Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Mehetek még fapadossal Londonba? Bevezetik a vízumot? - minden, amit a Brexit után tudni kell

Rengeteg kérdést kaptunk olvasóinktól arról, hogyan változnak a Nagy-Britanniába utazás, a munkavállalás, az adózás vagy éppen a telefonálás
? A repülőjegyek árát inkább a forint árfolyama fogja befolyásolni – bár a Brexit-népszavazás óta jelentősen esett a font
... erre. Sőt, az a bizonyosság, hogy a Brexit rendezett körülmények között történik meg, még erősítheti az árfolyamot. Addig legalábbis
... ugyanakkor a „hard Brexit”, vagyis a teljes szakítás mellett döntött, tehát a belső piaci tagság az átmeneti időszak után megszűnik. Ez

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Brexit: megvolt a pojáca nagy napja, de mi jön utána?


” az egyszeri Brexit-párti a brit parlament előtt, így telt az ő számára a „felszabadulás” a „demokrácia ünnepén”, azon az estén, amikor
... életében nem került a Westminsterhez, ráadásul külső szemlélő számára az ő ünnepe volt Az ünnepség – az ő szónoklata volt az utolsó gong a
... - nyilván nem véletlenül. Nem is győzött hálálkodni a Brexit-párti vezér, úgy beszélt a konzervatív Johnsonról, mint „az a politikus

hvg.hu Kult

Zene ön- és nemzetgyalázáshoz: itt a nagy Brexit-playlist

elvezetett, mint ahogyan a politikusok szóltak róla. És van pár igazi remekmű, amelyik aligha született volna meg, ha nincs a 2016-os, a kilépésről
mert egy éve brit újságírók és történészek azon pörögtek egy ideig, hogy a Brexit valójában a kilencvenes évek elején-közepén dívó
... attól zengett a brit sajtó, hogy Nigel Farage Brexit-párti bohócot politikust látná szívesen a miniszterelnöki székben, és
... rácuppanó populizmusról, amelynek talán legsúlyosabb következménye lett a Brexit. 5. Merrie Land - The Good, The Bad and The Queen

Bedő Iván hvg360

Nem először hagynak faképnél a britek egy európai szövetséget

bekövetkező Brexit pongyola összefoglalója is – csakhogy egy közel öt évtizede lezajlott másik kilépésre utal. Akkor azonban valahová
a kijárat felé, az ígéretesen induló összefogás már csak vegetálni tudott. A mai Brexittel több ponton rokonságot mutató 47 évvel
..., a tagfelvétel után két évvel. A mostani Brexit-hercehurcához kísértetiesen hasonlóan a választási kampányban a munkáspárti Harold
... az EU-ba. Azóta az EFTA Izland, Norvégia, Svájc és Liechtenstein kis vámuniója. De azért jó, hogy megmaradt. Most, a Brexit okozta sokk

hvg.hu Világ

Magyarul is elköszöntek a brit lapok Európától


Minden brit újság címlapja a Brexit mai hatályba lépésével foglalkozik. A konzervatív bulvárlapok, köztük a Sun és a Daily Mail –
... már a Brexit-kampányban is határozottan a kilépés mellett kardoskodtak – ünneplik a döntést, a liberális sajtó kommentárjai inkább
..., hogy ma ér véget a "száraz", vagyis alkoholmentes január. Percről percre tudósításunkat a Brexitről ITT találja .

