Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

László Ferenc Autó

A design oltárán: teszten a Volvo C40 elektromos kupé SUV

C40, a Volvo első csak online rendelhető és állati bőrtől teljesen mentes
kompakt szabadidő-autóját, az XC40-et, melyet aztán gyorsan a 2018-as Év Autójának választottak – teljesen megérdemelten. A
... egymástól az XC40 és a C40. Utóbbin teljesen újak a hátsó lámpák, a felső légterelőt két részre osztották, középtájt megjelent egy új
... csomagtér, melyben jól elférnek a töltőkábelek. Újdonság az exkluzív Fjord Blue kék fényezés, a 84 LED-es okos fényszóró, a Volvónál elsőként

hvg.hu Itthon

A Magyarságkutató Intézet főigazgatója az Árpád-kori kiállításról: Senki nem einstandolt semmit, ez egy párbeszéd

Tiszteletben tartják azoknak a kutatóknak a döntését, akik visszavonták a tanulmányaikat, ezért újabb szerzőket kértek fel helyettük. Így
kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézetnek adta. Az 506 millió forintból megvalósuló kiállítás
... szerkezeti és tartalmi változásokat is tervez a katalógusban, és lesznek olyan témák is, amelyeket teljesen kihagynának. A kutatók
... tanulmányukat – mondta a kutató – tiszteletben tartom döntésüket, ezért újabb szerzőket kértünk fel helyettük. Teljesebb kötet kerülhet

hvg.hu Kult

Itt az HBO-toplista: A szolgálólány meséjét nézték tavaly a legtöbben

A Jóbarátok továbbra is a legnézettebb sorozatok között van, de ezúttal a filmes mezőnyt is annak speciális adása
2021-ben a Jóbarátok: Újra együtt című visszatekintő-showjára volt kíváncsi a filmek között (igaz, ez nem egy klasszikus
... ), dobogóra került még a Zack Snyder: Az Igazság Ligája és a Wonder Woman 1984 című film. Íme, a filmes TOP10:

Balla István Kult

Nem tudjuk, miért van gombóc a torkunkban, miközben végignevettünk két órát

képregényfigurának vagy egy durva drogos tripnek. Joachim Trier filmjében, A világ legrosszabb emberében egy nagy színésznő
A világ legrosszabb emberé ről kézenfekvő lenne azt is írni, hogy az a világ legjobb filmje. Ahogy persze nincs olyan kategória, hogy
... legjobb filmje, olyan sincs, hogy legrosszabb embere. Legfeljebb most éppen azt gondoljuk, hogy egy kiugróan jó filmről
... meg néha úgy érzik, hogy ők nagyon rossz emberek. Joachim Trier csütörtöktől a magyar mozikba kerülő filmjének egyik szereplője egy

hvg.hu Tech

Szingapúr bemondta, hogy melyik vakcina után haltak meg a legtöbben, de azért illik fenntartásokkal kezelni az adatokat

Szingapúr a világ egyik legjobban átoltott országa, a lakosság 87 százalékát már teljesen beoltották, 47 százalékuk pedig az emlékeztető
akik vagy nem voltak teljesen beoltva, vagy a helyileg elérhető vakcinák egyikét adatták be maguknak. Előbbi esetében 555, utóbbiban
... már teljesen beoltották, míg 47 százalékuk már egy emlékeztető védőoltást is kapott. Igaz, a WHO nemrég azt közölte, nem az újabb

HVG HVG Hetilap

Szolgál és véd

ahogy egyébként erre működésük érdekében szükség van. A Pozio Cradle viszont ilyenkor is hallgatózik, ám egyrészt teljesen offline

HVG HVG Hetilap

Átírt történelem

fel. Az amatőr történész szerepében tetszelgő miniszter a botrányos tévedéseket és ferdítéseket tartalmazó, A pozsonyi csata című film

HVG HVG Hetilap

Zászlóbontás

fel egy 35 méteres zászlórudat a Citadella legmagasabb pontján, ez a munkarész ugyanis csak a teljes keretösszeg 2 százalékát teszi ki

HVG HVG Hetilap

Össztűzben a közművezér

n megjelent interjújából. Az egyesített fővárosi közműcég vezetőjét főleg az lepte meg, hogy a teljes kormány- és közmédia foglalkozik

