Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#regény

Révész Sándor hvg360

A tollforgató sóbálvány - 100 éve született Kurt Vonnegut

Elmegy tőle a kedvünk az élettől, és megjön. A végtelen pesszimizmusától és mizantrópiájától elmegy, az ellenállhatatlan humorától megjön. Keserű írót nehéz olvasni. De Vonnegutot, a legkeserűbbet könnyű. Nála szórakoztatóbban és teljesebben senki nem foszt meg minket az emberi létezéshez kötött illúzióinktól. Sokat írt, és mindig azzal a meggyőződéssel, hogy nincs értelme írni. „A butaság meleg baráti szövetségben egyesíti az embereket. Ilyen körülmények között mi értelme lehet a szavaknak?” - nyilatkozta. Így udvarolt az olvasóinak. Száz éve született, 1922. november 11-én.

Oláh Krisztina Kult

Ezek a gyerekek egy valamiben biztosak: nem akarják úgy végezni, mint a szüleik

Világszerte heves vitákat váltott ki Janne Teller Semmi című regénye, amelynek egzisztenciális válsággal küzdő kamasz szereplői drasztikus eszközökkel igyekeznek bizonyítani az élet értelmét. A könyvből készült film azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mivel pont azt nem sikerül átfogóan bemutatnia, ami a lényeg lenne: a gyermeki lélek komplexitását.

Oláh Krisztina Kult

Gurubi Ágnes: A felelősség ott kezdődik, hogy amit leírok, azt vállalom

Gurubi Ágnes Másik Isten című könyvének női főszereplője a férfiak között lavírozva próbálja megtalálni önmagát. A regényből kiindulva beszélgettünk a szerzővel vágyról és függőségről, a felnőttkori önismeret hiányáról, de az is szóba került, miért jó lehetőség egy krízis arra, hogy számot vessünk az életünkkel, és miért kapjuk fel még mindig a fejünket, ha egy nő Nobel-díjat kap, vagy a szexualitásról ír.

Csatlós Hanna Kult

A regény, amiért nagyon meg kell küzdeni, de annál nagyobb a katarzis a végén

Száz éves a posztmodern irodalom „mesterlemeze”, az Ulysses: a könyv, amit sokan elkezdenek, de csak kevesen fejeznek be. Akik abbahagyják, azok általában élvezhetetlennek tartják, akik viszont végigolvassák, azokat beszippantja James Joyce betűről betűre szerkesztett univerzuma. Képes-e az olvasó a Netflix korában egy ekkora figyelmet igénylő regény megemésztésére? Miért érdemes nekifutni az Ulyssesnek? A könyvet és szerzőjét ünneplő Bloomsday alkalmából Hoványi Márton irodalomtudóssal beszélgettünk.

1 2 3 4 5 6 7
14
Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Lidl-kocsma nyílik Észak-Írországban

Lidl-kocsma nyílik Észak-Írországban

Panaszkodik a ChatGPT gyártója, hogy az új kínai rivális ingyen lenyúlja az adataikat

Panaszkodik a ChatGPT gyártója, hogy az új kínai rivális ingyen lenyúlja az adataikat

„Nem vagyok oltásellenes” – jelentette ki Robert F. Kennedy amerikai egészségügyiminiszter-jelölt a meghallgatásán

„Nem vagyok oltásellenes” – jelentette ki Robert F. Kennedy amerikai egészségügyiminiszter-jelölt a meghallgatásán

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

A címlapról ajánljuk