Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Trócsányi László

MTI Itthon

Nekiment az MSZP Trócsányinak

Az MSZP szerint a miniszter orosz fegyverkereskedőket hagyott futni azzal, hogy nem az amerikaiaknak, hanem az oroszoknak adta ki őket.

MTI/hvg.hu Itthon

Trócsányi szerint sikerült leszerelni a Velencei Bizottság bírálatait a közigazgatási bíróságok ügyében

A Velencei Bizottság megváltoztatta korábbi közleményét, az új állásfoglalás szerint amennyiben az Országgyűlés elfogadja az érintett jogszabályok módosító javaslatait, az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete tárgytalannak tekinti a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvényekhez fűzött bírálatait - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter.

hvg.hu Világ

Az amerikai kérelem hibákkal teli másolata volt az orosz, mégis nekik adták ki a fegyverkereskedőket

2016 novemberében amerikai és magyar hatóságok együttesen fogták el ifjabb és idősebb Ljubisint fegyverkereskedelem miatt. Az amerikai kiadatási kérelem helyett azonban a fél évvel később beérkező, hibákkal teli orosz kérelemnek tett eleget Magyarország. A fiatalabb bűnöző azóta szabadon járhat Moszkvában, idősebb társát azonban még más ügyek miatt bent tartják.

hvg.hu Itthon

Brüsszel volt a főszereplő a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Mintha a Nyugat követte volna el a kommunizmus bűneit, nem pedig keletről érkezett volna hozzá a muníció és a kényszerítő erő – Schmidt Mária és Trócsányi László Terror Házában elmondott beszédeiben Macron és Juncker mint tettestársak bukkantak fel. Egyetlen embert emelt ki Schmidt 1989-ből, egy 25 éves fiatalembert, aki a Hősök terén elmondta híres "Ruszkik, haza!" beszédét.

hvg.hu Itthon

Közel 3 millióra ugrott Trócsányi László havi fizetése

2,9 millió forint a havi fizetése Trócsányi László igazságügyi miniszternek, mivel magasabb a miniszterként kapott juttatása, de egyetemi oktatóként is jobban keres az ELTE-n, illetve tanítani kezdett a Károli Gáspár Református Egyetemen is. Megtakarítása egy 30 milliós betétalap fele részével nőtt, további vagyonában nincs változás.

hvg.hu Itthon

Navracsics–Trócsányi–Bajkai-csere jöhet jövő nyáron

Meglepetések helyett korábbi, nem hivatalos információk erősödése olvasható ki a Fidesz-KDNP frissen elfogadott, 2019-es EP-listájából. A névsort vezető Trócsányi László jelenlegi igazságügyi minisztert annak ellenére jelölhetik uniós biztosnak jövőre, hogy a Magyarországot az Európai Bizottságban jelenleg képviselő Navracsics Tibor erősebb tárcát kaphatna az újrázással, mint az újonc miniszter.

hvg.hu Itthon

Kormányátalakítást hozhat a Fidesz EP-listája

Alakul a Fidesz EP-listája. A fő szempont a stabilitás, de a nevek között ott van Trócsányi László, aki most igazságügyi miniszter, valamint Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója is.

1
4 5 6 7 8
14
Rejtélyes új mappa bukkant fel a Windowsban – a Microsoft azt kéri, ne törölje

Rejtélyes új mappa bukkant fel a Windowsban – a Microsoft azt kéri, ne törölje

Szabó Szabolcs negyedszer is legyőzné Németh Szilárdot

Szabó Szabolcs negyedszer is legyőzné Németh Szilárdot

Vucsics élő adásban hamisította meg egy kisfiú levelét

Vucsics élő adásban hamisította meg egy kisfiú levelét

Egyszerű sms-es csalással nyúlták le egy cég teljes bankszámla-hozzáférését

Egyszerű sms-es csalással nyúlták le egy cég teljes bankszámla-hozzáférését

96%-kal gyorsabb lett a számítógép, ami 1,5 óra alatt elvégzi, amit korábban 38 óra alatt sikerült

96%-kal gyorsabb lett a számítógép, ami 1,5 óra alatt elvégzi, amit korábban 38 óra alatt sikerült

A szúnyogok ellen ható méreggé alakítja a vért az egyik gyógyszer

A szúnyogok ellen ható méreggé alakítja a vért az egyik gyógyszer

Kijevet támadták az oroszok

Kijevet támadták az oroszok

Több mint 30 ember, köztük két gyerek halálát okozta az ukrajnai Szumit ért orosz rakétatámadás

Több mint 30 ember, köztük két gyerek halálát okozta az ukrajnai Szumit ért orosz rakétatámadás

Pekingben akkora vihar volt, hogy 10 éve nem használt viharjelzést kellett kiadni

Pekingben akkora vihar volt, hogy 10 éve nem használt viharjelzést kellett kiadni

A címlapról ajánljuk