Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

MTV: Ragáts pénzbüntetést kaphat

A büntetést a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma az áprilisban az elnökség jóváhagyása nélkül kötött reklámszerződések miatt

Itthon

Az írószervezetek ellenzik a minisztérium irodalmi pályázatát

Kalász Márton, a Magyar Írószövetség, Menyhért Anna, a József Attila Kör és Csaplár Vilmos, a Szépírók Társasága elnöke adott ki
szövegét pedig kétszer is megváltoztatták" – mondta telefonon Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Hozzátette, hogy
..., nem pedig ilyen bombasztikus pályázatokat kiírni" – mondta a Magyar Írószövetség elnöke. A közleményt megfogalmazó írószervezetek
... figyelembe a magyar irodalmi életre általában jellemző körülményeket. "Ma Magyarországon minimálisak az írói honoráriumok

Gazdaság

Tovább gyengül a forint

A szokásos ügyfélkörön túl svéd befektetők is euróvásárlóként jelentkeztek a budapesti piacon, gyengítve ezzel a magyar
A kormány, a Pénzügyminisztérium és a jegybank között teljes az összhang abban, hogy a pénzpiaci mozgásokkal kapcsolatban mit kell és
... százalékos - pozíciójával. Kedden este 3,44 százalékon állt a magyar deviza. Az euróval 274,90/275,00 forinton kereskedtek, a nap
... a budapesti piacon, gyengítve ezzel a magyar valutát. Az állampapír-piacon főleg az egy évnél rövidebb határidőre csökkentek

Kult

Vatikán: nem mutatják be premier előtt Gibson Jézus-filmjét

Mel Gibson ausztrál színész-rendező elutasította a Vatikánnak azt a kérését, hogy premier előtt mutassák be Passió című, Jézus Krisztus életének
A pápai kulturális tanács ("minisztérium") szerette volna, hogy a filmet bemutassák a legnagyobb katolikus egyetemek szakértőinek
... tartott tudományos kongresszuson, amelynek témája Jézus és a film. Gibson művéből néhány részletet már bemutattak az Egyesült
... egy szűkkörű vetítést egyházi személyek és szakértők részére. A buzgó katolikus Gibson egyébként 2004. február 24-ére, hamvazószerda napjára tervezi

Gazdaság

Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság túl van a holtponton

A 2,9 százalékos harmadik negyedéves előzetes GDP-adat is azt jelzi, hogy a magyar gazdaság átlendült a holtponton – szögezte le
szerint is a harmadik negyedévi 2,9 százalékos éves növekedési adat azt mutatja, hogy a magyar gazdaság túljutott a növekedési
... 2,9 százalékos növekedése, illetve a beruházások 4,4 százalékos gyarapodása ismét azt jelzi, hogy a magyar gazdaság nincs válságban
... helyzetben lenne indokolt, márpedig a magyar gazdaság stabilitása vitathatatlan. Varga Lóránt, az Inter-Európa Bank elemzője

Itthon

Irak: öngyilkos merénylőnek vélték a lelőtt győri férfit

A két magyar diplomata által készített vizsgálati jelentés szerint a győri fiatalembert az amerikai katonák valószínűleg öngyilkos
meg az a jelentés, amelyet a magyar állampolgár halálának körülményeit az elmúlt napokban Irakban vizsgáló két diplomata készített
... azt közölte, hogy az Irakban kiállított halotti anyakönyvi kivonat hivatalos magyar fordítása szerint repeszdaraboktól származó
... halálának körülményeit vizsgáló hivatalos jelentést, amelyet nem helyettesít a történteket az elmúlt napokban a helyszínen vizsgált két

Itthon

Ismét gyengül a forint

forintnál is többet érhet kedd reggelre, miután erős spekulatív eladói nyomás nehezedik a magyar
gyengülése esetén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kormány "elengedheti" a forint árfolyamát, azaz kamatemeléssel vagy más
...? A forint folyamatos gyengülése arra késztetheti a külföldi befektetők egy részét, hogy veszteségeik minimalizálása érdekében zárják

Itthon

Mádl szerint egyszerűsíthető a kettős állampolgárság

A magyar állampolgárság megszerzésének egyszerűsítése a szerbiai és horvátországi magyaroknak "nem ütközik kényszerítő jogi
könnyítéseket bevezetni oly módon, hogy a magyar jog teljes mértékben eltekint a magyarországi letelepedéstől. A
... a nem magyar állampolgároknak, akiknek a felmenője magyar állampolgár volt és alkotmányos alapismeretekből
... az állásfoglalásban. A köztársasági elnök szerint a nemzetpolitikai szempontokra tekintettel a kérdést a Magyar Állandó Értekezlet elé

