Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Kín(a), Celladam, Ferencváros

Mivel csütörtökig sem történt pénzügyi teljesítés a Celladam-csoport részéről, az FTC felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori
Még azzal is számolt, hogy lesznek irigyei is, sőt talán ez is a stratégia része lehetett. Már a Ligával való csetepatéban is

Gazdaság

A Ferencváros felbontotta a Celladam-szerződést

Mivel csütörtökig sem történt pénzügyi teljesítés a Celladam-csoport részéről, az FTC felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori
A csütörtöki rendkívüli elnökségi ülést követően Furulyás János elnök azt mondta: a maga részéről továbbra is bízik abban, hogy a Kovács
..., ez pedig nem tette lehetővé az ígéretek betartását. Az FTC vezetősége november 25-én jelentette be, hogy a Celladam-csoport

Világ

Európa búcsút vett a madridi áldozatoktól

A szertartáson 18 államfő vagy uralkodó, 16 kormányfő, illetve miniszterelnök-helyettes vett
miniszterelnök. Az Egyesült Államokat Colin Powell külügyminiszter képviselte. A katedrálisba a március 11-én végrehajtott
... áldozatainak közel félezer hozzátartozója, mellettük még ezer ember kapott bebocsátást, a madridiak óriáskivetítőkön, az ország többi

Világ

Tűzszüneti ajánlatot tehet az ETA

engedményekre bírja rá a Spanyolország északi részén fekvő baszk térség számára a hivatalba lépő szocialista
az ETA egyik alapító tagja egy hétfő éjszakai telefoninterjúban Franciaország déli részéből, ahol már három évtizede él. Kepa
... többségéhez hasonlóan ő maga is csak egyetlen közleményt vár az ETA részéről: olyat, amelyben az ETA lemond az erőszak alkalmazásáról
... meg a független baszk állam megteremtéséért évtizedek óta folytatott harca közben. A szervezet Spanyolország északkeleti és Franciaország délnyugati

Világ

A hónap végén fogadja Irán a NAÜ-ellenőröket

Irán feltételek nélkül fogadja március 27-én a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit - jelentette be kedden a tokiói
Mohamed el-Baradei, a NAÜ washingtoni látogatáson tartózkodó főigazgatója jelezte, hogy értesítést kapott, miszerint Teherán kész március

Karrier

Az Európai Bizottság szerint még nem tiszta a kép a munkaerőpiacon

Az Európai Bizottság még nem tudott teljes képet kialakítani arról, hogy pontosan milyen intézkedéseket fognak alkalmazni a jelenlegi tagállamok a
részt vettek a csatlakozó országok képviselői is, tőlük azonban uniós részről nem kértek tájékoztatást arról, kívánnak-e
... a munkaerő-áramlás szabályozására vonatkozó rendelkezéseket - de legkésőbb május 1-ig , tájékoztatni fogják ezekről a bizottságot

Kult

Írószövetség: a bomlás virágai

része érzi úgy, véleményét a szervezet jelenlegi struktúrájában nem tudja érvényre
zsarolja a magyar kultúrát" - mondta, megjegyezve, 94-en tiltakoznak, miközben az írószövetség 1200 tagú. Az elnök alaposan

Gazdaság

MOL-értékesítés: fejenként csak 130 részvény a jegyzőknek

magánszemélyeknek szóló március 1-től 3-ig tartó jegyzés során - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt
én megtörténik. Az ÁPV 492 ezer Mol részvényt ajánlott fel értékesítésre. A befektetők összesen 871.576 darab részvényre nyújtottak be
... a teljes vételár megfizetéséig az ÁPV javára óvadékként zárolják. A fennmaradó részvényenkénti 4000 forint hátralékos összeget legkésőbb 2004
... csökken a Molban. A privatizációs társaság február 17-én összesen 11316000 darab MOL-részvényt értékesített nemzetközi és magyar

Gazdaság

Csökkent a monetáris bázis februárban

Februárban a monetáris bázis 52,7 milliárd forinttal 1 844,4 milliárd forintra csökkent a januári 1 897,1
Februárban a monetáris bázis 52,7 milliárd forinttal 1 844,4 milliárd forintra csökkent a januári 1 897,1 milliárd
... a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn előzetes adatok alapján. A forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 29,4 milliárd forinttal

Gazdaság

Informatikai érdekvédő iroda indul májustól

Infomediátor néven az informatikai eszközöket használók jogait és érdekeit védő irodát működtet május 1-jétől az Informatikai
kapcsolatos szolgáltatásokról tájékoztatást és felvilágosítást a felhasználók részére. Továbbá segíteni szeretne azoknak, akik a

Kult

A hurik nem nagyszemű hetérák, hanem szőlőfürtök

Második kiadásban jelenik meg a hetekben Berlinben egy álnéven író német kutató nagy port felvert könyve, amely azt állítja: a Korán nem kis
„klasszikus arabnak” (bár elismerten homályos értelműnek) tartottak, valójában arámiul van, és a homályos részek értelme „szír-arámi
... tele is van ó- és újszövetségi részek idézeteivel, ám ezek sem logikai, sem időrendi sorrendbe nincsenek rendezve. A rövidebb-hosszabb
... részeket idéző szúrák méret szerint sorakoznak; a második a leghosszabb, és azután egyre rövidebbek következnek. Kell valamilyen

Itthon

Telefonadót hoz a nyár

Július 1-jétől kezdve már csak háromezer forintnyi tételes adóval lehet megváltani a vállalati telefonok magán célú
úgy is, hogy 2004. január 1-től visszamenőleg is a fővonalankénti háromezer forintos adót választja. A jelenlegi szabályok szerint

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

Megéri hitelkiváltásra fordítani a Babavárót és a munkáshitelt?

Megéri hitelkiváltásra fordítani a Babavárót és a munkáshitelt?

Illetlenül ért hozzá az ellenfélhez, vagy csak ilyen a foci? – erről vitáznak a Barca és az Espanyol női csapatának meccse után

Illetlenül ért hozzá az ellenfélhez, vagy csak ilyen a foci? – erről vitáznak a Barca és az Espanyol női csapatának meccse után

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

Kanye West úgy felhúzta magát Taylor Swiften, hogy törölte a fiókját az X-ről

Kanye West úgy felhúzta magát Taylor Swiften, hogy törölte a fiókját az X-ről

Meghalt a Csepel kemping bringák atyja

Meghalt a Csepel kemping bringák atyja

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

A címlapról ajánljuk