Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Örkény Színház

HVG360 hvg360

Doku360: "Rizikót vállaltunk a jövő érdekében, szerencsére bejött"

Vagy stream-stúdió, vagy bemutatók – ez a kérdés állt tavaly az Örkény színház társulata előtt és végül az előbbi mellett döntöttek. A járvány alatt nagy sikerre vitték az online előadásokat, ami munkában tartotta az alkotókat is. Közben volt olyan színész is, aki elgondolkozott, folytatni akarja-e a szakmáját, ha közönség helyett csak villogó lámpáknak játszhat. Örkény Közeli, második rész.

HVG360 hvg360

Doku360: „Föllélegeztem, hogy kevesebb stressz van, de közben függők vagyunk”

Mikor 2020 márciusában be kellett zárniuk a színházaknak, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy sokáig nem fogadhatnak nézőket a járványveszély miatt. Az azóta eltelt időszakról mesélnek az Örkény Színház alkotói ebben a dokumentumfilmben, amelyből azt is megtudjuk, hogyan élték meg az eddig folyamatosan dolgozó színészek, hogy lett egy kis szabadidejük. Örkény Közeli, első rész.

hvg.hu Kult

Átvették a Vas utcai ellenállás jelképeit a fővárosi színházak

Miután a kedd éjféltől hatályba lépett szigorú járványügyi intézkedések miatt nem tartható fenn az eddigi formájában a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádja, az ellenállás zászlóit, molinóit megőrzésre átadták a diákokkal szolidaritást vállaló színházaknak.

Czeglédi Fanni - Csatlós Hanna - Vándor Éva Kult

Mi lesz velünk fesztiválok nélkül?

Egy teljes hónap még hátra van a nyárból, de ha eddig reménykedtünk abban, hogy idén még kifesztiválozhatjuk magunkat, a kormány e heti döntésével ez is elszállt. Nem adjuk azonban fel, nem hagyjuk, hogy az augusztus egy kulturális fekete lyuk legyen. Összeszedtünk néhány programpontot, amely a nyári szabadidő értelmes eltöltését szolgálhatja.

HVG360 hvg360

Trianon. Kimondva: Szép Ernő: Felhő; Karinthy Frigyes: Fiúk

Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 13. rész. Gálffi László olvassa fel Karinthy Frigyes írását. Szép Ernő versét elmondja: Kerekes Éva.

HVG360 hvg360

Trianon. Kimondva - Hunyady Sándor: Kolozsvár 1934, felolvassa: Epres Attila

Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 12. rész.

HVG360 hvg360

Trianon. Kimondva - Vámbéry Rusztem: A revízió tízparancsolata, felolvassa: Mácsai Pál

Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 11. rész.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

A címlapról ajánljuk