Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kossuth Rádió

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor: Március 15-ére minden 60 év feletti regisztrált magyart be fogunk oltani

Megállt a járványhelyzet javulása, de március elejére már egymillió lehet azoknak a magyaroknak a száma, akik valamilyen módon védettek a koronavírus ellen. Nem az számít, mennyiért vesszük a vakcinát, hanem hogy milyen gyorsan. A vakcinaigazolás bevezetéséről a nemzeti konzultáció alapján fognak majd dönteni. A vállalkozóknak igazuk volt, túl lassan kapták meg a beígért bértámogatást, ezért változni fog a rendszer. A gyermek pedig egy közjószág. Interjút adott a Kossuth Rádiónak a miniszterelnök.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírusszámokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György. Kiderült az is, hogy Magyarország a múlt héten felvett 2 és félmilliárd eurónyi hitelt.

hvg.hu Itthon

Orbán: November 21-én 2240 intenzív ágy kell, decemberben 4480, ez a teljesítőképesség határa

A nem sürgős műtétek elhalasztásáról órákon belül dönthetnek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Az általa ismertetett előrejelzés alapján három hét alatt megduplázódik az intenzív osztályon kezeltek száma, kórházban a jelenlegi 5 ezer helyett 30-32 ezer koronavírusos ember lehet december közepén.

hvg.hu Itthon

Orbán: Decemberre lehet oltás, hétfőtől szigorúan büntetik a maszkviselésre vonatkozó szabályok megszegését

Orbán Viktor miniszterelnök új szigorítást nem jelentett be, de közölte, hétfőtől "erővel lép fel" a rendőrség a maszkviselési szabályok betartása érdekében. Arról is beszélt, az első adag vakcina év végén megérkezhet, első körben a krónikus betegeket és a leginkább veszélyeztetett időseket oltják majd be. Tömegesen áprilisra lehet itthon koronavírus elleni oltás, Orbán szerint addig kell kitartani.

hvg.hu Itthon

Orbán: Nem lesz egy jó hangulatú ősz

A miniszterelnök ezúttal is a Kossuth rádión osztotta meg gondolatait, és árult el részleteket a sokat hangoztatott védekezési haditervből: ha kell, vezényelni fogják a nővéreket az országban.

Serdült Viktória Itthon

Orbán: Hatósági árasak lesznek a koronavírustesztek, nem zárják be az iskolákat

A miniszterelnök szerint a járvány második hullámában az lesz a lényeg, hogy működjön az ország, ez volt a fő üzenete a nemzeti konzultációnak. Továbbra is az időseket kell védeni, ingyenes lesz az influenza elleni védőoltás is, de konkrét belső korlátozásokat nem jelentett be. Orbán Viktor azt ígérte, a következő hetekben többet fog kommunikálni, és visszamegy Facebook-huszárnak.

1
5 6 7 8 9
15
Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!

Tovább egyszerűsödik a vásárlás a BudapestGO appban

Tovább egyszerűsödik a vásárlás a BudapestGO appban

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

A Mol-vezér odaszúrt a kormánynak: hagyjuk a piacot szabadon működni!

A Mol-vezér odaszúrt a kormánynak: hagyjuk a piacot szabadon működni!

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

A címlapról ajánljuk