Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szeretettel külföldről

Vértessy Péter hvg360

Szeretettel Brüsszelből: az Atomium hosszú árnyéka

Belgium az az ország, ahol a végestelen-végig ki vannak világítva az autópályák, az ország jelképe pedig a nukleáris kor beköszöntét ünneplő csillogó-villogó emlékmű. De van jövője a korábban minden probléma megoldásának tartott atomenergiának?

Kókai Péter hvg360

„Ez nem egy nyaralás” – Tóth Zsuzsannától első kézből tudhatjuk meg, hogyan szervezik tiltakozásukat a szerbiai egyetemisták

Tóth Zsuzsanna a szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatója. Szinte a kezdetektől fogva rendszeresen részt vesz az egyetemisták tüntetésein, az első olyan magyar egyetemi hallgató, aki névvel és arccal vállalta jelenlétét ezeken a megmozdulásokon. Miért tartja fontosnak a részvételt, hogy néznek ki ezek az egyetemi szerveződések „belülről”, és mi lesz szerinte mindennek a végkifejlete – ezekről (is) beszélt a hvg360-nak.

Kókai Péter hvg360

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Stevan Bakić polgármester a tüntető szabadkai diákokat szerencsétlen gazembernek nevezte, két szabadkai felsőoktatási intézmény vezetőjét bitangnak, ráadásként pedig szerb hősként aposztrofálta Slobodan Miloševićet, akit szerinte nem lett volna szabad kiadni a hágai bíróságnak. Szeretettel a Vajdaságból című sorozatunk legfrissebb írása.

Vértessy Péter hvg360

Belgiumban több kábítószer fogyott, mint valaha, közben súlyos drogháború dúl Antwerpenben és Brüsszelben

Továbbra is súlyos társadalmi és belpolitikai feszültségek forrását jelenti Belgiumban a kábítószerprobléma. Sőt, a helyzet fokozódik. Szeretettel Brüsszelből sorozatunk aktuális cikkében részletesen beszámolunk az országban tapasztalható, sokakat kétségbeejtő droghelyzetről és annak politikai vonatkozásairól.

Demény Péter hvg360

Szeretettel Erdélyből: A normalitás felé mutatna, ha a magyarok jobban beszélnének románul, és a románok jobban magyarul

Szerzőnk részvételével indított új programot a Marosvásárhelyi Rádió, melynek célja, hogy a székelyföldi magyarok beszéljenek jobban románul, a románok pedig jobban magyarul. Ez persze nem csak nyelvi, hanem történelmi-politikai kérdés is, azonban meg kell kísérelni lebontani az előítéleteket, írja Demény Péter.

1 2 3 4 5 6 7
14
A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

A címlapról ajánljuk