Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vác

hvg.hu Itthon

Medence lett a váci aluljáróból, de az építtető mindent rendben talált

A kivitelező, az önkormányzat, a NIF képviselői valamint mérnökök vettek részt azon a bejáráson, amelyet a váci vasútállomás aluljárójának és alagútjának beázása után rendeltek el. Azt állapították meg, hogy a tervező és a kivitelező nem hibázott – derül ki a 444.hu cikkéből.

hvg.hu Itthon

Mégis találtak itthon másik helyet a Hóman-szobornak

Egy önkormányzati bizottsági jegyzőkönyv szerint a székesfehérvári Hóman Bálint alapítvány Vácnak adná a Hóman-szobrot, amelyet a fejéri megyeszékhelyen végül mégsem állítottak fel. Vácon már ki is néztek egy közterületet a szobornak. Ha oda nem ad engedélyt a város, akár magánterületen is elhelyezik – írja az Index.

hvg.hu Itthon

Még egy rábízott sikergimnáziumot bedarálna az NGM

Idegen elem az NGM portfóliójában, hogy a rábízott szakképző iskolák egy részében gimnáziumi képzés is folyik. A tárca ragaszkodik hozzá, hogy egy, az intézményi rangsorokban jól szereplő váci gimnáziumi képzés is megszűnjön. Egyelőre az Emmi és az NGM között megy a meccs a Boronkay ügyében. Az NGM csütörtökön reagált: megmaradnak a Boronkay osztályai.

hvg.hu Itthon

Hajmeresztő üzenetben fenyegetik Orbán hívei a váci gimnázium diákjait

Egyesületek és magukat CÖF-ösnek valló aktivisták húzták fel magukat azon, hogy a váci Madách-gimnázium nem küldi el diákjait a március 15-i állami ünnepségekre. Állásfoglalásukban kezdeményezik, hogy az iskola vezetését és a már felnőtt diákokat nevelő célzattal sorozzák be a Polgári Védelembe, illetve hogy a diákok ne nyerhessenek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A CÖF elhatárolódott a közleménytől.

hvg.hu Itthon

Középiskolásokat toboroznak a március 15-i állami ünnepségre

A Magyarinfo blog közzétett egy váci iskolaigazgatóknak címzett levelet, amiben 10-10 diákot várnak tőlük a március 15-i állami ünnepségre. Buszozást megszervezik, ingyen ebédet is kapnak a kísérőtanárral együtt. Pest megye öt körzetéből összesen 250 diákra számítanak, a szülőknek előre hozzá kell járulniuk, hogy a sajtó felvételt készíthessen róluk, mint közönségről.

MTI / hvg.hu Itthon

Vácon is Orbán veje nyerte a közvilágítási tendert

Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége fogja végezni Vác közvilágításának korszerűsítését is. Az alpolgármester az MTI-ben örvendezett, mennyit fog spórolni a város az új világításnak köszönhetően. Pénteken derült ki, hogy Gyálon is Orbán Ráchel férje vitte el a megbízást.

MTI Itthon

Helyreállt a menetrend a Budapest–Vác vasútvonalon

Ismét menetrendszerűen közlekednek a vonatok a főváros és Vác között, miután befejeződött a reggeli baleset miatti helyszínelés az őrbottyáni átjárónál – közölte a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap délután az MTI-vel.

1
5 6 7 8 9
16
Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Egyetemista önkéntesek gondozzák a kórházban hagyott csecsemőket Szegeden

Egyetemista önkéntesek gondozzák a kórházban hagyott csecsemőket Szegeden

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

A Harcosok klubja után itt a Nem tart örökké

A Harcosok klubja után itt a Nem tart örökké

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

A címlapról ajánljuk