MTI / hvg.hu Tech

Kitalált valamit az álhírek ellen Oroszország, igaz, nem sok köszönet van benne

Új törvénytervezeteket szavazott meg az orosz parlament, amellyel az interneten terjedő álhíreket szeretnék nullára redukálni. Az intézkedésekkel viszont több probléma is van, például az, hogy a kormánykritikus hangok elnémítására is felhasználhatók. Így aligha lehet kétségünk afelől, hogy a rendelkezések inkább az orosz politikai érdekeket kívánják szolgálni, nem pedig a társadalmét.

hvg.hu Tech

Máris terjedni kezdett egy álhír a nemrég elhunyt Koós Jánosról

Az álhírgyárosok gyakran használják ki ismert személyek halálhírét, hogy ezzel is saját oldalukra tereljék a forgalmat. Ezúttal a pár napja elhunyt Koós Jánosról kezdett terjedni egy írás, a felhasználók pedig sorra osztják meg azt. Pedig nagyon nem kellene.

Németh András Világ

Így vág vissza egy finn újságírónő a befolyásos orosz trollgyáraknak

Jessikka Aro csak le akarta leplezni, miként működnek az álhíreket gyártó oroszországi trollgyárak. A finn újságírónő azonban riportjai közzététele után durva támadások kereszttüzébe került, s még közeli ismerősei között is akadt olyan, aki halálosan megfenyegette őt. Mégsem adta fel a harcot, s most úgy néz ki, talán győzelemre áll.

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Menedékjogot szeretne Franciaországtól Edward Snowden

Menedékjogot szeretne Franciaországtól Edward Snowden

Van egy ország, ahol most majdnem minden ember adata kiszivárgott

Van egy ország, ahol most majdnem minden ember adata kiszivárgott

Mennyi mindenre elég lehet 100 lóerő: apró méregzsák a Hyundaitól

Mennyi mindenre elég lehet 100 lóerő: apró méregzsák a Hyundaitól

„Orbán egy géniusz” – könyvet írtak a magyar miniszterelnökről Bulgáriában

„Orbán egy géniusz” – könyvet írtak a magyar miniszterelnökről Bulgáriában

Mától Budapesten a Legóból készített 1:1 méretarányú, működőképes Bugatti

Mától Budapesten a Legóból készített 1:1 méretarányú, működőképes Bugatti

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Népszava: Leválthatják a honvédelmi minisztert

Népszava: Leválthatják a honvédelmi minisztert

Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

1 milliárd eurót fizet a Google, mert nem akart adót fizetni Franciaországban

1 milliárd eurót fizet a Google, mert nem akart adót fizetni Franciaországban

A címlapról ajánljuk