Gyükeri Mercédesz Világ

Tűzijáték helyett Nigel Farage jutott a londoniaknak a Brexit éjszakájára


"Valódi nemzeti megújulásról és változásról" szónokol péntek este a brit nemzetnek Boris Johnson, a brit miniszterelnök üzenetét a
... is megszületett: az észak-angliai város volt az első hely, ahol a 2016-os, a Brexitről döntő népszavazás idején a kilépést támogatók
... hirdették ki. Nagy nyilvános ünneplést különösebben nem csapott a kormány a Brexitnek – nem is igazán lehetne, hiszen a függetlenség

Gergely Márton hvg360

Egy brit Budapesten: A kisebbséghez tartozom, ebből kell kihozni a legtöbbet


A Hírcsárda azzal viccelődött nemrég, hogy a Netflix újabb tíz részt rendelt a Brexitből. Február elsejével vége a drámának? Owen
... a Brexit győzelméhez vezetett. A 2008-as gazdasági világválság, következtében bevezetett megszorítások hosszú évein voltunk éppen túl
... azt mondaná. Felelőtlen lenne ezt a témát tovább nyitva tartani. Mondja ezt észak-írként, holott a legfőbb érv a Brexit ellen, hogy

Gergely Márton hvg360

Nádasdy Ádám: Az ország, amelyre felnéztem, így lealjasodott


Hosszú évek gyötrődése után hogyan várja London a kilépést? Nádasdy Ádám: A Brexitbe mindenki belefáradt, a környezetemen
..., amikor a férjem angol? A Brexithez hasonló, bár ellentétes tartalmú esemény volt Magyarország EU-csatlakozása. Azt hogyan élte
... egy sokgyerekes pakisztáni család, amely szociális juttatásokat kap, bezzeg angolul alig tudnak. Már csak ezért is a Brexit pártján

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Eljött a Brexit napja, sírjunk vagy nevessünk?

társadalomban pedig eddig szunnyadó konfliktusokat hozhat a felszínre. Siker vagy bukás lesz a
politikai stabilitást. Észak-Írországban a protestáns britek szeretik a Brexitet, de gyűlölik a Brexit-megállapodást
... tagsága. A Brexitről 2016. június 23-án döntöttek a britek egy véleménynyilvánító népszavazáson: a szavazók 51,2 százaléka voksolt a
...? Hogy lehet külön utakon járni A Brexit nyolcezer éve kezdődött – a Guardian jegyzetírójának epés megjegyzése arra utal, hogy a

Tálas Andrea hvg360

Hiába az angolos távozás, a Brexitnek még nincs vége

Nagy-Britannia pénteken elbúcsúzik az Európai Uniótól. Nem marad azonban idő, hogy az EU megfogyatkozásán búsuljon a kontinens, jön ugyanis a
politikai cirkuszt egyre többen megelégelték, és tovább akarnak lépni. Ez is közrejátszott abban, hogy a Brexit befejezésének
... elbírálás alá esik, mint a szigetország többi része. Ez volt az ára ugyanis annak, hogy az egyezményből kikerült a keményvonalas
..., a kezdeményezést azonban pénzügyminisztere, Gordon Brown gazdasági indokokkal visszaverte. Nézze meg a Brexit kronológiáját

Hamvay Péter HVG Hetilap

Hamvay Péter: Hol vannak a magyar szardíniák?


ilyen a „síkhülyeség”, ami Nádasdy Ádám szerint a február elsején életbe lépő Brexit fő okozója. Bár azt mondja, olyan ez, mint amikor
..., a kommunizmuson át az euróig. Úgy tűnt, Orbán Viktor Magyarországa „meghaladta” a Brexit kezelésekor is láthatóan csikorogva működő

MTI Gazdaság

Brexit: Boris Johnson aláírta a kilépési megállapodást


Aláírta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást péntek este Boris Johnson brit
... tisztviselői is jelen voltak, köztük David Frost, a brit Brexit-tárgyalóküldöttség vezetője. Az Egyesült Királyságban csütörtök este
... Parlament (EP) jövő szerdán szavaz a Brexit-megállapodásról. Az EP alkotmányügyi bizottsága (AFCO) nagy többséggel elfogadott

1
38 39 40 41 42
148
Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a  színész egy másik sztárról is beszámolt

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a színész egy másik sztárról is beszámolt

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

A címlapról ajánljuk