Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kormányzati kommunikáció

hvg.hu Itthon

Az 1 forintos tender - rafinált trükkel titkolja a kormány a kommunikációs költéseit

Egy forintért írt ki közbeszerzést az elkövetkező időszak kommunikációjára a kormány, aminek az a magyarázata, hogy még nem tudják, mi lesz a konkrét megbízások műszaki tartalma. Érdekes, hogy tavaly, amikor minden idők legnagyobb kommunikációs közbeszerzésével 25 milliárdot költöttek el, még meg lehetett becsülni az összeget. A pályázati feltételeket ráadásul úgy fogalmazták meg, hogy a már bevált haveri cégek fussanak be.

MTI Itthon

Megint elmúltnyolcévezett kicsit a Fidesz

A Fidesz szerint meg kell vizsgálni a 2010 előtti kormányzati kommunikációs kiadások jogszerűségét, és azt, hogy kik voltak a szerződések fő haszonélvezői.

hvg.hu Itthon

"Következő kérdés?" - újságírókkal viccelődött Lázár

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki kormányinfóján megint megcsillogtatta sajátos humorát, amikor a sajtó megrökönyödésére egy laza félmondattal lesöpörte a neki nem tetsző újságírói kérdést.

hvg.hu Tech

A trollok, akik 140 forintot kaphatnak egy kommentért

Kínában már nem hisznek a cenzúra mindenható erejében. Az ilyen szempontból nehezen kontrollálható online felületeken sokkan nagyobb hatással tudnak lenni a közbeszédre, ha a netes fórumokat a propagandát támogató hozzászólásokkal áraszták el. Rengeteggel.

1 2 3 4 5 6 7
10
Egy hónapja zártak be egy XV. kerületi óvodát, azóta se tudni, történik-e valami a veszélyes szennyezés felszámolása érdekében

Egy hónapja zártak be egy XV. kerületi óvodát, azóta se tudni, történik-e valami a veszélyes szennyezés felszámolása érdekében

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

A Kúria szerint megalapozatlan volt a mini-Pride rendőrségi betiltása az alaptörvényi újítás után

A Kúria szerint megalapozatlan volt a mini-Pride rendőrségi betiltása az alaptörvényi újítás után

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

A címlapról ajánljuk