Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Magyar díjazottak az idei Grammy-gálán

Bruce Springsteen tarolt, de díjat nyert a magyar-angol Takács Kvartett Beethoven felvétele
Ashanti nevéhez fűződik. A rap kategóriában Missy Elliott, Nelly és Eminem nyerték a Grammy-ket. Grammy-díjat kapott a Takács Kvartett is, amely
... Ormai Gábor halála (1995) után pedig egy másik angol zenész, Roger Tapping csatlakozott a kamaraegyütteshez. Négy évvel ezelőtt a

Tech

Az interneten is elérhető lesz a kormány tagjairól készült kimutatás

milyen tisztségeket töltöttek be különböző cégeknél, illetve milyen tulajdonrészük volt egyes vállalkozásokban. A Magyar Nemzet hétfői
oldaláról kell megvizsgálni, jelen esetben az állam oldaláról, ahol közpénzek felett döntenek” - tette hozzá. Közben a Magyar Nemzet
... forintos megbízást, amelynek korábban ügyvezetője és vezérigazgató-helyettese volt. A Magyar Nemzet szerint a 314 millió forintos
... eljárásban a Pénzügykutató Rt. a teljes összegnek csaknem egytized részét, 29,5 millió forintot nyert el Csillag tárcájától 24

hvg.hu non-base

Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter

Távozik a kormányból Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, akinek lemondását elfogadta a kormányfő. A Magyar Nemzet
mert a kormány egyik támadási felületét akarta elhárítani" - tette hozzá, megjegyezve: Kiss Elemér lemondásával "európai megoldást" választott. "A
... Herényi. A Magyar Nemzet pénteki számának információi szerint a Forgács & Kiss Ügyvédi Iroda kapott megbízást a napilap és a
... szerint nem volt tudomása, a Magyar Nemzet szerint a Közlönykiadó Kft. szerződésével kapcsolatos megbízási szerződésről Kissnek tudnia

hvg.hu non-base

ORTT: Hajdu István a jelölt az elnöki posztra

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Rádió korábbi elnöke, Hajdu István kinevezését javasolja az
le posztjáról. Korábban a köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu
..., a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe. Az államfő nem szeretett volna

hvg.hu non-base

Az iraki válság a magyar gazdaságra is kedvezőtlenül hat

Az iraki válság közvetlenül nem hat a magyar gazdaságra, mivel a hazai export alig egy százaléka irányul a közel-keleti térségbe
visszaesése. Major István kitért arra is, hogy hétfőn Genfben írja alá Ukrajna WTO-csatlakozásának magyar jegyzőkönyvét, s

hvg.hu non-base

A volt pénzügyminiszter szerint a PM-vizsgálat elterelő akció

A Pénzügyminisztérium (PM) vizsgálata szerint az elmúlt öt évben összesen három ember teljes személyi aktáját kérték ki, Medgyessy
... Kláráét és László Csabáét. Varga Mihály volt pénzügyminiszter szerint "a lejárató akció nem véletlen", hiszen az elmúlt 13 évben nem
szabályzatát, hiszen aszerint csak aláírással, pontos dátum és indok megadásával lehet teljes személyi aktát kikérni, ez pedig az
... szerint a Pénzügyminisztérium irattárában teljes a káosz, és ma senki nem tudja megmondani, milyen iratokba tekintettek bele. A
... sajtótájékoztatóján kijelentette: arra sem tud válaszolni, hogy saját, valamint államtitkárának dossziéja érintetlen-e. „Teljes a

hvg.hu non-base

Greenpeace: be nem jelentett, háborúellenes akció a Lánchídnál

Háborúellenes akciót kezdtek a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tagjai kedd délelőtt a Lánchíd budai hídfőjénél. A
Magyarország kampányfelelőse az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának elmondta: akciójukkal a magyar parlamentet
... nem tesznek feljelentést, ám az akcióban részt vevő sárgaruhás környezetvédők adatait felvették. Az akcióban összesen 15
... a környezetvédők nem jelentették be a rendőrségen. A rendőrség az akció kezdete után egy órával jelent meg a helyszínen. Bartha László

hvg.hu non-base

NATO-úthasználat: nem döntött a Fidesz, elmaradt a parlamenti szavazás

A Fidesz-frakció nem határozott arról, támogatja-e a Törökország védelmével kapcsolatos - a magyar vasutak, közutak és légtér
... - amerikai kérés teljesítését, így az ügyben létrejött délelőtti négypárti egyetértés ellenére a magyar hozzájárulásról szóló
Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar hozzájárulás kérdésének hétfői
..., hogy részéről a minimális együttműködési készség sincs meg. Remélem, hogy a szövetséges tagállamokban különbséget tudnak tenni a

hvg.hu non-base

Blix: nem bizonyítható, hogy Irak rejtegetné fegyvereit

tömegpusztító fegyverek után kutatni. Ennek ellenére Irak nem működik együtt teljes mértékben a fegyverzetellenőrökkel, s még mindig
héten adott át a fegyverzetellenőröknek. El-Baradei felhívta Irakot, hogy teljes körűen és aktívan működjön együtt az ellenőrzési

hvg.hu non-base

A konkurenciát vádolják a Portocom letartóztatott vezetői

alkatrész csempészetének alapos gyanúja miatt. A magyar tulajdonosok kezében lévő Portocom hordozható számítógépek összeszerelésével és
az MTI csütörtök délután. A vámhatóság közlése szerint a vizsgálat megállapította, hogy több magyar székhelyű gazdasági társaság
... Hungária, a DÉMÁSZ, az Audi Hungária, az Egis Gyógyszergyár, a General Electric, a Magyar Nemzeti Bank és a Zwack Unicum is. Péntek

