Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Hírszerző/FH Itthon

Megújult a sátoraljaújhelyi romatelep

A több mint 270 millió forintos támogatással megvalósult program során a zempléni város önkormányzata gyakorlatilag rendbe tetette a
Teljesen felújította a sátoraljaújhelyi romatelepet a város önkormányzata egy európai uniós pályázat segítségével. A program során
... lakóingatlanokra. A több mint 270 millió forintos támogatással megvalósult program során a zempléni város önkormányzata gyakorlatilag

MTI Világ

A Sme az MKP és a Híd örökségéről cikkez

szerepelt az önkormányzati választásokon, ez csak politikai marketing. Az eredmény mindkét pártnak csalódást okozott, s van
összpontosítottak, és ennek érdekében együttműködtek a szlovák vállalkozókkal, míg Durayék a kisebb, de biztosabb önkormányzati
... támogatásokra koncentráltak. Ennek alapján az MKP sikere önkormányzati szinten logikus.  "Ez azonban egyáltalán nem garantálja, hogy

MTI Itthon

Módosításra szorulhat a praxisjog

Az orvosi működtetési jogot érintő törvénymódosítást kezdeményez a szekszárdi önkormányzat, miután a tolnai megyeszékhelyen egy
A szekszárdi 6. számú körzet háziorvosa Svédországban vállalt munkát, helyettesítéséről ez év júliusa óta az önkormányzat gondoskodik
... - a külföldön dolgozó orvosé, aki esetleg perelhetné emiatt az önkormányzatot - tette hozzá. "Az Országos Egészségbiztosítási
..., hogy a finanszírozást ugyanakkor az önkormányzatnak utalja az OEP. Horváth István (Fidesz-KDNP) polgármester a szekszárdi közgyűlés

Hírszerző/FH Itthon

Két hónapja pénz nélkül a volt váli polgármester

Egyelőre átvilágítják a váli önkormányzat működését, csak ennek lezárultával tudnak fizetni a volt
Az eddigi polgármester, Tóth Ferencné azt mondja, hogy körülbelül 900 ezer forinttal tartozik neki a váli önkormányzat. Ebben egyebek
... ellehetetleníti az életét. A háttérben egy másik vita is áll. Az előző vezető idén ugyanis felvette 30 éves jubileumi pénzét, az
... szerint azonban csak 25 év után járt volna neki juttatás. A Független Hírügynökség úgy tudja, az önkormányzat 140 ezer forint körüli

MTI Itthon

Rettegnek az idősotthonban, hogy az utcára kerülnek

A Heves Megyei Önkormányzat mátraházai idősotthonának 98 gondozottja a kiköltöztetéstől, az intézményben dolgozó 42 ember pedig a
Csajkáné Dombi Krisztina elmondta, hogy az Állami Gyógyintézet épületében működő otthon bérleti szerződése december 31-én lejár, az
..., hogy miközben az idősekkel élethosszig tartó mátraházai elhelyezésről kötöttek szerződést, az épületben történő működésről szóló - az
... között létrejött - kontraktus az év végén lejár. Csajkáné Dombi Krisztina arról is beszámolt, hogy az önkormányzat korábbi vezetője

MTI Itthon

Vizsgálat indul nyolc szegedi önkormányzati cégnél

Nyolc szegedi önkormányzati cégnél indul az elmúlt nyolc év tevékenységét átvilágító vizsgálat - döntött hétfői ülésén a Tisza-parti
az önkormányzatnak. A szakértők betekinthetnek a vállalkozások üzleti könyveibe, irataiba, megvizsgálhatják valamennyi, a megjelölt
..., s meghallgathatják a cég bármelyik munkatársát.  100 százalékban önkormányzati tulajdonú cégek mellett a bizottság keresi annak
... képviselőből álló – ideiglenes bizottságot a szegedi közgyűlés hozta létre. A testület a tervek szerint a jövőben minden önkormányzati

MTI Világ

A függetlenek győztek Szlovákiában

A független jelöltek szerezték meg a legtöbb polgármesteri és képviselői helyet a szombati önkormányzati választásokon
közlése szerint a függetlenek 979 polgármesteri és 4764 önkormányzati képviselői bársonyszéket szereztek.  A második helyen az
... szerint az önkormányzati választásokkal lezárult az MKP, valamint az önálló szlovákiai magyar politika létjogosultságának a
... el - emlékeztetett Berényi. A szombati önkormányzati választások eredménye alapján az MKP-nek 129 polgármestere és 1194 képviselője

MTI Itthon

Feljelentést tett a sümegi önkormányzat

Feljelentést tett a sümegi önkormányzat ismeretlen tettes ellen a Veszprém Megyei Főügyészségen, megállapításuk szerint ugyanis az előző
arányban a kifizetett pénzösszeg mértékével. Egy cégcsoporttól pedig "nem folytak be közterhek" - nem fizetett helyi adót a cég -, s az
... ingatlanjára a tartozása miatt fedezetül zálogjogot jegyeztek be az önkormányzat javára, ám a korábbi képviselő-testület azt később úgy
... polgármester nem tájékoztatta őket. Bősze Ferenc veszprémi ügyvéd, a sümegi önkormányzat jogi képviselője az üggyel kapcsolatosan

