Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Vincze Szabolcs Sport

Hajdu: „nem vagyok elégedett a hatodik hellyel!”

helyét a világ kézilabdájában. Ez a gárda még évekig együtt maradhat, a 2012-es londoni olimpiáig mindenképpen, de több helyről felhangzott már a
kevesebb időt töltöttek a pályán. A kapitány kiemelte, hogy Mocsait és Zubait igazából a második kategóriába is tehetné, hiszen a
... a kérdés: meddig tartanak a sikerek és mi jön majd utána? Sokat hallani arról, hogy ha kiöregedik ez a válogatott, akkor nem lesz

hvg.hu Gazdaság

Befektetési tanácsok február elejére

A hazai piac ismét sérülékeny, ami könnyen áldozattá teheti a forintot a mai zavaros helyzetben. Mire érdemes figyelni a
gyengült a múlt hét folyamán. Fennáll a veszélye a forint elleni újabb támadásnak, mivel igen közel került a lélektanilag fontos 300-as
... a forintot. Szerencsére a nagy kockázatokat vállaló befektetői csoportok is óvatossá váltak, mivel az utóbbi időszak számukra is komoly
... majd, mivel a gyengülésben ismét túlzottan előreszaladt a régiós társakhoz mérten. Eközben viszont a nemzetközi piaci hangulat is

MTI Itthon

Titkos rendőrségi jegyzetfüzetek Hódmezővásárhelyen

jegyzetfüzetből kiderül például, hogy miként kellett bánniuk a helyi rendőröknek a nyugatról hazatért emigránsokkal, vagy hogy
a bejegyzések, amelyek arról tanúskodnak, miként próbálták az egyenruhásoknak megtanítani a meghívott előadók, hogy mi a
..., és hogy mi a szocializmus gazdasági alapja - fűzte hozzá Medgyesi Konstantin. A jegyzetelő gondosan felírta például, hogy a
... rendőrségi atmoszférájába, abba hogy miként gondolkodtak a rendőrségi vezetők, és hogy mi módon próbálták nevelni

Karrier

Cafeteria: milyen változásokra számíthatunk?

Még nem tudni, mit hoz az idei év a cafeteria piacnak, hiszen a gazdasági válság miatt a cégek takarékoskodnak, és úgy vélik, most nem a
a gazdasági tényezőket a jogszabály által megengedett lehetőségekkel együtt, illetőleg saját elkötelezettségüket a partnerek minél
... megszűnésével kapcsolatban Sztankovits Mónika, a Sodexo Pass kommunikációs vezetője elmondta, hogy mivel eddig sem lépték át sokan ezt

MTI Karrier

Új egyetemi tárgy Rómában: holokauszttanulmányok

Európában egyedülálló tárgyat vezetett be a római Sapienza egyetem: arra képezi a jelentkezőket, hogy miként tanítsák a soát
"Nem telik el sok idő, és már nem lesznek élő tanúi a zsidó népirtás borzalmainak, ezért új utakat kell keresni arra, hogy miként

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Keleti praktikák: jó hálószoba Feng Shuival

Lassan már 15 éve gyakorlom és tanulmányozom e
Lassan már 15 éve gyakorlom és tanulmányozom e titkos „erőösszefügéseken” alapuló tant. Így elhihetik nekem, hogy e metafizikai
... helyzete tegye lehetővé, hogy minél nagyobb teret lássunk be az ágyból nézve – minél többet látunk a szobából, annál

travelline.hu Plázs

Gyerekprogramok a nemzeti parkokban hétfőn

A folyóvölgyek mentén a víz köt össze minket - így szól az
A folyóvölgyek mentén a víz köt össze minket - így szól az idei Vizes Élőhelyek Világnapjának nemzetközileg meghirdetett jelmondata

hvg.hu Gazdaság

1000 milliárdos csomag: az irány jó, de a konkrétumok hiányoznak

Bár a tavaly októberi válsághullámot követő csúcsok után több szakember úgy gondolta, hogy végre az elhangzott – és már lassan évek óta
is, ez ciklusonként mintegy 100 milliárd forintos megtakarítást jelenthetne a költségvetésnek. A pártok kifejtették,  miért nem
... követően, a nagy felbuzdulások ellenére, semmi sem történt. Azóta  drámaian romlottak az előrejelzések, azaz, minél tovább várunk
... mellett kockázatos  a gazdaságba pénzt pumpálni. Mivel az idei növekedéssel már nem nagyon lehet mit kezdeni, inkább arra

