Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Média

Tévéfilmes adatbáziskeresőt indított a Google

sorozatunk kívánt epizódjainak képeit, s még azt is megmondja, mikor játsszák legközelebb az illető részt - írja a Media
tudnivalók mellett a kereső arról is informál, hogy az ominózus epizód mikor és melyik csatornán látható majd legközelebb. A Google azt
... ugyanakkor már legalább egy éve kínál filmes keresőt. A Google egyébként nem először szerződik médiacégekkel, nemrég indította el ugyanis a Google

MTI Gazdaság

A jegybankok devizatartaléka 3800 milliárd dollár felett van

A világ jegybankjainak összesített devizatartaléka 3800 milliárd dollár körül lehet –állapította meg a 2004. májusig 65 központi banktól
százalékos lehet a növekedés. A CBP szerint a feltörekvő piacú országok (a nagy ázsiai, valamint egyes latin-amerikai országok és

hvg.hu Itthon

Kovács az eváról és az EU Magyarországgal szembeni eljárásáról

Kovács László, az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa szerint megvannak azok az érvek, amelyeket a Magyarországon bevezetett eva mellett fel
az áfánál már érvényesül, hiszen a tagállamok eldöntötték: az általános áfakulcs nem lehet alacsonyabb 15 százaléknál, ez alapvető
... nem a kulcs egységesítése, hanem az, hogy mi legyen a társasági nyereségadó vetítésének alapja. Vagyis nem arról van szó, hogy a 6-8-10

MTI Itthon

Honvéd: elzárták a melegvizet és a fűtést a Bozsik-stadionban

A Bozsik-stadionban bekövetkezett, amire már hetek óta számítani lehetett: a legendás létesítményben a közüzemi tartózások miatt
nem zajlottak a Nemzeti Sporthivatal és az egyesület társtulajdonosa, Piero Pini között, mivel a piros-feketék első embere csak kedden

Panoráma Tech

Pénzhiány miatt végveszélyben a Hubble űrteleszkóp?

Elmaradhat a Hubble űrteleszkóp várva várt nagyjavítása, mivel a Fehér Ház a sajtó értesülése szerint törölni akarja az űrteleszkóp
helyett mégis asztronauták végezzék el a szervizelést, mivel az sem jelent nagyobb veszélyt rájuk, mint a Nemzetközi Űrállomás
..., hogy, mint a múltban tette, megint a harc élére áll. Halódó csillagok, ahogy a Hubble látja. Lehet, hogy az űtreleszkóp sorsa

hvg.hu Karrier

A fejvadászok már az agyunkra is kíváncsiak

átverni nem lehet, személyiségprofilunkat ugyanis agyunkba „belelátva” alkotja
amelyek ugyanakkor lehetővé teszik, hogy egyszerre több, ugyanarra a posztra jelentkező jelöltet is vizsgálni lehessen, mégpedig
... tájékoztatása szerint egy átfogó személyiség-, képesség-, készség- és motivációs felmérés költsége milliós nagyságrendű is lehet, ami

hvg.hu Világ

Vialli lehet a Leeds edzője

A legendás olasz labdarúgó és sikeres angol menedzser lehet a második osztályban szereplő Leeds edzője. Legalábbis egykori főnöke, a

Világ

Miért kell az atom?

Miért dönt egy ország atomfegyverkezési program beindítása mellett, más államok pedig miért vetik el azt akkor is, ha
... megvan hozzá? A válaszok döntőek lehetnek a jelenlegi helyzetben, amikor az európai országok éppen Iránt próbálják letéríteni az
a Nemzetközi Atomenergiai Hivatal nyomására. Mégis mi várható a jövőben és mit kéne tenni a nukleáris kockázatok
... programjuk leszerelésével is eljátszhatják. A legfontosabb azonban az lenne, hogy a nagyhatalmak átlássák az okait annak, hogy a nukleáris

Vélemény

Szent-Iványi István az EU alkotmányról

jár a jóváhagyás, és mivel az elutasítás? Erről kérdeztük Strasbourgban Szent-Iványi Istvánt, az Európai Parlament magyar liberális
mit lehet ilyenkor tenni. Néhányan felvetették, hogy amelyik ország nem ratifikálja az alkotmányt, az kizárja magát az
... Hvg.hu: Mit remélhet az új alkotmánytól egy magyar átlagpolgár? Szent-Iványi István: Az alkotmány elfogadásával az uniós
..., mindennemű diszkrimináció megszüntetése kiemelten szerepel az elérendő célok között.. Ha jóváhagyják az alkotmányt, mi változik?

hvg.hu Média

Németh Juci, énekesnő

Az Anima Sound System zenekarból nemrég kivált énekesnő újabban a televíziózás és rádiózás felé kacsintgat. Németh Jucit a hvg.hu arról faggatta
... néz, mit olvas és mit hallgat, amikor éppen nem hangképzést tanít, vagy Galambos Péter oldalán a Kultúrház című tévéműsort
a Bartókot választom.  Televízió. NJ: Teljesen esetleges, hogy mikor kerülök a tévé elé. Leggyakrabban természetesen a
... Németh Juci: - Ha a médiára gondolok, mindig két dologra irányul intenzíven az – egyébként erősen szelektív – figyelmem, ez pedig a
... meglepő – a divatvilág. Mindkettő gyerekkorom óta nagy szerelmem, előbbit a The Kinksen, a 70-es évek zenéin, míg utóbbit a barbibaba

MTI Itthon

Dávid szerint a Máért alkalmatlan a döntéshozatalra

"A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) alkalmatlan arra, hogy ott szülessenek gondolatok, ott dolgozzák ki és ott fogadják el, ezt mi
hogy milyen alternatívát tart elképzelhetőnek a Máért helyett.   A kisebbik ellenzéki párt elnöke szerint erről a kérdésről is tárgyalni

MTI Gazdaság

Belehúzott az IBM és a Motorola

Az IBM és a Motorola negyedéves eredményei meghaladta a szakértők várakozásait is, részben mivel az év végi eladásokon lendített a

hvg.hu Itthon

Honatyák maszekolása itthon és határon túl

A Volkswagen bérlistáján 100 német képviselő szerepel – a hír megrázta a közvéleményt, újra akarják szabályozni a képviselői jogállást. De
Európa-szerte lazák. A francia honatyák is gyakorlatilag bárhol, bárkinek dolgozhatnak mellékesért, anélkül, hogy feltüntetnék, mit és
... csinálnak. Olaszországban a vagyonbevallási szabályok szigorúbbak, de a maszekolás ott is megengedett. És mi a helyzet nálunk? A

MTI Itthon

Megkezdődött Szász Károly gyanúsítotti kihallgatása

„Nem tudom, hogy mire számíthatok, nem tudom, hogy mire kíváncsi a rendőrség" - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek
ki, hogy hol és mikor kell a gyanúsítotti kihallgatáson megjelennie. Ám az nem, hogy milyen ügyben. Az ügyvéd nem hivatalosan úgy

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

A címlapról ajánljuk