Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

gyézsé hvg360

Hasbeszélő: Az út a Rómába vezetett, ahol a legenda helyett a valósággal találkoztunk


Mondhatnánk, hogy azóta is ez az a ház, ahol semmi sem változott, legfeljebb kis fiatalításon esett át. Legalábbis a látszat, és a
..., előfordul az ilyesmi, elegendő tejföllel gyógykezelhető. Állagával, „rakottságával” semmi baj, az ízével sem, csak éppen az egyszeri
..., mert a „rómások” összetartó közössége nagyon érzékeny, a törzsvendégek kivetik magukból a legenda-relativizálókat, közösségi falukon negatív

HVG Könyvek HVG Könyvek

Hogyan (ne) legyünk mások?


igazán „relevánsat” és „megkülönböztetőt”. Gondosan mérlegelnek minden ötletet, hogy biztosan „egyedi” legyen. Ezzel első pillantásra

Révész Sándor hvg360

Béka a zsebben, óra a tóban - 125 éve halt meg az utolsó erdélyi polihisztor, Brassai Sámuel


folyvást jegyzetel, gitározik. Zongora nincs a háznál. „Úgy tanultam meg zongorázni, hogy az asztalomra felrajzoltam a zongora
.... A Vasárnapi Újsággal egycsapásra az erdélyi szellemi élet középpontjába került. Minden kulturális kezdeményezésben benne volt, szinte
..., mint a kengyelfutó a zsákban; végre részletes utasításokat adnak neki, melyek a járatlan tanítónak semmit sem használnak, a jártast

Vándor Éva Élet+Stílus

A legjobb úszók is bajba kerülhetnek a medencében


következtében ájulás, eszméletvesztés lép fel. Közben az úszó még mozog, ami a külső szemlélőnek azt érzékelteti, hogy semmi baj
... a világsajtót. Mondtam, hogy valami nincs rendben, kiabáltam az életmentőknek , hogy menjenek be érte a vízbe, de vagy nem
..., eszméletvesztéshez vezethet, ha pedig nincs azonnali segítség, fulladásos halálhoz, amit vezető haláloknak tartják az úszók körében

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Ukrajna és Moldova tagjelöltségi státusza ugrás az ismeretlenbe


Reuters: Párbeszéd, tűzszünet, béke – ez a magyar indítvány Orbán Balázs kijelentette a brüsszeli csúcs margóján, hogy nincs
... borítórétegeket, akkor legbelül nincsen semmi. Nem több, mint jelzés a két ország lakosságának, de az akadályok továbbra is
..., hogy mennyire képtelen színjáték az egész csatlakozási folyamat, ám ezen mindenképpen változtatni kell. A tagjelölti státusz megítélése jogilag

Szlavkovits Rita hvg360

„Egy család felruházására sokszor elmegy az egész fizetés”


semmi ágán ülnek, de még ők látják el a szomszédokat tojással, öreg tyúkkal, kolbásszal. A két iskolás gyermeket nevelő család
... meg 400 forintért. Azt mondta, hogy este felteszi a kemencére, reggelre jó leves lesz belőle” – meséli a családfő. Lőrinczéknek nincs
..., pár hónapja azonban már semmi nem marad a hó végére. Abban bízik, hogy a spórolt pénzéből futja majd az orvosokra, mert arra gyűjtött

Balla István Kult

Elvis él, és kapott egy két és félórás videoklipet

Sodró lendületű, látványos, de igazából semmi újat nem mondó film készült a Királyról. A címszereplő, Austin Butler viszont legalább
menedzser volt, a korát jóval megelőző igazi marketing guru. „Elvis előtt nem volt semmi” – idéztük két éve, a Király 85
... a korábbi cikkünket, akár bármely életrajzot, vagy Wikipedia-utalást, akkor pontosan azt a történetet kapja, amit ez a film bemutat
... orgia, a már-már giccs határáig és azont túl elmerészkedő érzelmi kitörések bemutatása. Nincs ez másképp most sem. Igazából Parker

Balla István Élet+Stílus

„Az Elf Bar védhetetlen, mert pont azt teszi függővé, aki előtte nem dohányzott"


a használóit. Bár vannak, akik azt mondják, hogy ez egy egészségesebb termék, mint a cigi, de mi azt állítjuk, hogy a semmihez képest
... a körülbelül egymillió emberrel, aki szeretne változtatni, de már nikotinfüggő. Az biztos, hogy az Elf Barnak ebben semmi szerepe
... képest, milyen anyagok vannak benne, ami a klasszikus dohánytermékben nincs benne, azok milyen dózisban mit tudnak okozni. hvg.hu

hvg.hu Kult

A 21. századi A Legyek Ura – itt a Semmi előzetese


Semminek nincs értelme. És ha semminek nincs értelme, semmit sem érdemes
... a kezükből az irányítás és egymás után vesztik el gyermekkoruk ártatlanságát. A Semmi Janne Teller azonos című nemzetközi
..., az egyik legemlékezetesebb egyenesen egy bábelőadás volt a Budapest Bábszínházban. A Semmi több helyen az oktatási anyag részévé

Szabó Yvette hvg360

A jövő felélésére ösztönöz a kormány minden intézkedése


ha már nincs jobb ötlete a gazdaság fűtésére. Orbán Viktor úgy tesz, mintha nem is lenne ok az aggodalomra: „A fogyasztás dinamikus
..., már most csaknem minden hely elkelt a nyári hónapokra. Mondani sem kell, hogy energiával sem spórolnak a magyarok, hiszen semmi
... a Gazprom. Semmi baj, az orosz Barátságért kitüntetés büszke viselője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csak

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Meghan Markle a féltestvére szerint hazudott a gyerekkoráról az új sorozatában

Meghan Markle a féltestvére szerint hazudott a gyerekkoráról az új sorozatában

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Soha nem látott nyereséget hoztak össze a magyar bankok

Soha nem látott nyereséget hoztak össze a magyar bankok

Lefotózta a NASA a történelmi pillanatot, így néz ki a hangrobbanás nélküli hangsebesség-átlépés

Lefotózta a NASA a történelmi pillanatot, így néz ki a hangrobbanás nélküli hangsebesség-átlépés

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

A címlapról ajánljuk