Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Gazdaság

Steve Jobs a Disney-Pixar fúzió igazi győztese

A 7,4 milliárd dolláros tranzakciónak nem csak az lett az eredménye, hogy az animációs filmstúdió legnagyobb riválisának tulajdonába került, hanem az
Nagyon szókimondó, ezért vélhetőleg a Disney igazgatótanácsában sem fog csendben, karbatett kézzel üldögélni.”
... Steve Jobs tükröt tart majd a Disney vezetése elé? © AP A BBC írásából kiderül, hogy Jobs 1986-ban tízmillió dollárért
... a Pixart, most pedig a szakmabeliek között terjengő pletykák szerint ő lehet a Disney legújabb elnöke. Ez a helyzet tavaly még a

hvg.hu Üzleti tippek

Hiteltartozás: nehezebb feketelistára kerülni

Az adósnak legalább a minimálbérnek megfelelő összeggel kell minimum 90 napig tartoznia ahhoz, hogy BAR-listára kerüljön. Amennyiben
kell teljesítenie: legalább a minimálbér összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével kell folyamatosan, több mint 90 napon át
... a szankció lehetőségéről, majd 30 nappal az adatok KHR-be való továbbítása előtt újra értesítenie kell a tartozót. Ha pedig minden
... az ügyfél mégis a listán kötne ki, nyolc napon belül erről is értesíteni kell az érintettet, tájékoztat a Hajdú-bihari Napló. Fontos

MTI Világ

A Walt Disney 7,4 milliárd dollárért bekebelezi a Pixart

Az amerikai Walt Disney Co. ma bejelentette, hogy 7,4 milliárd dolláros, részvénycserés ügyletben megszerzi eddigi együttműködő
amerikai világexportcikké tévő, úttörő Walt Disneyt, nem pedig fordítva. Az év közepén zárandó részvénycserében a Walt Disney
... részvényese lesz Pixar vezérigazgatója, Steve Jobs – aki egyszersmind az Apple Computer Inc. vezetője is –, és bekerül a Walt Disney
.... A Walt Disney 13 százaléknyi új részvényt bocsát ki az ügyletre, és 2,3 saját részvényt ad egy-egy Pixar-részvényért. Jobs, akinek

MTI Karrier

A melegek többet keresnek

A meleg férfiak jövedelme Nagy-Britanniában átlagosan 40 százalékkal magasabb, mint heteroszexuális munkatársaiké. A nőknél is csaknem
szerint Nagy-Britanniában 3 millió felett van a homoszexuálisok száma, ami a lakosság 6 százalékát teszik ki. Becslések szerint a

MTI Világ

Az olaszok már spórolnak a földgázzal

napja érkezik kevesebb földgáz a szükségesnél: hétfőre például 74 millió köbmétert vártak a Gazpromtól, de ehelyett csak 4 millió
egyúttal jelezte, hogy néhány napon belül kormányhatározatot hoznak arra, hogy a közintézményekben 20 fokról 18-ra csökkentsék a
..., aki szerint a Gazprom az utóbbi napokban napi 35 millió köbméterrel több gázt pumpált az ukrajnai csőrendszerbe, s ha ez

hvg.hu Gazdaság

Rekordévet zártak a diszkont közértek

diszkont bolt várta 2005 végén. A láncok hasonlóan nagy arányban utoljára 1998-1999-ben, a piacszerzés kezdeti időszakában bővültek
a diszkontok már nagyobb részaránnyal bírnak a teljes kategória forgalmából. S kimondottan erősek a nagy forgalmú élelmiszer

MTI Világ

Putyin elleni puccsra készül az ex-médiacézár

Egy oroszországi államcsínybe akarja befektetni vagyonát a nagy-britanniai száműzetésben élő Borisz Berezovszkij orosz milliárdos, hogy
eminenciásának tartottak, elmondta azt is, hogy ötéves nagy-britanniai száműzetése idején vagyona megháromszorozódott. „Jelenleg csak
... által végrehajtott államcsíny vezethet eredményre Oroszországban” - jelentette ki Berezovszkij, aki nagy pompával ünnepelte meg 60
... adócsalás miatt fogtak perbe Oroszországba, 2000-ben menekült el hazájából, végül 2003-ban kapott Nagy-Britanniában politikai

