Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Megkezdődött a Posta és a Fidesz közti per

Megkezdődött az a per, amelyben a Magyar Posta Rt. csaknem 110 millió forintot követel a Fidesztől azért, mert a párt többszöri
A kedden kezdődött tárgyaláson a Magyar Posta Rt. jogi képviselője több beadvánnyal is bizonyítani kívánta, hogy a szerződésben
... meg Orbán Viktor levele; a párt erről több bejelentést is kapott. A Magyar Posta Rt. jogi képviselője a tárgyaláson elmondta

hvg.hu non-base

Bizonyítékok a móri gyilkossággal kapcsolatban?

A Magyar Televízió hétfő esti Híradójának értesülése szerint a Duna csepeli szakaszán megtalálták azokat a fegyvereket és lőszereket
értesülése szerint a móri bankrablás feltételezett, előzetes letartóztatásban lévő elkövetőit - K. Edét és H. Lászlót - egyik bűntársuk

Itthon

Afganisztán, a vajdasági magyarok és G. I. Joe

“Annak idején, amikor a déli határaink mentén a konfliktus kialakult, amikor magyarokat lőttek, amikor magyarokat üldöztek
... alapján kötelessége részt venni az USA vezette nemzetközi katonai akciókban. Juhász keresve sem találhatott volna rosszabb példát a
elnök hatalmának megrendítését volt hivatva megoldani. Az akkori magyar kormány még a légitámadások előtt ígéretet tett arra, hogy
.... „Minél tovább tart a NATO jugoszláviai beavatkozása, annál inkább megromlik a viszony a szerbek és a Vajdaságban élő magyarok között”
... akkor Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke a HVG-nek. S bár a magyar politikusok szerint - Orbán Viktor

hvg.hu non-base

Hűtlen kezelés gyanúja a Magyar Fejlesztési Banknál

a Magyar Fejlesztési Bank több mint egymilliárd forintos veszteséget szenvedett el egy tranzakció
A rendőrség közleménye szerint a Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága előbb feljelentés-kiegészítést rendelt
... lefolytatása során adatokat és iratokat szerzett be. A tájékoztatás szerint ezekből megállapítható, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Rt
... különböző, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. előtt ismert pénzpiaci műveletekkel csökkenthető lett volna, azonban erről nem intézkedtek. A

Kult

Görgey a polcon

Feltűnően elszaporodtak a magyar könyvesboltok kínálatában a kultuszminiszter művei. Vagy csak attól tűnnek fel a borítók, hogy rajtuk
belőlük". Görgey Gábor nevét még egy aktuális kötetben megtaláljuk: Tallián Hédi saját kiadásában megjelent, Sztárok terítéken című
... szakmai kuratóriumánál, sem a Magyar Könyv Alapítványnál nem pályázott idén egy kiadó sem Görgey-kötettel.) Az Elektra jövőre egy
... megjelentetését tervezi. Az Európa Könyvkiadó egy Görgey-könyvvel, az Utolsó jelentés Atlantiszból című 1999-es, regényeket

hvg.hu non-base

Tüntetés a kormány határon túli magyarokat érintő politikája ellen

Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten
... délután; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiség politikája ellen
a budapesti Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A rendezvényen elhangzó beszédeket a
... csatlakozási tárgyalásokon elért - véleményük szerint - gyenge eredményéért. A demonstráción megjelent Patrubány Miklós, a
... és a nyugati országokban élő magyarok leveleit olvasták fel. Ezekben a külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek és

hvg.hu non-base

Magyarország utolsóként egyezett meg az EU-val a bővítés pénzügyi feltételeiről

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke hivatalosan bejelentette: az Európai Uniónak utolsóként Magyarországgal és Csehországgal is
... megegyeznie a csatlakozás pénzügyi feltételeiben, vagyis eredményesen zárultak a tíz tagjelölt országgal folytatott tárgyalások. A
és a tárgyalások lezárására készülő tíz tagjelölt között. A magyar delegációhoz közel álló források szerint ez - a
...-tól, mint amennyit be kell majd fizetnünk. A Medgyessy Péter miniszterelnök által vezetett magyar küldöttségnek az agrártámogatások és
... tanácskozását, amely így is több órát késett az eredeti programhoz képest. Bejelentette egyúttal, hogy megszületett a megállapodás a

hvg.hu non-base

Tiltakozás az MTV kulturális műsorának Kertész Imrével foglalkozó adása miatt

Filmes és televíziós alkotók tiltakozó nyilatkozatot tettek közzé a Magyar Televízió Éjjeli menedék című műsorának Kertész
György filmkritikus, Koltai Lajos, Márk Iván, Andor Tamás, Kende János, Vecsernyés János operatőrök.   A nyilatkozat a "Magyar
... intézményeit" és a Magyar Televíziót is megszólítja, követelve,  "hogy a köztévé európai normák szerinti működését haladéktalanul

hvg.hu non-base

Szinetár Miklós a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Szinetár Miklós lett a Magyar Állami Operaház intendáns-főigazgatója, aki a posztot négy évig töltheti be
ki a Magyar Állami Operaház élére. Az intézmény intendáns-főigazgatója 2003. január l-jétől négy éven át tölti be a posztot. A

