Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

200 magyar katona harcolhat az EU seregében

A tervek szerint Magyarország 150-200 főt ajánl fel az EU gyorsreagálású erőinek részeként megalakuló, 1500 fős olasz-magyar-szlovén
a feladatokat. A hétezer fős misszió elsősorban civil, adminisztratív, rendőri erőkből áll majd. Az eddig az SFOR-misszióban

Itthon

Gyurcsány saját pénzből állja védelmének többletköltségét

Medgyessy Péterhez hasonlóan Gyurcsány Ferenc házát is fel kell szerelni biztonsági rendszerekkel, aminek költségét az új kormányfő
házát is fel kell szerelni biztonsági rendszerekkel. A miniszterelnök vállalta, hogy saját pénzéből alakíttatja át az épületet

Karrier

Egyre több pénz megy bérgaranciára

A felszámolók egyre inkább igénybe veszik a Munkaerő-piaci Alap bérgarancia alap részét, 2000-ig csak néhány száz millió forintot
jutott hozzá elmaradt járandóságainak egy részéhez. Az alap 2000-ben még csak alig több mint 3 ezer munkavállalónak nyújtott segítséget

Gazdaság

Német modellvasutasi állásokat telepítenek Győrbe

A játékvasutakat gyártó német Märklin cég a magas munkaköltségek miatt 2005 végéig 400 munkahelyet szüntet meg göppingeni központi üzemében, a
keleti gyártók uralják, ezért a Märklin is kénytelen faragni költségeit. Göppingenben az egyszerű, főleg nők által végzett

Gazdaság

Beáldozzák a Magyar Hírlapot?

Híresztelések szerint ha nem talál befektetőt a Ringier kiadóvállalat, beszünteti a Magyar Hírlap kiadását. A hírt a szerkesztőség

Kult

Monoszkópé -- Menekülési útvonalak -- tévé ajánló

Szerelem és Párizs kéz a kézben, vezérmotívumként haladnak Jean-Pierre Jeunet világszerte elismeréssel, bár
Szerelem és Párizs kéz a kézben, vezérmotívumként haladnak Jean-Pierre Jeunet világszerte elismeréssel, bár kevés díjjal jutalmazott

Világ

Elbliccelnék a szolgálatot az amerikai tartalékosok

A korábban leszerelt és készenléti tartalékba helyezett, most pedig iraki szolgálatra visszahívott katonák alig kétharmada jelent meg
Az amerikai készenléti tartalékosok olyan katonák, akik nyolc évre szegődtek el, de 4-6 év szolgálat után annak rendje és módja szerint

Gazdaság

EKG-t is továbbít a magyar fejlesztésű mobiltelefon

A szokásos mobilfunkciók mellett GPS-azonosítóval is felszerelt telefonok elektronikai fejlesztését a Flextronics magyarországi kutató
felszerelt változatból, húszezer készülékre a GPS-sel és segélykerővel felszerelt termékből és ötvenezerre a háromgombos

Világ

Cipruson képezték ki a beszláni túszdráma elkövetőit

Ciprus török részén csecsen terrorista kiképző táborokat fedeztek fel - jelentette be Doros Theodorou ciprusi igazságügyi miniszter, aki
Több ország terroristáinak bázisa található Ciprus szigetének északi, török részén, idézte a Gateway2Russia.com Theodorout

Gazdaság

Egyre gazdagabb a 400 leggazdagabb

szereplők 78 százaléka már dollármilliárdos, a csúcs pedig eléri a trilliárdot. A meglepetés idén is elmaradt, Bill Gates továbbra is

Itthon

Átírják a cigányozó etika könyvet

Pontosítja az Apáczai Kiadó a gondozásában megjelent etikakönyv romákról szóló részét - közölte Esztergályos Jenő, a kiadó vezetője
.... A roma etnikumról szóló részt finomítani kívánja a kiadó, ám nem hagyja ki a

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Földrengés volt Horvátországban

Földrengés volt Horvátországban

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Ellopták az M1 YouTube-csatornáját, a platform már le is tiltotta azt

Ellopták az M1 YouTube-csatornáját, a platform már le is tiltotta azt

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

A címlapról ajánljuk