Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

A Népszava szociáldemokrata napilapként jelenik meg


    A kormányfő kijelentette: szüksége van a magyar baloldalnak a Népszavára, egy erős, független, kritikus hangra
... a demokrácia, a szabadság hiánya.     Hiller István a napilapot az új magyar szociáldemokrácia fontos részének nevezte.     Németh

MTI/hvg.hu Itthon

A liga szerint bűn volt az amerikai túra

Ismét vita van a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) és a Bozóky Imre MLSZ-elnök között. Ezúttal az MLL az válogatott amerikai túrájának
ez a mérkőzés a magyar futball imázsának mindenki által áhított javításához?" Egyúttal pedig annak a félelmének adott
... felelősek a válogatott észak-amerikai túrájának megszervezéséért, annak lebonyolításáért, ugyanolyan bűnt követtek el a magyar
... a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) közleménye.     Az MLL szerint "ez a két tengerentúli mérkőzés sem szakmailag, sem anyagilag nem

Itthon

Megkezdődött a Lamperth kontra hvg.hu per

tárgyalását. Az alperesek között – Répássy Róbert fideszes képviselő, Kóbor-Nagy Zoltán, a Hír Tv korábbi főszerkesztője és a Magyar
helyettes-államtitkárát (a megjelenés idejében a Magyar Hivatalos Közlönykiadó elnök-vezérigazgatóját), Orodán Sándort, a BM szóvivőjét
... sajtótermékeket is perbe fogta. Az pedig a mai magyar közállapotokat jellemzi, hogy tette mindezt erősen szelektálva. A
..., miközben Répássy szavait elsőként továbbító Magyar Távirati Iroda (MTI), valamint a  többi napilap (Népszabadság, Magyar

MTI Karrier

A postások 4,6 százalékos átlagos béremelést kapnak 2006-ban

A 39500 postás a tervezett infláció feletti, átlagosan 4,6 százalékos alapbér emelésben részesül 2006-ban – mondta Szabó Pál, a Magyar
azt tette lehetővé, hogy a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága elfogadta a Magyar Posta Zrt. 2006. évi
... szolgáltatások minősége. A Magyar Posta ma már messze túlteljesíti a törvényben meghatározott minőségi mutatókat. Ebben az évben 1,9
... a vezérigazgató mellett aláírta Pecze Pál a Postások Szakszervezet elnöke, Takács Violetta Rozália a Magyar Postások Érdekvédelmi

MTI Gazdaság

A Mol beszáll hanti-manysiföldi olajkutatásba?

A magyar Mol betársulhat a hanti-manysiföldi Szurgutszkij-7 olajmező feltárásába a koncessziótulajdonos orosz kiscég, a
hogy megkezdte a geológiai felmérést, és a kutatásba hamarosan bekapcsolódhat a magyar Mol is. Az orosz versenyhivatal jóváhagyta a

Világ

Bronzérmet szerzett a női kézi válogatott

Az előzetes célkitűzést túlteljesítve a harmadik helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a szentpétervári világbajnokságon
hullámvölgybe került Németh András csapata, és a rivális a 21. percben előbb egyenlített, majd fordított. A szünet jót tett a
...-17-re ellépjenek a magyarok. Nyolc perccel a vége előtt, 23-19-nél a dán szövetségi kapitány időt kért. Fruelund "értett a szóból"
... összetörte a dánokat. A magyar csapat az ezt megelőző 16 vb-n összesen nyolcszor állhatott dobogóra: 1965-ben nyert, 1957-ben

MTI Világ

Tizenkilenc kiló heroin egy magyar kamionban

Mintegy 19 kilogramm heroint találtak a cseh vámosok egy magyar kamionban a Pozsony-Prága autópályán lévő szlovák-cseh határállomáson
zacskóban egyenként 515 gramm heroin volt. A magyar gépkocsi vezetőjét a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Az elkobzott

MTI Itthon

Kamuti Jenő lett a MOB új főtitkára

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén Kamuti Jenőt, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrözőt választotta meg főtitkárnak a
a második körben hat szavazattal többet kapott, mint Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára. Új MOB-főtitkár
... szükséges kibeszélni a dolgokat, és megőrizni a sport értékeit. Nagyon megható volt számomra, hogy a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

hvg.hu Itthon

Kikaptunk a románoktól, elúszott a vb-döntő

A magyar női kézilabda válogatott 26–24-es vereséget szenvedett a románok legjobbjaitól a szentpétervári világbajnokság
csak a románok vezettek, olykor három góllal is, a magyar csapatnak csak egyenlíteni sikerült. A vezetésre kínálkozó alkalmakat nem

MTI Itthon

Átadták az M0-ás új szakaszát

Először az EU történetében, éppen a magyar szándékok alapján alsóbbrendű utakat is lehet európai pénzből felújítani és építeni – idézte

MTI Világ

Gyurcsány Brüsszelben marad, elhalasztotta a hazautat

A brüsszeli EU-csúcson részt vevő magyar delegáció elhalasztotta péntek esti hazazutazását, ezzel is jelezve, hogy az Európai Unió
s leszögezte: érdemi elmozdulás nélkül a magyar álláspont nem fog megváltozni. Gyurcsány az MTI kérdésére válaszolva jelezte, hogy

MTI Itthon

Zöld Békát kapott a Magyar Villamos Művek

A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. készítette a legjobb környezeti jelentést az idén a Deloitte Rt. nemzetközi tanácsadó cég szerint
mondta Reininger Róbert  a Deloitte környezetvédelmi osztályának igazgatója a díjkiosztót megelőző sajtótájékoztatón. A versenyben második
...., a Flextronics International Kft., a Magyar Posta Rt. és a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. pályázott a díjra. A Zöld Béka díjat Persányi

MTI Gazdaság

Fitch: 2014 a reális dátum az eurócsatlakozáshoz

A szuverén magyar adósság minapi leminősítése és a közeledő választások kockázata miatt ismét erősebben alulsúlyozottá vált a feltörekvő
... aktív befektetési alapok deviza-portfoliójában a forint, a magyar kamattermék-piaci konstrukciók pedig alulsúlyozottsági mélypontra
havi mínusz 1,8-ről süllyedt vissza a mínusz 2,1-es szintre; októberben mínusz 1,9, szeptemberben mínusz 1,2 volt a magyar
... pozíciójának erősödése azután, hogy a Fitch Ratings ebben a hónapban leértékelte a magyar adósságot. A Fitch, a legnagyobb európai
... minősítette vissza a már csak közepes befektetői - spekulatív elemeket is tartalmazó - "BBB" sávba az elsőrendű "A" kategóriából a

MTI Itthon

Női kézi-vb: magyar-román az elődöntőben

A magyar válogatott Romániával találkozik a szombati elődöntőben a szentpétervári női
A két csapat nagy tornán a legjobb négy között legutóbb a 2000-es romániai Európa-bajnokságon találkozott, az akkori bukaresti elődöntőben a
... egy lényegében tétnélküli meccsen csak a házigazda oroszoktól szenvedetünk vereséget. A magyar-román meccs szombaton délután fél

MTI Itthon

Határozott magyar nem a brit büdzsétervre

előző nap beterjesztett brit kompromisszumos javaslatra - közölte magyar újságírókkal késő este László Boglár, Gyurcsány Ferenc
A magyar delegáció kétoldalú egyeztetést kért a csúcsértekezletet elnöklő brit küldöttségtől. Erre már a péntek reggeli hivatalos
... sor kerülhet, de nincs kizárva, hogy még további egyeztetésekre lesz szükség a végső döntésig. A magyar kormányfő már délelőtti

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A címlapról ajánljuk