MTI Itthon

Botrány Mohácson: kizárták az ülésről a jobbikos képviselőt

Nem engedték be a biztonsági őrök Szekó József (Fidesz-KDNP) mohácsi polgármester régi ellenlábasát, Németh Imrét (Jobbik) a város
Németh Imrét (Jobbik) nem engedték be az ülésterembe. A sajtó munkatársai szintén nem vehettek részt a gyűlésen, miután az
... még egy el nem fogadott önkormányzati rendelet alapján akkreditációt írt elő, amelynek határideje már több nappal korábban lejárt.
...: ha Németh Imre nem vehet részt az ülésen, akkor ő sem fog. "Az önkormányzati törvény és a mohácsi működési szabályzat is azt írja elő

hvg.hu Itthon

Nem kap milliárdokat a főváros a Margit híd kivitelezőjétől

a munkák több hónapos csúszására – az önkormányzat nem hívhatja le a a megállapodásban szereplő 2,6 milliárd forintos bankgaranciát
az aláírás napján, vagyis 2009. augusztus 10-ig a kivitelezőnek átadja az összes szakhatósági engedélyt. Ezt az önkormányzat

MTI Gazdaság

Adósságrendezési eljárás Esztergomban

Adósságrendezési eljárást kell indítani az esztergomi önkormányzatnál - a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság csütörtöki határozata a
Az adósságrendezés szabályai szerint innentől csak alapfeladatokat láthat el az önkormányzat; ebbe nem tartozik bele az
... az önkormányzat hitelezőit, hogy követeléseiket 60 napon belül a pénzügyi gondnoknak jelentsék be, ennek elmulasztása esetén azokat

MTI Itthon

Önkormányzati terv Szombathely középtávú finanszírozására

Szombathely önkormányzatának nettó hitelállománya ebben az önkormányzati ciklusban nem haladhatja meg a 20 milliárd
ennek érdekében pedig az önkormányzatnak határozott lépéseket kell tennie, például azzal, hogy a 2011-es és 2012-es költségvetést már
... célokat szolgáltak - például a megyei kórház műszerbeszerzésének támogatása, a panelprogram, és a városi sportcsarnok önkormányzati
... válság, az önkormányzati saját bevételek - például iparűzési adó bevételeinek - csökkenése és az állami normatív finanszírozás éveken

MTI Itthon

Nem zárják be a kaposvári iskolát

hogy a kaposvári önkormányzat zárja be a Pécsi utcai Általános Iskoláját, és az oda járó cigány származású gyereket küldje másik
Az önkormányzat közleménye szerint a harmadfokon eljáró LB szerdai határozatával elutasította az alapítvány felülvizsgálati kérelmét
... mellőzte a korábbi ítéletek olyan rendelkezéseit is, amelyek az önkormányzatot az iskola bezárására késztethették volna. "A
... Attila, az önkormányzat ügyvédje hangsúlyozta, a szegregáció tényét megállapító korábbi ítéleti rendelkezéseket a LB hatályban

MTI Itthon

Szájer József Sopron díszpolgára lesz

Sopron díszpolgára lesz a város szülötte, Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője; a közgyűlés csütörtökön hozott határozatáról az

Hírszerző/FH Itthon

Esztergom: 12 millió forint érkezett a Tivi Kft. számlájára

az esztergomi önkormányzattól. Hozzátette: várják a megállapodás lehetőségét az
millió forint érkezett meg a számlájukra csütörtökön. Ahhoz, hogy változzon a helyzet, le kell ülniük tárgyalni az önkormányzattal
... várják - tette hozzá. A korábbi hírekkel szerint az önkormányzat összesen 80 millió forintot utalt el a cégnek, ám Váczy Hübschl

MTI Itthon

Pécs saját kézbe venné a távfűtést

Pécs önkormányzata a városi távfűtő vállalat, a Pétáv Kft. kisebbségi tulajdonrészének négy éven belüli visszavásárlását tervezi, a
"Az önkormányzat vissza kívánja vásárolni a Pétáv 49 százalékos tulajdonrészét a Pannon Hőerőmű Zrt.-től, ezzel kapcsolatban a
..., sajtótájékoztatón. A fideszes politikus magyarázata szerint a visszavásárlással a Pétáv egy olyan egységes önkormányzati társaságként
..., hatékonyabbá válhatna.  "Pécs számára biztonságot jelent és ezért stratégiai kérdés is, hogy közszolgáltatói kizárólagosan

MTI Itthon

Megállapodott a kormány a kisebbségi önkormányzatokkal jövő évi finanszírozásukról

Megállapodott a kormány a kisebbségi önkormányzatokkal jövő évi finanszírozásukról - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A közlemény szerint az államtitkárság újbóli egyeztetésre hívta az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségét. A megbeszélésen a
... a finanszírozást az adóforintokkal visszaélő "álkisebbségi önkormányzatoktól".  A kormányrendelet olyan mutatókat tartalmaz, amelyek
... kiderül, hogy a vizsgált önkormányzat élő közösség-e, vagy fiktív szervezet. A jövőben a kormány minden esetben figyelembe fogja venni

1
410 411 412 413 414
551
„Nem engedhetjük meg, hogy Putyin barátai blokkoljanak minket” – rendkívüli EU-csúcson próbálnak kezdeni valamit Trump lépéseivel és Orbán fenyegetéseivel

„Nem engedhetjük meg, hogy Putyin barátai blokkoljanak minket” – rendkívüli EU-csúcson próbálnak kezdeni valamit Trump lépéseivel és Orbán fenyegetéseivel

Ez a kocsi minden idők legdrágább Fordja: 4,9 milliárd forintért adták el

Ez a kocsi minden idők legdrágább Fordja: 4,9 milliárd forintért adták el

„Iváncsát is elkezdték kaszabolni” – A munkavállalók szerint leépítések kezdődtek az SK akkugyár mindhárom magyar üzemében

„Iváncsát is elkezdték kaszabolni” – A munkavállalók szerint leépítések kezdődtek az SK akkugyár mindhárom magyar üzemében

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

A címlapról ajánljuk