Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Bencsik András nem mond le

"Minden józan érv amellett szól, hogy mondjak le, de ennek ellenére úgy kellett döntenem, hogy nem mondok le" – közölte hétfőn a Magyar
A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikk szerint "Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője ma

Itthon

Létszámleépítés az MTI-nél

A Magyar Távirati Iroda 278 millió forint állami támogatásban részesül a tervezett létszámleépítése első ütemének

Itthon

Atrocitás nélkül zajlott le a „hídfoglalók” tüntetése


lépve hangot akart adni annak a véleményének, miszerint egy ilyen demonstráció az adófizetőknek sok pénzébe kerül. A szervezők a nőt
... emlékművet a rendőrség kettős kordonnal vette körbe. A magyar zászlókkal és Árpád-sávos lobogókkal felszerelt tüntető tömeg a

Hárs Géza Világ

Crystal Palace, avagy magyar fiúk a hullámvasúton

A hírek szerint egy angol kiscsapat két magyar focistával erősít. Király és Torghelle szerződtetése a Crystal Palace-nál a hazai és a
piros-kékekhez. Ezzel párhuzamosan több hazai fociportálon tűnt fel a kérdés: honnan került elő ez a csapat? Pedig a magyar szurkolók
..., hogy csak a magyar fociban van időnként zűrzavar: a Palace-nál is viharos edzőcserék tarkították ezt a pár szezont. Nem tudott csodát

Világ

Beperelte az osztrák államot a sztárügyvéd

sorsa ügyében. Az ügyvéd korábban azt is közölte, hogy beperli a Magyar Köztársaságot és az amerikai kormányt
perelt műalkotások összértéke az egymilliárd dollárt is elérheti. Az ügyvéd még májusban közölte, hogy beperli a Magyar
... és az amerikai kormányt is; magyar vonatkozású keresetében "olyan festmények tartós visszatartásáról van szó a Nemzeti Múzeumban és más

Gazdaság

Hanyatló hazai dohányipar és növekvő feketekereskedelem

Bizonytalanság jellemzi a magyar dohánypiacot a Reemtsma és a Philip Morris itthoni gyárbezárásai miatt - véli Erent Gábor, a
Egyelőre nem becsülhető meg reálisan, hogy a Reemtsma és a Philip Morris gyárainak bezárását követően hogyan alakul a magyar termésű
... ezer tonnát. A múlt évben a magyar cigarettagyártásban felhasznált 15 ezer tonna dohány 55-60 százaléka volt

hvg.hu non-base

MTV: "drámai" nézettségnövekedés

A Magyar Televízió (MTV) nézettsége "drámaian megnőtt" a labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt, és a köztévé szerint már vannak tervek

Itthon

Iraki hazahívás: az MDF is gyűjti az aláírásokat

A Magyar Demokrata Fórum csatlakozik ahhoz az aláírásgyűjtéshez, amely azt szorgalmazza, hogy a parlament tegye meg a törvényes
hogy elfogadtassa a magyar katonák hazahívását szorgalmazó országgyűlési határozati javaslatát a parlamenttel. "Az MDF öt
... van arra, hogy 50 ezer aláírást összegyűjtsenek. Ez esetben az Országgyűlésnek kötelező tárgyalnia az iraki magyar kontingens azonnali

hvg.hu non-base

Küszöbön áll Torghelle angliai szerződtetése

A csatár idén eddig - Fülöp Márton mellett - a második olyan magyar focista, aki az angol élligához igazol, de valószínű, hogy Király
rendben találnak, már alá is írhatja a szerződést, de ezzel együtt is úgy tűnik, közel állnak a felek a megegyezéshez. A
.... A két évvel ezelőtti világbajnokság mindkét döntős csapata, a brazil és a német válogatott ellen is eredményes magyar
... szerint csütörtökön, de legkésőbb pénteken lezárul az átigazolási ügye. Az egykori újpesti Kozma István után hosszú évekig nem volt

