Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#könyvajánló

Czeglédi Fanni Kult

„Akárhogy kihalás fenyegeti az emberiséget, én megint a szexről és a barátságról írok”

Sally Rooney még csak idén lett harmincéves, de már a harmadik regénye jelenik meg: a Normális emberekből – elsöprő kritikai és közönségsiker után – kiváló sorozat is készült, a Baráti beszélgetésekből pedig éppen most forgatnak adaptációt. Ezek után nagy volt az izgalom, hogy mi sül ki a Hová lettél, szép világ? című kötetből, amely három nap alatt bestseller lett az Egyesült Királyságban, és amely az előző regényekhez hasonlóan ismét a meglehetősen kiábrándult millenniumi generáció romantikus viszonyai köré épül, ezúttal egy kis csavarral. Felteszi ugyanis azt a kérdést, érvényesek-e a személyes, érzelmi problémáink, egyáltalán lehet-e értelmet találni a létezésben akkor, amikor történelmi válságban vagyunk, a Föld pedig elpusztul.

Papp Petra Anna Tech

Pihenéshez robotolás, napozáshoz sötét jövő – izgalmas tudományos könyvek a forró nyárhoz

Úgy tűnhet, az elmúlt időszak tudományos olvasmányai a koronavírussal, később pedig az az ellen kifejlesztett oltásokkal, azok hatástanulmányaival kapcsolatosak voltak. Ám a világ nem csak erről szólt, mutatja ezt négy, a közelmúltban megjelent ismeretterjesztő kötet, mely gondolatban elkalauzolhatja az olvasót más vizekre – akár a vízparton ücsörögve.

hvg.hu Kult

Foci helyett: Mondatok a csodálkozásról

Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Például egy jól ismert kommunikációs aktussal.

1 2 3 4 5 6 7
12
Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Mészáros Lőrinc menni München: kétmilliárdos helikopterrel a 22 milliárdos magángépig, majd érkezés a BL-döntőre

Mészáros Lőrinc menni München: kétmilliárdos helikopterrel a 22 milliárdos magángépig, majd érkezés a BL-döntőre

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Három hónap alatt több mint 3500 büntetőeljárást indított a rendőrség az új drogellenes hadjárata keretében

Három hónap alatt több mint 3500 büntetőeljárást indított a rendőrség az új drogellenes hadjárata keretében

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

A címlapról ajánljuk