hvg.hu non-base

Létszámleépítés az Ikarusbus fehérvári gyáránál

 az oka, hogy a Brazíliában és Törökországban gyártott termékek versenyképesebbek, mint a magyarok
piac bezárult, Moszkva városa a magyar kormány közbenjárása ellenére sem rendelt buszokat - adja tudtul a közlemény. Ebben a helyzetben

hvg.hu non-base

Banki hitelekre épül a kormány 150 milliárdos Európa-terve

 miniszterelnök. A parlamentben kedden ismertetett terv egyes részleteiről beszélt Medgyessy a Magyar Televízióban, valamint
forrásának gazdája a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB), amely a keretből 40 milliárd forintot különít el a kis- és

hvg.hu non-base

Szociális törvénycsomag: az Alkotmánybírósághoz fordul a katolikus egyház

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szociális törvény parlament által elfogadott módosítása miatt. A
hárommillió 140 ezer levelet juttatnak el a Magyar Postán keresztül a családokhoz annak érdekében, hogy megkönnyítsék a személyi
... felajánlását a Magyar Katolikus Egyház, illetve az egyházak javára, s növekedjen a nyilatkozók száma. Az Országgyűlés február 4-én 195

hvg.hu non-base

Tizenhárom Oscarra jelölték a Chicagót

A Chicago című Golden Globe-díjas musical vezeti az Oscar-jelölések listáját a maga tizenhárom jelölésével, melyek között ott van a legjobb
..., a legjobb színésznőnek, női- és férfi mellékszereplőnek járó díj is. A Gangs of New York című film tíz, Az órák kilenc, A zongorista
nélküli ember című filmjét is jelölték. A magyar Hukkle nincs a jelöltek között.
... A Chicago 1968 óta az első zenés film lehet, amely a legjobb filmnek járó díjat megkapja a március 23-i
... a legjobb a női mellékszereplő díjára jelölték az Adaptation című filmért. Jack Nicholson tizenkettedik jelölése az idei: az About

hvg.hu non-base

Az APEH tagadja adatállományának illetéktelen kézbe kerülését

Az APEH elnöke pénteken tagadta a Magyar Nemzet azon vádját, hogy a Medgyessy-kormány hatalomra kerülését követően az adóhivatal
szerint több millió magyar állampolgár és több százezer gazdasági vállalkozás teljes adatállományát törvénysértő módon
... Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet azon cikkére
... azt állítja: a Medgyessy-kormány hatalomra kerülését követően az APEH teljes adatbázisa illetéktelen kezekbe került. A napilap

hvg.hu non-base

Magyarország nem vesz részt Irak elleni katonai akcióban

Magyarország nem kíván részt venni semmilyen Irak ellen irányuló katonai akcióban - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés
... Bizottsága előtt. A Külügyminisztérium jelenleg nem tervezi az iraki magyar nagykövetség létszámának csökkentését, de szükség esetén
állomány tagjait szigorúan ellenőrzik, s ebben a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok is részt vesznek. Voltak olyan személyek az
... a magyar szolgálatok nem engedtekTaszárra - mondta. A bagdadi magyar nagykövetségen jelenleg öten dolgoznak, más
... állampolgárról a Külügyminisztérium nem tud. Az ENSZ égisze alatt négy magyar vámtiszt tevékenykedik az iraki határon, az ő

hvg.hu non-base

Rokonaikat alkalmazzák kisgazda fideszesek a parlamentben

A Magyar Hírlap információi szerint a legtöbb Fidesz-frakcióban ülő kisgazda országgyűlési képviselő házastársát, gyermekét
pedig sógorát foglalkoztatja havi 120 ezer forintos fizetés mellett az országgyűlési képviselőséggel járó feladatok segítésében - értesült a
..., gyermekgondozással, tanítással foglalkoztak. Lengyel lánya magyar-hittan tanári szakon végzett, Balogh József 20 éves fia pedig

Iskolai mészárlást tervezett egy 19 éves férfi, a TEK órákon belül elfogta

Iskolai mészárlást tervezett egy 19 éves férfi, a TEK órákon belül elfogta

Grönlandi kormányfő: „Az Egyesült Államok nem kapja meg a szigetünket!”

Grönlandi kormányfő: „Az Egyesült Államok nem kapja meg a szigetünket!”

Jellemzően száraz, napsütéses idő várható a jövő héten

Jellemzően száraz, napsütéses idő várható a jövő héten

Hogyan csekkolható egy fotó, egy videó vagy egy hír valódisága? Itt az ingyenes segítség

Hogyan csekkolható egy fotó, egy videó vagy egy hír valódisága? Itt az ingyenes segítség

Így regulázhatják meg a turbulenciát – nem is csak a levegőben

Így regulázhatják meg a turbulenciát – nem is csak a levegőben

Németh Szilárd rezsibiztos rezsikörútra indult

Németh Szilárd rezsibiztos rezsikörútra indult

Kormányhoz közel álló filmes nagyágyú vette át a tatárjárásfilm projektcégét

Kormányhoz közel álló filmes nagyágyú vette át a tatárjárásfilm projektcégét

Új ingatlanos cége van a Matolcsy-klán fontos tagjának

Új ingatlanos cége van a Matolcsy-klán fontos tagjának

Terrorizmussal gyanúsítanak és őrizetbe vettek egy svéd újságírót Törökországban

Terrorizmussal gyanúsítanak és őrizetbe vettek egy svéd újságírót Törökországban

A címlapról ajánljuk