HVG HVG Hetilap

Multifunkciós robotgép

A világ első teljesen működőképes általános célú robotrendszereként írja le fejlesztője a Beomni 1.0 nevű szerkezetet. A humanoid

HVG HVG Hetilap

Ki nem kényszerített hibák

több mint 90 százalékát beoltották, s a járvány legrosszabb időszakában több hétig teljes karanténban éltek Melbourne lakói

HVG HVG Hetilap

Agrárautomata

teljesen az elektronikára, az mobilján vagy számítógépén, élő videóképen követheti a történéseket, az érzékelők adatait, illetve

Budapesti Ügyvédi Kamara

Így kérhet ingyenes ügyvédi segítséget

Sokan csak a filmekből ismerjük a pro bono ügyeket, vagyis azt, mikor egy ügyvéd ingyen vállalja a védelmet. Holott Magyarországon is
a tanácsadásért. dr. Gyalog Balázs: A védői tevékenység mindig magasztos és felemelő érzés, hiszen a teljes igazságszolgáltatással
..., hogy ilyen csak hollywoodi filmekben van… dr. Fügedi Szilvia: Felmérést e tárgyban nehéz volna készíteni, hiszen annak
... munkaügyi vita, orvosi műhiba ügyek, de cég kényszertörlésével kapcsolatos megkeresés is történt. A felsorolás természetesen nem

hvg.hu Kult

Több mint félmillió magyar néző volt eddig kíváncsi a Pókemberre

is él és virul, és a nézők továbbra is tudják, hogy a nagy filmek nagy vásznat
hetének vasárnapjáig 189 904 néző váltott jegyet a filmre. Ez egyúttal – a gyártótól függetlenül – minden idők 5. legsikeresebb
... alkotása lett, és persze az összes korábbi Pókember-filmnél is többen látták már. Az elmúlt hétvégén pedig újabb, elképesztő határt
... vívtak ki maguknak. Közös munkájuk jelenleg a Bosszúállók: Végjáték utáni 2. legtöbb bevételt hozó Marvel-film, ám mivel a Nincs

Conclude Zrt.

Kőkorszaktól az űrkorszakig: az arany az igazi pénz – III. rész

Az arany történetét folytató sorozat harmadik részében a brit kötvénypiac kialakulásától a FED megalakulásáig tekintjük át az arany történetét. (A
veszteséget szenvedtek el. Sokan a teljes vagyonukat elvesztették, az állam reputációja pedig évtizedekre kiható csorbát szenvedett
... England pénztárában, a hivatalos forgalomban lévő guinea arany pénzérmékre voltak átválthatóak.  Azaz: noha a kötvények nem voltak
... rekord 260%-ról. Amennyiben szeretné elolvasni a teljes cikket, kérjük tekintse meg a folytatást ezen a linken .

Kovács Gábor Gazdaság

Orbán Ráhellel szoktunk integetni – mondja a kormánymédiában urizálással vádolt Mártha Imre

Teljes pályás lejárató kampányt folytat az egyesített budapesti közműcég jelenlegi, az MVM Magyar Villamos Művek volt vezére, Mártha
kampányban, amit az elmúlt 20-25 évben még nem tapasztaltam, hogy a teljes kormányvezérelt média rám van állítva. Megdöbbentett, hogy a
..., egy állami tulajdonú zenei csatornán az óránkénti hírekben téma vagyok. A magyar közszolgálati televízió híradója és a teljes NER
..., hogy az Instagram-fiókomból ezek a képek hogyan kerültek ki, mert teljesen mindegy. Továbbra is azt gondolom, hogy az eredeti

Komoly a vád: örök vegyi anyagok miatt perelték be az Apple-t

Komoly a vád: örök vegyi anyagok miatt perelték be az Apple-t

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Parászka Boróka a Direkt36 filmjéről: A rendszer leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát

Parászka Boróka a Direkt36 filmjéről: A rendszer leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

MOHU: Biztos, hogy nem a hulladékkoncesszió bevételeiből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

MOHU: Biztos, hogy nem a hulladékkoncesszió bevételeiből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Négyszer már eltiltották a vezetéstől, most egy forgalomból rég kivont kocsival kaptak el egy férfit – videó

Négyszer már eltiltották a vezetéstől, most egy forgalomból rég kivont kocsival kaptak el egy férfit – videó

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A címlapról ajánljuk