Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Szegő Iván Miklós Itthon

Együtt ünnepelt Orbán az amerikai nagykövettel

között volt Orbán Viktor is, aki beszédet mondott a Függetlenségi Nyilatkozat megszületésének 234. évfordulóján
Nyilatkozat emlékére tartott rendezvény színhelyéül szolgált. Az eseményen – bár az előzetes meghívóban ez nem szerepelt – megjelent
..., hogy a két ország egymás szövetségese, amerikai és magyar katonák Afganisztánban is együtt teljesítenek szolgálatot. A rövid bevezető után
... fogalmazzák meg a hitet, a „természet Istenébe”, a „Teremtőbe”, az „isteni Gondviselésbe”. Orbán szerint azt, hogy minden ember

hvg.hu Autó

Olcsó a teherautó, mégsem veszik

a nagyhaszonjármű-piaci konjunktúraérzékenységet Berkó László, a Volvo Hungary marketingmenedzsere. A tavalyi adatok ezt látszanak

MTI Itthon

Orbán: a következő néhány évre Schmitt a legalkalmasabb

Orbán Viktor olyan személyt jelölt köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak
újra a köztársasági elnöki posztra. Orbán Viktor a szocialisták államfőjelöltjével folytatott reggeli találkozójáról szólva arról is

MTI Itthon

Orbán: a rendőröknek feddhetetleneknek kell lenniük

A rendvédelemben dolgozóknak feddhetetleneknek kell lenniük - hangsúlyozta Orbán Viktor
"Aki önök közül ilyen (...) irányba elhajlik, dezertőrnek minősül" - mondta a résztvevőknek. Orbán Viktor hangsúlyozta, a rend és a

MTI Itthon

Schmitt Pált jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek

Csütörtök délután hallgatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Schmitt Pál házelnököt, akit Orbán Viktor kormányfő javasolt
Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök Schmitt Pál jelöléséről szóló levelet eljuttatta Lázár János és Harrach Péter frakcióvezetőknek
... szóvivője közölte: Orbán Viktor a döntés előtt konzultált a Fidesz országos elnökségével, megbeszélést folytatott a lehetséges
.... Már korábbi hírek is arról szóltak, hogy Orbán Viktor a házelnököt akarja államfőnek. Most úgy tűnik, Schmitt Pál házelnök lesz

Papp László Tamás Vélemény

A sebesült demokrácia főként arra veszélyes, aki megsebzi

Orbán Viktor nem akarja (és nem is tudja) megölni a demokráciát. A Fideszt diktatúrával, pártállammal hírbe hozók csupán az
olyan hamis színben tüntették fel, mintha a Fidesz teljességében egylényegű volna szélsőséges törekvésekkel. Valamint, hogy Orbán
...: Orbán Viktor kormányának legitimitását, módszereit Rákosi, Kádár, Szálasi vagy Hitler pártállami rémuralmával rokonítani. Kétharmados
... véleménygárdának létérdeke fenntartani az Orbán-fóbiás diktatúrapszichózist. Politikai motiváltságuk: minél hamarabb alakul meg az új

MTI Itthon

Szijjártó: csökkenteni kell a jegybankelnök fizetését

a nemzeti bankot is beleértve - jelentette ki Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője az MTV reggeli
Szijjártó Péter gyenge hivatkozási alapnak minősítette Simor András érvelését, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek jövedelméről az

MTI Itthon

Csütörtökön kiderülhet, ki lesz Orbán államfőjelöltje

A Fidesz-frakció csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében "fontolja meg" Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az
két nappal később, csütörtök délután - ugyancsak sajtónyilvános frakcióülésen - "fontolják meg" Orbán Viktor javaslatát a jelölt

MTI Gazdaság

Simor a fizetéshez nem, de a törvényességhez ragaszkodik

a monetáris tanács kamatdöntő ülése után tartott sajtótájékoztatón. Mint ismeretes, az Orbán-kormány havi bruttó kétmillió forintban
az Orbán-kormány javaslatára, a jegybanktörvény módosításával   2001-ben döntött az Országgyűlés. "A mindenkori vezetés jövedelmét sem
..., hanem a törvényességhez ragaszkodom" - mondta a jegybank elnöke.  A hónap elején ismertetett 29 pontos akciótervben javasolta Orbán

MTI Itthon

Ötven ember szervezi Orbán sajtóját és programjait

Körülbelül ötvenen dolgoznak a Varga Mihály vezette Miniszterelnökségen, ahol egyebek mellett Orbán Viktor sajtóját, programjainak
a Miniszterelnökséghez tartozik. A legnagyobb szervezeti egység a Miniszterelnökségen Orbán Viktor sajtó- és szervezési stábja. Ezt a
... irányítja, a szervezési stábot pedig Benkő Szilárd vezeti. Utóbbiban kapott helyet Orbán Viktor protokolljának, programjainak
... ügyekben jelent segítséget Orbán Viktor számára. A másik, már munkába állt főtanácsadó, Szapáry György korábbi jegybankalelnök, aki a

1
815 816 817 818 819
924
Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kigyulladt egy kamion az M1-esen

Kigyulladt egy kamion az M1-esen

A címlapról ajánljuk