MTI Gazdaság

Már a Gazpromé a szerb NIS többségi része

Már a Gazpromé a szerb NIS olajcég többségi része, mivel az orosz monopólium kifizette a 400 millió eurót a NIS 51 százalékáért
gazdasági miniszter, Mladjan Dinkic régóta tiltakozott egy ilyen ügylet ellen, mivel Oroszország nem adott stabil garanciákat, hogy
..., mivel a NIS-nek a finomítók és üzemek mellett számos benzinkút, szállodák és az üzemanyag importmonopóliuma is a kezében van. A

techline.hu Tech

VisiPics

Mi van akkor, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy adott képből van-e még a
Mi van akkor, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy adott képből van-e még a merevlemezen átméretezett, más fájlformátumba, más néven

Vélemény

A gyilkos trónörökös halálára

Százhúsz éve, hogy a harmincadik évét éppen csak betöltött Rudolf koronaherceg – azaz Habsburg-Lotharingiai Rudolf Ferenc Károly József
tehát nyilvánvaló volt, hogy amennyiben Ferenc József sokáig él, Rudolf sem lesz már fiatal, mikor trónra kerül. Ilyenkor az uralkodó
...-én Rudolf elvette feleségül Stefánia belga királyi hercegnőt, II. Lipót belga király és Habsburg-Lotharingiai Mária Henrietta lányát
... is. Mivel Rudolf II. Lipót német-római császár és magyar király – nem tévesztendő össze az előbb említett belga királlyal – ükunokája

MTI Gazdaság

Kovács Árpád: nem lehet százezres nagyságrendben lakást elkobozni

A gazdasági válság időszakában mindent meg kell tenni az emberek munkában tartásáért, mivel a munkanélküliség eszkalálódásának jelentős
A válságkezelés sikere nagymértékben függ attól, hogy a magyar pénzügyi rendszerrel mi történik – vélekedett. Bár a pénzügyi szektor

hvg.hu Karrier

Túlélési taktikák: ki számít ma kapós munkavállalónak?

a válság a fejvadász cégeket? Mi jellemzi a munkaadókat és álláskeresőket
leszámítva – nem volt kézzelfogható jele, mit is jelent mindez keresleti, illetve kínálati szempontból, és milyen lépéseket kell majd
..., nem szívesen eresztik szélnek a válság miatt, mert egy-két év múlva nagy szükség lehet rájuk. Mi a megoldás ilyen helyzetben?
...-e hosszú távú jövőképet kínálni az új kollégáknak.  És mi lesz a munkaerő-közvetítő cégekkel? Noha a fejvadász cégeknek

Itthon

Tatabánya milliárdos kötvénykibocsátása

lehetőségeiket, mivel az összeg nagysága nem teszi lehetővé további kölcsönök felvételét - közölte a város
szeretne termelni. Az önkormányzatnak nem célja a profit termelése, minél olcsóbban szeretnénk biztosítani a szolgáltatást, illetve a

Csikász Brigitta Itthon

Citadella: jogvita a város felett

hogy az erőd tulajdoni lapjára mikor és minek alapján vezették rá a műemlék bejegyzést. A Kulturális Örökségvédelmi
hogy a tulajdonostól – a Magyar Államtól – kérdezzük meg, miért így van bejegyezve az erőd a földhivatalnál.  A probléma megoldására
..., hogy a műemléki bejegyzés mellett nem található meg, mikor és milyen határozat alapján rögzítették. A HVG-ben hat éve megjelent cikk

hvg.hu Vállalkozás

Kedvezményes illeték és mentesség ingatlan értékesítésénél

és mire vonatkozik a 30 millió forintos határ? Olvasóink kérdéseire Vira Sándor, a Saldo Zrt. adószakértője
meghaladta a ház építési költsége. Milyen adóbejelentési kötelezettségünk van? Mi az a 30 millió forintos határ? Családi vagy
... mentességi szabállyal, miszerint:  Ha szeretné tudni, mi mentesül a visszterhes vagyonátruházási illeték alól , kattintson az

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

A rövid feladatok megoldásához alapos és biztos tudás szükséges – ez a szaktanár véleménye a történelemérettségi első feléről

A rövid feladatok megoldásához alapos és biztos tudás szükséges – ez a szaktanár véleménye a történelemérettségi első feléről

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Gondolkozz velünk: Medencék – Szexi a matek 19.

Gondolkozz velünk: Medencék – Szexi a matek 19.

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

A címlapról ajánljuk