Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Hamisítható a DNS-bizonyíték: összeomolhat az igazságügy?

a nyomait egy bűntény helyszínére. A tel avivi Nucleix most dolgozik a hamis DNS-nyomokat azonosító biztonsági rendszeren, írja a New
nem a testfolyadékokat szolgáltató donor DNS-mintáját találták meg laboratóriumi vizsgálatok után. Ugyanezzel a megoldással, írja a New

Karrier

Szociális foglalkoztatás helyett rabszolgamunka?

foglalkoztatottként dolgoznak - írja a Zalai Hírlap a helyi szociális földprogram egyik érintettjének tapasztalatairól beszámolva
meghaladja a 24 Celsius-fokot) az előírás szerint óránként 5-10 perc pihenőidő jár, megfelelő körülmények között: árnyékos helyen, ahol
.... A bevételeket a ház fenntartására, valamint a CKÖ működési költségeire fordítják - írja online kiadásában a Zalai Hírlap. Bogdán

HVG Itthon

Hagyó szóvivőjét a BKV főállásban alkalmazza

Több mint 800 ezer forintos prémiumot kapott a BKV-tól Hagyó Miklós szóvivője néhány nappal azelőtt, hogy kitört a BKV-t felügyelő
s ügyeket, így a vezérigazgató sorsát is érintő fővárosi nyilatkozatokon, de ezzel egyidőben Kocsis beosztottja is volt - írja az

hvg.hu Tech

Évezredes igazságokat rejtenek a smileyk

A kelet-ázsiaiak jóval nehezebben tudják megkülönböztetni az arckifejezéseket, mint a nyugati civilizációhoz szokottak, írják glasgowi
... a Current Biology szaklapban. Mindez már abban is megfigyelhető, hogy a két kultúrkör miként írja a smiley-kat, olvasható mindez a
felismerhetőnek tartott arckifejezések nem mindig "működnek" különböző kultúrák között. Érzelmi különbségek Mindennapos eszköznek számít
... résztvevők jelentősen több hibát vétettek nyugati társaiknál. Mindez, állítják a kutatók, tükröződik abban is, hogy miként írjuk a

hvg.hu Karrier

Milliárdos biznisz: a tíz legjobban kereső cégvezető

A Blackstone ügyvezető igazgatója, Stephen Schwarzmann egymaga több mint 700 millió dollárt tett zsebre – írja internetes oldalán a
volt az éves jövedelme – írja a CNN Money a The Corporate Library adataira hivatkozva. A tíz legjobban kereső felsővezető listáját

MTI Világ

Németország és az EU szankciókra készül Irán ellen

Komoly szankciók bevezetésére készül Németország és az Európai Unió Irán ellen arra az esetre, ha Teherán nem hajlandó záros határidőn belül
nélkül is "kemény szankciókat" léptet életbe az EU, Németország és az Egyesült Államok is - írta a Der Spiegel magas rangú német

MTI Shake

Golding vallott: kamaszként meg akart erőszakolni egy lányt

amelyben több részlet is napvilágot lát a Nobel-díjas néhai író eddig nem publikált
John Carey irodalomkritikus The Man Who Wrote Lord of the Flies (A férfi, aki A legyek urát írta) című életrajzi kötetében tépelődő
... ismerősét, akivel korábban egy zeneiskolába járt.      Mint leírta: Dorával a mezőre mentek sétálni, amikor hirtelen "teljes

MTI Kult

Megdőlt a látogatócsúcs a Szigeten

Az öt fesztiválnap látogatóival számolva és a Tankcsapdára összegyűlt tömeggel együtt összesen 390 ezren voltak a Szigeten, s ez 5 ezerrel

Csikász Brigitta Itthon

Kocsis István februárban visszaigazolta Szalainé végkielégítését

keltezett nyilatkozatot a BKV több vezetőjével együtt Kocsis István is aláírta. Korábban a Deloitte – a BKV 2008. évi beszámolójának
elődei nevéhez kötődnek. A vállalattól korábban távozott vezetők munkaszerződéseit és azok módosításait a mindenkori munkáltatói jogkör gyakorlója
.... A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését minden esetben Kocsis István vezérigazgató írta alá. A cég 2008-ban 326
... a könyvvizsgálónak, ami a cég éves beszámolójának az elkészítéséhez szükséges. A nyilatkozatot a BKV vezérkara írta alá, beleértve

A nyaralótulajdonosoktól szednek be sokkal több helyi adót, hogy pótolják, amit az állam a városoktól elvesz

A nyaralótulajdonosoktól szednek be sokkal több helyi adót, hogy pótolják, amit az állam a városoktól elvesz

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

A címlapról ajánljuk