Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hetes cikk

Arató László (EUrologus) hvg360

Elszakadt a cérna Brüsszelben, lehet, hogy mégis bevetik a legsúlyosabb szankciót Magyarország ellen?

Időről időre, egyre sűrűbben derül ki, hogy a tagállamoknak elegük van a magyar kormány uniós döntéseket megbénító politikájából. A magyar szavazati jog felfüggesztése már nyílt beszédtéma EU-s berkekben, bár eddig úgy tűnik, hogy az átléphető vörös vonalak sosem fogynak el a nemzetközi diplomáciában.

Serdült Viktória Itthon

Hiába lesz az uniós soros elnöke, nem kerülheti el a jogállamisági meghallgatásokat a magyar kormány

Az unió soros elnökségét hamarosan betöltő Spanyolország és Belgium is támogatja, hogy folytatódjon a hetes cikkelyes eljárás, és meghallgatásokat is terveznek a Tanácsban – derült ki a témában tartott stockholmi konferencián. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyarok nem akarják napirenden tartani a jogállamiság témáját, csak egy kicsit máshogy képzelik. Ha pedig szükség van rá, Varga Judit akár hetes cikkelyes coach is szívesen lesz.

Szűcs Ágnes (EUrologus) EUrologus

A homofóbtörvényről és az egyetemek átalakításáról is faggathatják ma Varga Juditot az uniós miniszterek

Másfél órán át tehetnek fel kérdéseket az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek Varga Juditnak a hetes cikk szerinti eljárás meghallgatásán. Egyre több európai kormány szeretne lépni az ügyben, míg az Európai Parlament újabb jelentést és eljárást fontolgat, hogy a magyar kormány ne térhessen ki az új fejleményeket firtató kérdések elől a 2018-as Sargentini-jelentésre hivatkozva. Jogálom című cikksorozatunk 6. részében megvizsgáljuk, hogy haladt a magyar jogállamiság védelmében indított eljárás az elmúlt fél évben.

Szűcs Ágnes (EUrologus) EUrologus

Hetes cikkel a magyar kormány ellen: atombomba, használati utasítás nélkül

Nincs elég szövetségese a magyar kormánynak, hogy lezárja a hetes cikk szerinti eljárást, ahhoz viszont van épp elég, hogy megakassza. A tárgyalás legkorábban májusban folytatódhat, de kérdés, hogy ez csak monológokból álló helyzetértékelés lesz-e vagy valódi párbeszéd, miközben nem csak politikai, de gazdasági érdekek is közbeszólnak.

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

A címlapról ajánljuk