Soros György érdekeltségi körébe tartozhat az a Brit Media Befektetési Kft., ami az Origo egyik vevőjelöltje – írja az mmonline.hu. A portál szerint a héten várhatóan újabb ajánlattételi kör lesz a Magyar Telekomhoz tartozó híroldalra.
A VS.hu-t üzemeltető New Wave Production Kft. ajánlotta a legtöbbet az Origóért – legalább is így értesült az mno.hu. Állítólag négy-ötmilliárd forintot kérnének a cégért.
A Heti Válaszról való lemondás, és eladása az Orbánhoz hű Schmidt Máriának egyfajta gesztus lenne Simicska Lajos részéről – mondta a Népszabadság forrása. A Terror Háza milliárdos igazgatója a hírek szerint az eladásra kínál Origo iránt is érdeklődik.
A XXII. kerületi Háros úton súlyos motorbalesetet szenvedett kedden délután Rékasi Károly – írja az Origo. A színész állapotáról egyelőre nincsenek megbízható információk. A Blikk szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy Rékasi Károly legalább öt métert repült, miután beleszaladt egy kanyarodó autóba. A medencéje és a törzse sérült meg.
A Magyar Telekom a napokban postázta pályázati felhívását a média-portfóliójával kapcsolatban azoknak a cégeknek, amelyek korábban is érdeklődtek iránta, illetve a potenciális vevőnek tartott szereplőknek – tudta meg a Világgazdaság.
Szebeni István, a köztévétől két éve káromkodása miatt kirúgott egykori híradós vezeti az Origo hírportál új tévés magazinműsorát, amely a csoporthoz tartozó LifeNetwork és OzoneNetwork csatornákon adnak másfél óránként - közölte blogján Pálmai L. Ákos, az Origo főszerkesztője.
Ami mostanság történik, az maga a pofátlanság, ne kerteljünk: maffiatempó. A hatalom pisztolyként használja a törvényeket. Ilyen fegyver a reklámadó, vagy a pénteken újra előkapott ötlet a médiaügynökségek megfojtásáról. Haverok, buli, hanta-banda a médiapiacon.
Vizsgálatot indított az Európai Unió csalás elleni hivatala Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő valamint Szegedi Csanád ellen, aki az előző ciklusban volt a Jobbik EP-képviselője – tudta meg az Origo. A hírportál szerint alkalmazottakkal és látogatókkal kapcsolatos visszaélésekkel, csalással gyanúsítják őket.
Az Origo volt vezérigazgatója, Vaszily Miklós lett a közmédiát működtető alap vezérigazgató-helyettese. Vaszily Origónál végzett korábbi tevékenysége ellentmondásos volt.
A TV2-nél és az Origónál nőttek egy év alatt a legnagyobbat az állami reklámbevételek. A TV2-nél több mint kétszeres, az Origónál négyszeres volt az ugrás. A TV2 toronymagasan veri az egész mezőnyt: a legtöbb állami hirdetési pénzt, több mint 10 milliárd forintot ott költik el.
A Direkt36 nonprofit vállalkozás, alapítványi támogatásokból indul el. Sáling Gergő mellett a Lázár János utazásairól cikkező Pethő András volt origós újságíró, illetve Weyer Balázs, az Origo korábbi főszerkesztője is alapító.
Nehéz kapásból felidézni, mire érdemes emlékezni 2014-ből? Bízza rá magát az év mémjeire, ezek szinte mindent elmesélnek! E "műalkotásokból" egész évre jutott, gondoljon csak Falus Ferenc jeges vizes videójára, Orbán Viktor rózsaszín kanapéjára, esetleg a "Tolmácsot kérek!"-felszólításra.
Lezárult az a belső vizsgálat a Magyar Telekomnál, az Origo Zrt. tulajdonosánál, amelyet Pethő András, az Origo újságírója mellett a cég felsővezetése kezdeményezett Sáling Gergő főszerkesztő nyár eleji távozása után - közölte az anyacég a Népszabadság szerint.
Gyökeresen átszervezi a sportszerkesztőségét az MTVA – tudta meg az Origo. Nyolc új sportszerkesztőt vesznek fel, ők készítik majd a sport hírműsorok nagy részét, a többieknek valószínűleg a jövőre ígért tematikus sportcsatornánál lesz dolguk. Állítólag senkit sem akarnak kirúgni, de mindenkitől azt kérték, hogy vegyék ki a felhalmozott szabadságukat.
Távozott az Origo Zrt. vezérigazgatója, Vaszily Miklós és a Magyar Telekom két másik vezetője is. Úgy tudjuk, mindhárman közös megegyezéssel váltak meg a cégtől. A szerkesztőségi bejelentéskor Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezére kitérő választ adott arra a kérdésre, miszerint van-e köze a változásnak az Origóval kapcsolatos belső vizsgálathoz.
Csütörtökön folytatódott a Fővárosi Törvényszéken az a per, melyet az Origo indított a Miniszterelnökség ellen Lázár János külföldi utazásai miatt. Most az angliai, 920 ezer forintos út került volna terítékre, ám a tárgyalást elhalasztották, mert nem érkezett meg a bíróságra az igazolás, miszerint minősített adatnak számít az, hogy az államtitkár kivel és miről tárgyalt Londonban. A Miniszterelnökség – korábbi közleményének megfelelően – megfellebbezte a másik két, olasz és svájci útról szóló májusi részítéletet, így az eljárásnak ez a része is folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán.
Csütörtökön folytatódik az a per, melyet az Origo indított a Miniszterelnökség ellen Lázár János külföldi utazásai miatt. Most az angliai, 920 ezer forintos út kerülhet terítékre.
Független belső vizsgálat zajlik a Magyar Telekom Nyrt.-nél, az Origo Zrt. tulajdonosánál az Origo főszerkesztője távozásának körülményeit illetően – ismerte el a nol.hu szerint a cég kommunikációs igazgatósága a portálnak küldött válaszában.