Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Sport

Elvették Kameruntól a 2019-es Afrikai Nemzetek Kupájának rendezését

A kontinentális szövetség (CAF) azért jutott a döntésre, mert átmenetileg egy bizottság irányítja a kameruni szövetséget, amely nem
afrikai Köztársaság, 2015-ben az ebolajárvány miatt Marokkó helyett Egyenlítői-Guinea rendezte meg a tornát, míg 2017-ben Líbia másodjára sem volt

hvg.hu Tech

Bevetik a mesterséges intelligenciát, ami még a bűncselekmény elkövetése előtt riaszt

Olyan új rendszer fejlesztésébe fognak a brit hatóságok, amely a mesterséges intelligencia segítségével képes azonosítani a bűnözőket
csökkenni. A rendszer ugyanis képes lesz megmondani egy-egy emberről, mekkora a valószínűsége, hogy rablásra, egy másik állampolgár
... és nagyjából 5 millió azonosítható embert gyűjtöttek már be ezekből a rendszerekből. Az NDAS őket, illetve a kapott adatokat elemezve
... ennyire pozitívan a jövőt: nem hiszi, hogy a rendszer egyéni szinten képes lenne ilyen munkára, ezért inkább arra lehet

hvg.hu Tech

30 ezer forintos 5G-s telefonokat ígér a Huawei

megoldásait, amelyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában. A Huawei egyúttal azt is megerősítette, hogy
követően olcsóbb – 100 dollár értékű, azaz nagyjából 30 ezer forintos – 5G-képes készülékeket is bemutatnak majd, szintén gyorsítva az

hvg.hu Tech

Ön mit lát ezen a képen? A tudósok szerint attól függ, hogy hány éves

Az ausztrál Flinders Egyetem két pszichológiaprofesszora bebizonyította: a korunk tudat alatt befolyásolja, hogyan értelmezünk egy adott
A világ talán legismertebb optikai csalódása az a kép, amely találóan a Feleségem és az anyósom (My wife and my mother-in-law) címet
.... Az elnevezés nem véletlenül ennyire beszédes, a képen ugyanis két nő látható egyszerre: egy fiatal, aki jobbra fordította a fejét
.... Ha valaki esetleg most azon gondolkodna, hogy miért a fiatal vagy az idős nőt látta meg először a képen, annak jó hírünk van: az

Nagyítás

Így talán még sosem látta a Mátrát és Galyatetőt – Nagyítás-fotógaléria

alkotó társaságtól nemcsak szellemi, de fizikai erőfeszítést is követelt, sok erdei kilométert megtettek, mire a kiállításon látható
... megszülettek. A tárlat a gyors reagálású riporterek, a szemlélődő művészlelkek és a hosszabb projektekhez szokott fényképészek egyedi
... szakmai vitákkal gyarapíthassák tudásukat, formálják művészi világukat. A képek készítői valamennyien tapasztalt, elismert, a

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Ez az, ami életünk végéig fejleszthető, és nagyon megéri

Az érzelmi intelligenciához hozzátartozik az önismeret, az önkontroll, a motiváció, az empátia és a társas képesség. Nézzük meg öt
többet szorong. Vajon képes lesz-e mások munkájáért is felelni, amikor (érzése szerint) a saját feladatait sem tudja maradéktalanul
..., kordában tartását jelenti. A fejlett önkontrollú ember képes a bizalom légkörének megteremtésére, ami elejét veheti a belső
... végzettséget lehet szerezni. A végzett szakemberek nem megmondják, mit hogyan tegyünk, hanem ösztönzik a saját képesség fejlődését

1
187 188 189 190 191
622
19 év börtönt kapott egy brit fiatal, aki az oroszok ellen harcolt Kurszkban

19 év börtönt kapott egy brit fiatal, aki az oroszok ellen harcolt Kurszkban

Lelőtték a hackerek a lengyel űrügynökséget

Lelőtték a hackerek a lengyel űrügynökséget

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Mikor jön a Samsung legvékonyabb csúcstelefonja?

Mikor jön a Samsung legvékonyabb csúcstelefonja?

A világ, ahogy Barkóczi Noémi látja - lemezpremier

A világ, ahogy Barkóczi Noémi látja - lemezpremier

Új kamerákat vetnek be Németországban, ami automatikusan bírságol a vezetés közbeni mobilozásért

Új kamerákat vetnek be Németországban, ami automatikusan bírságol a vezetés közbeni mobilozásért

Még kedden sem heverték ki a tőzsdék Trump vámjait

Még kedden sem heverték ki a tőzsdék Trump vámjait

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

A címlapról ajánljuk