Tech

Gutnick úr esete az internetes sajtószabadsággal

Az ausztrál legfelsőbb bíróság döntése szerint Ausztráliában is perelhető az amerikai Dow Jones egy, a weboldalán megjelent cikk
A pert Joseph Gutnick, a gazdag ausztrál üzletember indította, amiért a weboldalon megjelent cikk szerint ő volt a legnagyobb
... szemben úgy vélekedett, a cikket akkor publikálták, amikor megjelent az előfizetők képernyőjén, így az eset a helyi ausztrál bíróságra

hvg.hu non-base

Járai és Széles vitája a parlament gazdasági bizottsága előtt

A forint leértékelése hosszú távon nem segít a vállalatok versenyképességén, csak emelkedne tőle az infláció - mondta Járai Zsigmond, a
... Nemzeti Bank (MNB) elnöke a parlament gazdasági bizottság csütörtöki ülésén. Széles Gábor, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének
Járai Zsigmond szerint a jegybank monetáris politikája az elmúlt másfél évben elérte célját, ami az egész magyar társadalom érdekeit
... inflációban, a kiáramlott jövedelmeket így akarja visszavenni. Ezzel szemben a szabad demokrata Kuncze Gábor úgy véli: a Magyar Nemzeti

Ciprus

Ciprus: a török közösség nem írja alá az ENSZ-béketervet

A ciprusi törökök kormánya nem írhatja alá a Ciprus konföderációs újraegyesítését célzó ENSZ-béketervet az Európai Unió koppenhágai csúcstalálkozóján
Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő, az EU soros elnöke szerdán bejelentette: az EU-csúccsal párhuzamosan tárgyalások lesznek

hvg.hu non-base

Románia: elvi megállapodás a kedvezménytörvény módosításáról

A magyar kedvezménytörvény módosításának elveiről született egyetértés szerdán Bukarestben Kovács László és Mircea Geoana román
A román külügyminiszter kijelentette: a magyar külügyminiszter által ismertetett elvek megfelelnek az Európai Bizottság
..., amelyek politikai és jogi kapcsolatot létesítenek a határon túli magyarság és Magyarország között. A módosításokkal meg kell szüntetni
... meg a kedvezménytörvény módosítására. Ezek szerint a törvény a határon túli magyar kisebbségeknek - nemzeti identitásuk megőrzése

hvg.hu non-base

Napi 125 tonna olaj ömlik a tengerbe a Prestige-ből

holding bejelentette, egyetlen euró kártérítést sem fizet a katasztrófáért, mivel erre csakis a hajó tulajdonosa
jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök-helyettes. Egy, a kormánynak dolgozó oceanográfus szerint az olajfolt a szárazföld
... zászló alatt közlekedő Prestige olajszállító hajó orosz bérlőtársasága, az Alfa holding még vasárnap bejelentette: egyetlen euró
...". A Crown az El País szerint "sötét múlttal rendelkező cég", székhelye a svájci Zugban van, és a cég elődei adóparadicsomokban voltak

hvg.hu non-base

Lemondott a Fiat vezérigazgatója

Több napos találgatást követően a Fiat csoport bejelentette, hogy lemondott a cég vezérigazgatója, cáfolta ugyanakkor a cégelnök
Gabriele Galateri vezérigazgató addig marad posztján, amíg nem sikerül megtalálni utódját - jelentették be a Fiat igazgatótanácsának

Kult

Gólyanapló

Ki tolmácsolta a Magyar Televízióban a Nobel-díj átadásának ünnepi ceremóniáján azt a laudációt, amelyet a Svéd Királyi Akadémia tagja
e a helyzetet szimbolikusnak: verjük a mellünket, hogy van egy magyar irodalmi Nobel-díjasunk, de nem tudunk róla semmit, s ez még csak

hvg.hu non-base

Járai: monetáris lazításra nincs lehetőség

Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond szerint a  forint jelenlegi árfolyama és a monetáris kondíciók mellett elérhető az
..., az, hogy 2003 decemberében az egy évre visszanyúló pénzromlás 4,5 százalék legyen. Járait inflációellenes politikája miatt nemrégiben lemondásra
nőnek, mint az idén tapasztalható volt a magyar gazdaságban, a jegybank nem követhet más monetáris politikát - jelentette
... a hírrel a Hírbörzén! Járai távozik a jegybank éléről? Az MNB elnöke szerint továbbra is magas a költségvetési deficit, jelentős az
..., aki szerint a jelenlegi makrogazdasági feltételekkel, a magas költségvetési deficittel, az igen jelentős ez évi bérkiáramlással

hvg.hu non-base

Az MDF nem támogatja a magyar katonai közreműködést Afganisztánban

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja hétfői ülésén úgy döntött, hogy nem támogatja a magyar katonai
Koszovóban, Macedóniában Magyarország jelentős létszámmal vállalt és vállal béketámogató küldetést, de más veszélyeztetett térségben
... „Ameddig a Magyar Honvédség a haza védelméhez szükséges alapkészségekkel is csak korlátozottan rendelkezik, az MDF politikusai
... elkötelezettséget nem támogatnak sem Afganisztánban, sem a világ más táján” - jelentette ki Karsai Péter, az Országgyűlés Honvédelmi

Ez történt: Bejelentették a NATO újfajta internetét, és baj van, ha be is kapcsolják

Ez történt: Bejelentették a NATO újfajta internetét, és baj van, ha be is kapcsolják

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Merész terveket ismertetett a Nagykörút zöldítésére Karácsony Gergely

Merész terveket ismertetett a Nagykörút zöldítésére Karácsony Gergely

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Demi Moore elárulta: Andy Vajna volt a producer, aki popcornszínésznőnek nevezte őt

Demi Moore elárulta: Andy Vajna volt a producer, aki popcornszínésznőnek nevezte őt

Budapest lehetne a Trump–Putyin-találkozó helyszíne egy orosz tisztviselő szerint

Budapest lehetne a Trump–Putyin-találkozó helyszíne egy orosz tisztviselő szerint

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Kihúzták a lottószámokat, többen milliomosok lettek

Kihúzták a lottószámokat, többen milliomosok lettek

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

A címlapról ajánljuk