MTI Kult

Üvegtigris 2.: az utóbbi 15 év legjobb startja

Az utóbbi másfél évtized legsikeresebb magyar filmpremierje volt Rudolf Péter Üvegtigris 2. című vígjátékának bemutatása; négy nap alatt
iránt komoly az érdeklődés, hiszen a legális vetítések nagy nézőszámát a szakértők szerint százezresre becsült kalózkiadások ellenére

MTI Itthon

Kedden is marad a moszkvai tél

Napos, száraz idő várható holnap, de erős szélre kell számítani
Várható időjárás kedd estig: délen is csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék, éjszaka már mindenütt derült lesz az ég. Kedden túlnyomóan
... a délutáni órákra többnyire 4, 12 fok közé melegszik fel a levegő. A következő 24 órában a Kárpát-medence fölé továbbra is hideg, száraz levegő

Salgó Andrea (hvg.hu) Gazdaság

Új rovat: Vállalkozó szellem

A mai naptól újabb rovattal bővül a hvg.hu. A Vállalkozó szellem kis- és középvállalkozók legégetőbb problémáira - forráshiányuk

hvg.hu Tech

Kína mesterséges napot épít

Kína márciusban vagy áprilisban befejezi az első szupravezetéses Tokamak típusú kísérleti fúziós reaktor építését, s a tervek szerint júliusban vagy

hvg.hu Kult

Milyen volt a tavalyi könyvpiac?

A Nagy Könyv évében ugyan jó mérleggel zártak, mégis stagnáló piacot, „beállt“ viszonyokat várnak 2006-ban a könyvpiac szereplői. Az
emelném ki, akik mindig napra pontosan és egy összegben fizettek.” Lehet találgatni, melyik nagy mogult nem sorolta fel
... udvarias válaszokat kapunk, a kiadók mintha azzal számolnának, vége lesz  – Beckettel szólva - a szép napoknak. Stagnálást
... forgalmát, nem kis részben a vitatott Nyugati téri nagy könyváruháznak és a kiadói teljesítményének köszönhetően. Az Európa

hvg.hu Gazdaság

Befektetési tanácsok (prognózis január végére)

A feltörekvő piacok lendülete megtört az utóbbi napokban, hiszen több olyan esemény is történt, ami megzavarta a befektetőket. Ezek az
tőzsdebotrány, de – mivel inkább technikai jellegű problémáról van szó – egy-két nap alatt visszatért a piac a „rendes
...-ra változott, de a hozamszintek még mindig magasabbak, mint a 2005 utolsó negyedévét megelőző napokban. Várakozásaink szerint nem lesz

Bagnál és Sárospataknál is gázolt a vonat

Bagnál és Sárospataknál is gázolt a vonat

Egy hét alatt 10 milliós bírságot termelnek a horrorkaravánok

Egy hét alatt 10 milliós bírságot termelnek a horrorkaravánok

Két embert letartóztattak a Lady Gaga riói koncertjén tervezett bombamerénylet miatt

Két embert letartóztattak a Lady Gaga riói koncertjén tervezett bombamerénylet miatt

Két év múlva teljesen átalakul a Mester utca, itt a látványterv

Két év múlva teljesen átalakul a Mester utca, itt a látványterv

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Hogyan nyerhetett ekkorát George Simion, a simlis és szende vasgárdista?

Hogyan nyerhetett ekkorát George Simion, a simlis és szende vasgárdista?

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Tuningolt Rolls-Royce-ból lett rendőrautó

Tuningolt Rolls-Royce-ból lett rendőrautó

Juhász Előd elárulta, hogyan szervezte be a Belügyminisztérium, hogy az Egyesült Államokról jelentsen

Juhász Előd elárulta, hogyan szervezte be a Belügyminisztérium, hogy az Egyesült Államokról jelentsen

A címlapról ajánljuk