Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Világ

Tovább nő a balkáni feszültség, Koszovó is hadsereget kap

A NATO-t is megosztja az a pénteken elfogadott törvény, melynek értelmében fokozatosan hadsereggé alakítják át az egy évtizeddel
A pristinai parlament által elfogadott törvény értelmében ötezer főre növelik a fegyveres erők létszámát, s létrehozzák a védelmi
... szükségessé vált ez a logisztikai döntést” – mondta a törvényről Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök. A Koszovó függetlenségét
... meg. Míg az USA és Nagy-Britannia támogatta a törvény elfogadását és a hivatásos koszovói hadsereg megteremtését, Jens Stoltenberg

hvg.hu Itthon

Vidékről mozgósít a Jobbik további tüntetésekre

Tamás ma szakszervezeti vezetőkkel tárgyal, hogy álljanak már élére a tiltakozásoknak, ahogy "egy a dolgozókat érintő törvény elleni
majd, hogy álljanak az élére a tiltakozásoknak, egy a dolgozókat érintő törvény elleni tiltakozásánál szerinte ugyanis ez lenne a

hvg.hu Itthon

Momentum: Fel kell készülni a polgári engedetlenség egyéb formáira is

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője az egyik legjobb tüntetésen vett részt szerda éjjel. Szerinte még nagyobb tömeg kellene, és más eszközök is szóba
" –ezt Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője a hvg.hu-nak. A párt úgy látja, a korábbi parlamenti események közül a törvények, köztük a
... és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény vitája és szavazása is érvénytelen, ezért jogi lépések megtételét fontolgatják, még nem
....   Mit lehet tenni addig is, a törvények megszavazása után? A párt nyitott a polgári engedetlenség vagy a sztrájk formáira is. A

Gergely Zsófia Itthon

Mégsem jön össze idén: 2019-re csúszhat a vádemelés Czeglédy Csaba ügyében?

Ha az ügyészség betartja a törvényt, akkor idén már nem tud vádat emelni Czeglédy Csaba ellen, ha viszont mégis benyújtja a vádiratot
van indítványokat, észrevételeket tenni, és addig nem lehet vádat emelni. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha betartják a törvényt, akkor
...-jogász letartóztatásának meghosszabbításakor azt állította, hogy „a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül vádat emelnek”
... nyújthatják be. „Az ügyészségnek nincs mérlegelési jogköre, hogy betartja-e a törvényi határidőket. Ha viszont mégsem tartják be, és

hvg.hu Tech

Megszűnt az egyik legnagyobb torrentoldal, 12 év után zárták be

A Leechers Paradise üzemeltetője a napokban jelentette be, lehúzza a rolót, és többé nem segíti a torrentezők összekapcsolását. Mindezt a készülőben
hogy nem tartalmaz olyan részletet, ami a szerzői jogi törvénybe ütközne. A Leechers Paradise értelemszerűen nem tudta azt vállalni

Windisch Judit Itthon

Olyan szöveggel árulhatják a homeopátiás szereket, hogy elmegy a kedve a vásárlástól

A vásárlókat elrettentő, vagy legalábbis elbizonytalanító szövegek kerülhetnek rá a homeopátiás készítmények dobozára, de a törvényi
magyarázható, sőt ezen szerek kártékonyak is lehetnek. A Semjén Zsolt által benyújtott egészségügyi törvényjavaslatban is hasonlóval érvel a
... Zoltán szerint a lelkiismeretesen eljáró orvosok és patikusok eddig is elmondták, hogy nem bizonyított a hatékonysága, a törvény
... is biztonságosan alkalmazható." Hankó Zoltán szerint azért írják elő majd a törvényben a homeopátiás szerekre vonatkozó írásos

RTL Hírek Itthon

Törvényt sértett a Honvédkórház

Törvényt sért a budapesti Honvédkórház az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint, mert nincs ultrahang vizsgálat az

MTI / hvg.hu Itthon

Áder visszaküldött egy törvényt, de csak egy jogi probléma miatt

A jogalkotási törvény november végi módosítását küldte vissza megfontolásra az államfő, de nem annak a bírók függetlenségével
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a jogalkotási törvény november végén elfogadott
.... A parlament honlapján pénteken közzétett levelében az államfő azt írta, hogy a módosítás a jogalkotási törvény és az alaptörvény
... után - a koherencia hiányának kiküszöbölésével - fogadja el ismét a törvényjavaslatot. A visszaküldött törvényben az szerepel, hogy a

hvg.hu Gazdaság

És akkor hirtelen eltüntettek kétmillió szegényt az országból

karácsonykor Erzsébet-utalvány; nem sok jót várnak a rokkantak az ellátásaikról szóló törvény újragondolásától. Ez a hvg.hu heti
törvény újragondolására kötelezte a parlamentet, de a megalázó tortúrákon átesettek nem sok jót várnak ettől. Mint például az a férfi

Dercsényi Dávid - Tóth Richárd Itthon

Lejárt a határidő, szokjunk hozzá, hogy elmegy a CEU

eldöntött valamit. A kormány a saját törvényét sem tartja be, hogy elérje célját: elüldözni Magyarországról a legnívósabb, de Soros
az engedélye. Az év végéig tehát a kormány még bármikor igazolhatná, hogy az egyetem megfelel a törvényi előírásoknak. "Úgy fest, a CEU
... kihegyezett törvénynek megfelelni és oktat Amerikában, ennek ellenére nem folytathatja a tevékenységét" – mondta Enyedi Zsolt. Pedig
... tárgyalási ajánlattal, hiszen amikor elhitték a megegyezési szándékot, az egyetem át lett ejtve, mert megcsináltuk a törvényben előírt

1
97 98 99 100 101
482
A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A MET a szakadár régióba történő gázszállításról: szigorúan betartjuk az összes szankciós jogszabályt

A MET a szakadár régióba történő gázszállításról: szigorúan betartjuk az összes szankciós jogszabályt

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

868 lóerővel és nyitott tetővel hódít a legújabb Ferrari

868 lóerővel és nyitott tetővel hódít a legújabb Ferrari

Márciustól nem lehet szülni a mezőtúri kórházban orvoshiány miatt

Márciustól nem lehet szülni a mezőtúri kórházban orvoshiány miatt

Ez történik, ha telefonálás közben elejti a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Ez történik, ha telefonálás közben elejti a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Szokatlan költségvetési hiánnyal indul Nagy Márton pénzügyminisztersége

Szokatlan költségvetési hiánnyal indul Nagy Márton pénzügyminisztersége

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

A címlapról ajánljuk