Gazdaság

A magyarok többsége a tengerparton nyaralna

A magyarok többsége a tengerpartot találja a legvonzóbb célpontnak, míg Magyarországra 19 külföldi ország lakói közül leginkább az
és idősebb népességet reprezentáló ezer lakost kérdeztek meg országonként. A felmérésből kiderült, hogy a magyar felnőttek 42 százaléka
... jelentése szerint az Európai Unió májusi bővítése nem befolyásolja a magyarok utazási kedvét, a válaszadók csupán 11 százaléka tervezi
... a most csatlakozott tíz ország valamelyikét. A magyarok többsége Ciprust és Máltát keresné fel. A GfK csoport által

Kult

A Ghymes műfajteremtő kísérlete

Az idén 20 éves születésnapját ünneplő szlovákiai Ghymes Együttes a magyar gyökerű ethnozene / világzene
Az idén 20 éves születésnapját ünneplő szlovákiai Ghymes Együttes a magyar gyökerű ethnozene / világzene méltán elismert képviselője
... a Magyar Állami Népi Együttes alkotóival, táncosaival nem újkeletű. A 2003-as évad nagy sikerű közös koncertjeinek törvényszerű

Gazdaság

Diplomáciai megoldás az aranyvonat ügyében?

Az amerikai kormány a kártérítési kereset elutasítását kérte hétfőn abban a perben, amelyet Floridában élő magyar zsidók indítottak a
Jogosan követelnek kártérítést magyar zsidók az Egyesült Államoktól az "aranyvonaton" elhurcolt javaik után, de a perek kimenetele
..., amelyet Floridában élő magyar zsidók Miami egyik bírósága előtt indítottak 2001-ben. Egri véleménye szerint az már
... hová kerültek a személyes vagyontárgyai, tehát csak a magyar állam ellen lehetnének eredményesek a perek, hiszen dokumentumok kizárólag

Gazdaság

Energia Hivatal: nem elegendőek a gázkapacitások

Elengedhetetlen a jelenlegi földgáz szállító és tároló létesítmények soron kívüli, gyors ütemű fejlesztése – jelentette ki a Magyar
A MEH tanulmánya szerint a Mol tárgyalásokat folytat az osztrák OMV gáz és olajipari céggel a magyar-osztrák HAG gázvezetéken való

Itthon

Az MSZP négypárti EP-képviselői fórumot akar

A szocialisták szerint azért volna szükség a négypárti fórumra, hogy a magyar képviselők minél több bizottságban, szakterületen
mikor mind a 24 magyar képviselő Brüsszelben lesz - közös ülésen egyeztet annak érdekében, hogy a magyar képviselők
... vezetője hozzátette: a fórum létrehozását a magyar EP-képviselők jogállásáról szóló törvény írja elő, ám az a megalakulás határidejét

Gazdaság

Járai: reformokra van szükség

A túlságosan nagy és gyökeres reformokat nélkülöző állami szektor visszafogja a magyar gazdaságot – véli a jegybank
A Menedzserek Országos Szövetsége és a Joint Venture Szövetség közös rendezvényén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn elmondta: a

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

A világ egyik legsikeresebb dala majdnem a süllyesztőbe került, aztán jött hozzá egy klip

A világ egyik legsikeresebb dala majdnem a süllyesztőbe került, aztán jött hozzá egy klip

Heten meghaltak egy autóbalesetben a Yellowstone közelében, öten turisták voltak

Heten meghaltak egy autóbalesetben a Yellowstone közelében, öten turisták voltak

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Bekapcsolta a NASA az űrtávcsövet, ami feltárhatja az univerzum titkait

Bekapcsolta a NASA az űrtávcsövet, ami feltárhatja az univerzum titkait

A világ egyik legsikeresebb dala majdnem a süllyesztőbe került, aztán jött hozzá egy klip

A világ egyik legsikeresebb dala majdnem a süllyesztőbe került, aztán jött hozzá egy klip

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére

Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

A címlapról ajánljuk