Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Országos Bírói Tanács

Pálmai Erika Itthon

Ítéletidő: most kiderül, mennyire rettegnek a bírák Handó Tünde hatalmától

Fokozott biztonsági előírások mellett, az előzetesen tervezettnél egy nappal később, kedden választják meg az Országos Bírói Tanács hiányzó négy tagját és az új póttagokat. Ez pedig új fejezet kezdetét jelentheti Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a bírói karon belüli bírálói küzdelmében.

Pálmai Erika Itthon

Handó Tünde parancsa: mindenki írja le bírósági ellenzékének három bűnét

Az előmenetel szempontjából előnynek számít a besúgás és a feljelentés – ez is állhatna mostantól Handó Tünde bíróságoknak kiküldött kalauzában. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke ugyanis újabb frontot nyitott az Országos Bírói Tanács elleni harcában: az általa kinevezett elnökök feladatává tette, hogy törvénysértésen érjék az OBT-t. Közben szolgálati titkok megszellőztetésével is támadják Handó belső ellenzékét.

hvg.hu Itthon

Törvénytelen volt Handó Tünde kinevezési gyakorlata

Folytatódtak a lemondások az OBT-ben, a tanács üléséről készült összefoglaló szerint Handó Tünde szerint az egész működésképtelen. Darák Péter Kúria-elnök viszont másként látja. A szerdai ülésen előkerült például az a bizottsági jelentés, amely szerint Handó kinevezési gyakorlata nem volt törvényes.

MTI/hvg.hu Itthon

Többen lemondtak az Országos Bírói Tanácsban

Rendeki Ágnes, Demjén Péter, Őzéné Hajdú Mária, Seres Lívia tag és Tóth Gyöngyi póttag bejelentette lemondását az OBT-tagságról. Meglévő vezetői és bírói feladataikra, családi okra hivatkoztak.

Pálmai Erika Itthon

Az összeférhetetlenség joga: törvényen kívüli bíróságok?

Törvénytelenül működik az a testület, amely amúgy a bírósági igazgatás törvényessége felett őrködik – terjed egyre szélesebb körben a bírói karban. Az Országos Bírói Tanács sem vitatja a jogsértőnek mondott élettársi kapcsolat létét, de sajátos jogértelmezéssel nem lát problémát. Handó Tünde OBH-elnök mindeközben nem várt jutalmakkal oldaná fel a bírói karon belül egyre nagyobb feszültségeket.

Gergely Zsófia Itthon

Kihátráltunk egy nemzetközi akcióból, mert a kormány török barátai ellen szólt

Mostanáig teljesen észrevétlen maradt, hogy a magyar bírók furcsa módon kimaradtak egy nemzetközi akcióból, amelyben európai társaik a bebörtönzött török bírák mellett álltak ki. Először a magyarok is menni akartak, aztán váratlanul meggondolták magukat. A visszakozásnak a magát függetlennek való, legfőbb bírói testület szerint természetesen semmi köze az Orbán-kormány törökbarát politikájához.

Gergely Zsófia Itthon

Megtaláltuk az embert, aki valóban elbukott a vagyonnyilatkozatán

Megtaláltuk azt az embert, egy volt bírót, aki valószínűleg egyedüliként Magyarországon mindent elvesztett a rosszul kitöltött vagyonnyilatkozata miatt: menesztették állásából, ráment a családja, az egészsége. Ezzel szemben a politikusok körében semmi következménye nincs a hamis vagyonbevallásnak, pedig felejtettek már ki belőle lakást, garázst, és milliárdos állami támogatást is.

Gergely Zsófia Itthon

Taláros nyuszi: 10 ezer forint sonkapénzt kapnak a bírók

„Kis értékű” ajándékutalványt kapnak az „áldott húsvéti ünnepekre” a bírók – tudta meg a hvg.hu. Körlevélben tájékoztatták őket a 10 ezer forintos utalványról, ami egyesek szerint inkább szánalmas, miközben még visszás is, mert például a nővéreknek, tanároknak valószínűleg nem hoz hasonló meglepetést a húsvéti nyúl.

1 2 3 4 5
Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

A címlapról ajánljuk