Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#interjú

SPAR Magyarország

Ne azért legyen rózsaszín táskája a kislánynak, mert ezt adta a segélyszervezet

A szeptember egyet jelent az iskola kezdetével, ami közel sem csak arról szól, hogy a gyerekek izgatottak, hogy újra találkozhatnak a barátaikkal vagy szomorúak, amiért vége a nyári vakációnak. A tanszerek beszerzése jókora logisztikai, illetve anyagi kihívás, ami számos családnak okoz problémát. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a SPAR-ral közös akcióban évek óta segíti a rászorulókat tanszerekkel. A részletekről és a gyerekeket érintő nehézségekről a szervezet kommunikációs vezetőjével, Romhányi Tamással beszélgettünk.

Kovács Bálint Élet+Stílus

„A szektánkban azt tanították, olyan nincs, hogy egy férfi és nő együtt járnak"

„Nem ismerek olyan kollégát, aki csak a tanári fizetéséből él” – mondja Kiss Judit Ágnes író, költő, aki ugyanakkor nem a fizetések miatt mondott fel júniusban tanári állásából. Új regénye, az Egy nőalak szürke kontúrja egy gyerek szexuális bántalmazásáról, családon belüli erőszakról és egy elnyomó szektáról szól; mindezeken kívül az ország elhagyásáról is beszélgettünk vele. Interjú.

hvg.hu Itthon

Pesty László: "Büdös lett a NER szó"

Tusványoson engedte ki a palackból a már régóta kikívánkozó Lölő-jelenséget az állítása szerint utolsó leheletéig fideszes dokumentumfilmes, azóta már második nagyinterjúját adta, de még mindig nem a fideszes médiának.

Pavló Péter Tech

3-5 éven belül feje tetejére állhat sok munkahely, bárhol is dolgozik, jó eséllyel észre fogja venni

Bár Európában egyelőre még csak a változás elején járunk, több távol-keleti országban már aktívan használják a hétköznapi munkában a metaverzumot. A kiterjesztett- és kevert valóságban Kovács Gergely, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet kutatója szerint óriási a potenciál, a következő néhány év fejlődését pedig egyértelműen meghatározzák majd ezek a technológiák.

Matalin Dóra hvg360

Neszmélyi Emil ügyvéd az Everest-mászásról: Úgy kell élni, hogy a végelszámolásnál ne legyen hiányérzetünk

A Petrocelli című klasszikus televíziós sorozat miatt lett ügyvéd. Szerinte a tárgyalóterem ugyanolyan stresszes, mint egy magas hegy. Mivel oxigénpalackot használ, nem hegymászónak tartja magát, hanem expedíciós teljesítménysportolónak. A hegymászást veszélyesnek tartja, de azt mondja, életünk végén megbánjuk, ha kihagytunk élményeket. HVG-portré.

1
17 18 19 20 21
91
Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Átszakadtak az utolsó gátak is, teljesen elárasztotta a víz a parajdi sóbányát

Átszakadtak az utolsó gátak is, teljesen elárasztotta a víz a parajdi sóbányát

Három év letöltendőt kapott Töröcskei István

Három év letöltendőt kapott Töröcskei István

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Már 1 milliárdan használják a Meta mesterséges intelligenciáját

Már 1 milliárdan használják a Meta mesterséges intelligenciáját

Ezer év múlva tudhatják meg az utódaink, mit gondolunk ma az ő világukról

Ezer év múlva tudhatják meg az utódaink, mit gondolunk ma az ő világukról

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

A címlapról ajánljuk