Gazdaság

Parlamenti vita a jegybanki kamatemelésről

Nincs ok pánikra a magyar gazdaság jövőjét illetően - hangoztatták a kormánypárti felszólalók az Országgyűlés hétfői plenáris ülése
Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa által elhatározott múlt heti alapkamat-emelés
..., aki szerint ugyanakkor a magyar gazdasággal kapcsolatban nincs ok a pánikra. A fél évvel ezelőtti kiigazításnak köszönhetően
... az MNB döntésére, a reálfolyamatok azonban nem. A spekulációs várakozásra okot adott az, hogy nincs meg a teljes összhang a kormány és

Gazdaság

Az MNB változatlanul hagyta az alapkamatot

A Monetáris Tanács hétfői ülésén úgy döntött, nem emeli tovább a 12,5 százalékos alapkamatot - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB
A forint az elmúlt napokban azután kezdett el gyengülni, hogy külföldi befektetők jelentős mennyiségben adtak el magyar

Világ

Ausztria: megmentették az egyik magyar hegymászót

A hegyről lezuhant másik magyar hegymászónak már csak a holttestét találták
Megmentették az egyik magyar hegymászót az ausztriai Hochtornál az osztrák hegyi mentők hétfőre virradóra. A helyi csendőrdég részéről
... este rekedt a hegycsúcs közelében. A másik eltűnt magyar utáni kutatásba hétfőn bekapcsolódott az osztrák belügyminisztérium
... a hadsereg egy-egy helikoptere. A magyar hegymászó holttestét dél körül fedezték fel az osztrák hegyi mentők. Az alpinista 200 métert

Karrier

Európai körkép a munkahelyi piálásról

Kevesebb, mint az európaiak 10 százaléka tartja elfogadhatónak az alkoholfogyasztást munkaidőben, s kétharmaduk pedig úgy véli, hogy ez
megtalálni a munkahelyen. Magyarán az ivás önmagában keveset ér, körítés is kell hozzá. Alan Townsend, a Monster írországi

Gazdaság

Sokkszerű kamatemelés - külföldi visszhang

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 300 bázispontos kamatemelése negatív hatással lehet a magyar makrogazdasági politika
” - mondta a hvg.hu-nak nyilatkozva James McCormack, a Fitch IBCA londoni hitelminősítő magyar makrogazdasággal foglalkozó elemzője
... mértéke és időzítése jelzi, hogy a magyar pénzügypolitika komoly problémákkal néz szembe. Szerinte ugyanis kétséges, hogy a kormány
... kamatemelés hatásait is. „A kamatemelés után továbbra is bizonytalan és volatilis maradhat a magyar piac, tény, hogy a a külföldiek

Világ

Nagy-Britannia: a konzervatívok a legnépszerűbbek

puccs után új vezért. A Munkáspárt a teljes választói népességre kiterjedő politikai hadjárattal igyekszik visszaszerezni
A toryk három hete választottak új vezért a 62 éves Michael Howard - erdélyi magyar zsidó család leszármazottja
... frakciópuccsal menesztették a választási győzelem kivívására teljesen alkalmatlannak tekintett addigi miniszterelnök-jelöltjüket, Iain

Kult

Bonyodalmak az EU-t népszerűsítő rajzfilm körül

még mindig várnia kell a nagyérdemű közönségnek. Gát György, a film producere szerint már nem
A felmerült plágiumvádakat alaptalannak minősítette. Fellner Steve Fellner, magyar származású amerikai
... javaslatára Csupó Gábor, a stúdió magyar származású cégtulajdonosa felvette a kapcsolatot a Paramount stúdióval, amely a Duckman
.... Mint elmondja, számára teljesen valószínűtlen, hogy egy Oscar-díjas alkotó plagizálásra kényszerüljön. Nincs bizonyítéka Fellnernek

Világ

Eltűnt egy magyar hegymászó Ausztriában

A frissen hullott hó, a lavinaveszély és a rossz időjárási viszonyok miatt egyelőre lehetetlen a kutatás a magyar hegymászó
A magyar hegymászó szerdán a legmagasabb osztrák hegycsúcs felé tartva megcsúszott a jégen a hegymászók által Pályaudvarnak nevezett

Itthon

Bárándy György képviseli Varga-Balázs Péter családját

Az Irakban elhunyt magyar fiatalember családját képviselő ügyvéd arra a kérdésre, hogy a hozzátartozók igényt tartanak-e kártérítésre
tájékoztatása szerint az Irakban november 17-én lelőtt magyar fiatalember földi maradványait tartalmazó koporsót Bagdadból Kuvaitba
... elszállítására azt követően került sor, hogy a holttestet a bagdadi magyar külképviselet konzulja személyesen is azonosította, és

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Megkapta a hatósági engedélyeket a kínai hátterű magyar légitársaság

Megkapta a hatósági engedélyeket a kínai hátterű magyar légitársaság

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

A címlapról ajánljuk