Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kult

A vallásos etika és a kapitalizmus szelleme 

A vallások tiszteletben tartása általában jót tesz a gazdaságnak és a pénzpiacoknak, ám negatív hatása is lehet ugyanezekre
... meg egy nemrég készült, hatvanhat országra kiterjedő felmérés. Mennyire árad "a kapitalizmus szelleme" a katolikus, protestáns, zsidó

hvg.hu non-base

Járai és Széles vitája a parlament gazdasági bizottsága előtt

amellett, hogy a jelenlegi laza költségvetési és jövedelempolitikai körülmények között nem lehet lazítani a monetáris
versenyképességének romlását inkább a termelékenységnél nagyobb bérkiáramlás okozta. Járai közölte: a monetáris politikán akkor lehetne

hvg.hu non-base

Európai Bizottság: uniós szabályokba ütközik az Olympic Airways állami segélyezése

Az Európai Bizottság (EB) ítélete szerint jogtalanul kapott 194 millió eurós állami segélyt az Olympic Airways görög légitársaság
közlekedési biztosa azzal kapcsolatban, hogy vizsgálatuk szerint a görög légitársaság jogtalanul kapott kormányától 194 millió eurós
... üzemeltető társasága: ez év márciusa és szeptembere között 71 százalékkal, 169 millió euróra nőtt a nyeresége a megelőző időszakhoz

hvg.hu non-base

Majd ha elfogy az olaj

  A Mátrix óta tudjuk, hogy az emberi test által termelt hő is értékes energiaforrás lehet, a fekete aranyat helyettesítő
A szemétnek szánt növények erjesztéséből is lehet energiát csiholni. Ezzel próbálkozik a világ egyik legnagyobb olajipari vállalata

hvg.hu non-base

PM-rendelettervezet a feketekereskedelem ellen

mindenki, aki valamely árucikkből kereskedelmi mennyiségnek megfelelőt vásárol, a meghatározott mennyiség ötszörösét pedig csak
is aggályos lehet, a vevőnek ugyanis személyes adatait kell megadnia, ha átlépi az érték- és mennyiségi határokat. A javaslatot

hvg.hu non-base

Napi 125 tonna olaj ömlik a tengerbe a Prestige-ből

holding bejelentette, egyetlen euró kártérítést sem fizet a katasztrófáért, mivel erre csakis a hajó tulajdonosa
A Prestige törzsén lévő repedéseken sáros olaj szivárog, s a 125 tonnányi mennyiség körülbelül egy nap alatt éri el az Atlanti-óceán
... veszélyes lehet, hacsak a tisztító hajók nem tudják időben kiszivattyúzni a vízből. A hír, miszerint naponta 125 tonna olaj ömlik a
... zászló alatt közlekedő Prestige olajszállító hajó orosz bérlőtársasága, az Alfa holding még vasárnap bejelentette: egyetlen euró

hvg.hu non-base

Kertész Imre átvette az irodalmi Nobel-díjat

A holokauszt által megteremtett kultúra "célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a
A holokauszt által megteremtett kultúra "célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a

hvg.hu non-base

EU-bővítés: 2005-ben kezdődnek a tárgyalások Ankarával?

Németország és Franciaország azt javasolja majd az egy hét múlva esedékes koppenhágai EU-csúcson, hogy 2005. július 1-jén kezdődjenek
A Törökországgal való tárgyalás lehetséges időpontja Berlinben vált ismeretessé, egy nappal az után, hogy Gerhard Schröder német
... a törökországi demokratizálási folyamatról. Amennyiben a jelentés pozitív lenne, Schröder és Chirac elképzelése értelmében 2005. július

hvg.hu non-base

Régóta várt kamatcsökkentés az eurózónában

Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) fél százalékponttal csökkentette irányadó kamatait. Az euró árfolyama csak kis kilengéssel
Előzőleg utoljára tavaly novemberben volt kamatcsökkentés az EKB-ban, akkor is fél százalékpontos. A londoni bankközi piacon az euró a
... még elviselhető felső szint alá. Duisenberg szerint az euró erősödése és a gyenge növekedés is az inflációs nyomás enyhülését

hvg.hu non-base

Távozik a honvédség vezérkari főnöke

Fodor Lajos, a Honvéd Vezérkar főnöke 2003. március 1-jével közös megegyezéssel távozik posztjáról - jelentette be Juhász Ferenc
összefüggésben lehet azzal, hogy nemrég egy rádiónyilatkozatban kritizálta a Honvédelmi Minisztérium vezetését: azt mondta, a

TV|Rádió

A pontosság a királyi tévé udvariassága

időpontban kezdődött. Ez azért hír, mert a pontos műsorkezdéshez a két nagy kereskedelmi adón az utóbbi hónapokban nem lehettünk
vált. Ezért más csatornákra emigráltak: ATV-t, Fimmúzeumot, Spektrumot, Duna tévét néztek, külföldi adókra kapcsoltak, a kevésbé

Világ

Egységes francia jobboldal: pártunió helyett uniópárt

Chirac jelenlegi köztársasági elnök által 1976-ban alapított RPR, és jelentéktelenné vált a hosszú ideig jónéhány jobbközép és
ötletét, azonban végül Jérome Monod és Alain Juppé, Chirac bizalmi emberei hozták össze az RPR, az UDF és az utóbbiból kivált liberális
... nem lehet tudni, hogy tagjaik közül a hétvégén lezajlott uniópárt-alapító kongresszusig hányan jelezték belépési szándékukat az új

Világ

Szaddám Huszein ósdi atombombája

Elképzelhető, hogy az iraki elnök a legrégebbi, ám még mindig hatásos technológiával készít atombombát, amit akár egy konténerben is célba
utódállam területén, amit sehol nem regisztráltak. Muller szerint a kazahsztáni helyzet ad leginkább okot az aggodalomra: ki tudja
... dúsított uránnal már lehet bombát gyártani, ekkora mennyiséghez azonban közel két tonna 235-ös izotópra van szükség. Ennyi egészen
... novemberben a török hatóságok közel 1 kilogramm dúsított uránt foglaltak le csempészektől. Kazahsztánban hatalmas mennyiségű dúsított

Elnöki váró

Popeye is lehet államfő (netszavazással)

nem lehet céljuk a valós állapotok tükrözése. A szonda inkább szórakoztató elem, mely az interaktivitást, a visszacsatolás lehetőségét
kevesen jelölnék meg David Coulthardot a Forma-1-es cím legfőbb esélyeseként, annál többen szavaznának a csapat két pilótájára, Michael
... lehet szavazni. Ez - ha az oldal így kevesebb letöltést könyvelhet is el - megbízhatóbbá teszi a szondák eredményeit, ám tökéletesen
... miniszterelnöke Medgyessy Péter és Orbán Viktor előtt, vagy megfordítva: Torgyán József az első az előadóművészek között. Popeye is

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.