Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Eszenyi Enikő

Balla István-Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Rudolf Péter az új igazgató, de Eszenyi Enikő rendezései még maradnak a Vígszínházban

Először mutatkozott be a Vígszínház igazgatójaként Rudolf Péter, aki új munkakörének az első napján ismertette az intézmény 125. évadának a bemutatóit. Az átadás-átvétel az új igazgató szerint kifejezetten zökkenőmentes volt. Kiderült, hogy ennek része az is, hogy az Eszenyi Enikő által rendezett darabok műsoron maradnak. Jön a Kabaré és Az öreg hölgy látogatása.

Szentgyörgyi Rita hvg360

Barcelonai karanténjában az orvosok tiszteletére táncol a friss Kossuth-díjas

Legmagasabb állami kitüntetését a járvány miatt még nem tudta átvenni, pedig már régóta vágyott erre az elismerésre Ladányi Andrea, aki Spanyolországból adott interjút a HVG-nek. A nemzetközileg ismert balettművész és koreográfus több évtizedes pályafutása során a társművészetek nagyjait is táncba hívta a film, a fotóművészet, a festészet és a színház területéről.

Mátraházi Zsuzsa hvg360

Hajduk Károly: "Abban reménykedem, hogy ez a járvány észhez térít minket"

A Vígszínház és a Katona társulatának tagjaként ott volt a színházi bántalmazási ügyek közelében, és véleményt is mond róluk az Akik maradtak című film férfi főszereplője, Hajduk Károly, aki az alakításáért a Magyar Filmdíjat is kiérdemelte. A HVG-nek adott interjújában elmeséli azt is, hogy a járvány alatt színészként mivel tölti a napjait.

hvg.hu Kult

Hiányoljuk Eszenyi Enikő bocsánatkérését – közös nyilatkozatot adtak ki a volt vígszínházi tagok

Helyénvalónak tartják, hogy Eszenyi Enikő múlt héten visszavonta igazgatói pályázatát, de ez a fejlemény nem elégséges. A Vígszínház társulatának egykori tagjai egy új, közös nyilatkozatban kérik a fenntartót, hogy független szakértőkkel vizsgálják meg: a felidézett események jogilag is kimerítik-e a munkahelyi zaklatás fogalmát.

Hamvay Péter hvg360

Drámai véget ért az Eszenyi-korszak a Vígben

A volt és a jelenlegi társulat fellépése vezetési stílusa ellen ellehetetlenítette az igazgató helyzetét, és végül ezt ő is belátta. Lemondott, és a színházat is otthagyja. De hogyan lett Eszenyi Enikőből, a hatalomnak beszólogató igazgatóból a Fidesz kedvence, és miért nem mertek sokáig szembeszállni vele a munkatársai?

hvg.hu Kult

Eszenyi Enikő visszavonja a pályázatát és befejezi vígszínházi munkáját

"Maga és mások méltóságának megőrzése érdekében" befejezi munkáját az általa tizenegyedik éve vezetett Vígszínház élén Eszenyi Enikő – írta az igazgató közleményében. Lemondását számos egykori társulati tag és a színház néhány jelenlegi alkalmazottjának együttes kiállása előzte meg, sokak szerint Eszenyi vezetői stílusa elviselhetetlen közeget teremtett a színházban.

Csatlós Hanna Kult

Lengyel Tamás: Miért az számít erőszaknak csak, ha valaki azt mondja, „puszild meg”

Nyílt titok, hogy Eszenyi Enikő agresszív stílusa előbb-utóbb elviselhetetlenné teszi a légkört Vígszínházon belül - mondja Lengyel Tamás színész, aki hat évig volt az intézmény társulati tagja. Lengyel szerint az, ami a színházon belül történik, ugyanúgy abúzus, mint a szexuális erőszak, és most, hogy nyilvánosságra kerültek az egyes történetek, felelősség terheli azt, aki nem emeli fel a hangját az erőszak ellen.

hvg.hu Kult

Eszenyi Enikő: Én nem vagyok félelmetes

Az igazgató volt személyi titkára az Indexnek arról beszélt, hogy Eszenyi Enikő folyamatosan a Vígszínház intézménye mögé bújva követ el erőszakot a saját kollégáival szemben.

1 2 3 4 5 6 7
10
Drogkereskedelem miatt letartóztatták a Roma és az Inter korábbi középpályását

Drogkereskedelem miatt letartóztatták a Roma és az Inter korábbi középpályását

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Akkorát bukott az Nvidia, ami kiadna öt évi magyar költségvetést

Akkorát bukott az Nvidia, ami kiadna öt évi magyar költségvetést

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

Elveszíti a V8-at, de az új M5-nél is erősebb lesz az Audi RS7

Elveszíti a V8-at, de az új M5-nél is erősebb lesz az Audi RS7

Franciaországban lopott autókat tárolt a garázsában egy tapolcai férfi

Franciaországban lopott autókat tárolt a garázsában egy tapolcai férfi

Különleges zászló kerülhet a Holdra, olyan, ami már tényleg loboghat

Különleges zászló kerülhet a Holdra, olyan, ami már tényleg loboghat

Egy jogi kiskapu miatt nem minden járműnek drágul a vizsgáztatása

Egy jogi kiskapu miatt nem minden járműnek drágul a vizsgáztatása

Vasárnap megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord is

Vasárnap megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord is

A címlapról ajánljuk