Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#napkutatás

MTI Tech

Megfejtették a Nap nagy titkát az ELTE tudósai, akik folyadékot öntöttek egy bekapcsolt hangszóróra

Bekapcsolt hangszóróra öntött folyadékoldat segítette a tudósokat annak megértésében, hogy miként keletkeznek a Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövellések. A magyar vezetésű, nemzetközi kutatócsoport tagjai kísérletükkel első ízben bizonyították, hogy a napszpikulák keletkezését és nagy számát egy egyszerű mechanizmus, a konvekció okozhatja.

MTI Tech

Most először sikerült észlelni a Nap papíron 1947-ben felfedezett titokzatos hullámait

Egy magyar–olasz vezetésű nemzetközi kutatócsoportnak elsőként sikerült közvetlen megfigyelésekkel torziós mágneses plazmahullámokat felfedeznie a Nap felszínén. Az Alfvén-hullámok a Napon legnehezebben megfigyelhető hullámoknak számítanak, jelentőségüket az a képességük adja, hogy nagyon nagy távolságra tudnak energiát és információt szállítani.

MTI / hvg.hu Tech

Olyat láttak a tudósok a Napon, amit korábban még senki

Eddig soha nem látott szögből vizsgálta a Nap plazmakilövelléseit egy nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudós is dolgozott. Az úttörőnek számító távcsöves megfigyelés során a kutatók arra keresték a választ, hogy mi okozza a Nap koronájához köthető hőmérsékletemelkedést.

MTI / hvg.hu Tech

60 év után megfejthetjük a Nap titkait: már úton van a szonda, amely minden eddiginél közelebb merészkedik

Több halasztás után vasárnap végül egy Delta IV Heavy hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból az űrbe emelték a Parker Solar Probe nevű űrszondát. Az egység a NASA tervei szerint berepül a Nap koronájába, 6,1 millió kilométerre közelítve meg a felszínt, tehát hétszer közelebb jut, mint bármely korábbi szonda.

hvg.hu Tech

Magyar kutatók egy igen ritka atommag-reakció első megfigyelői között

A vörös óriás csillagokban lejátszódó egyik nagyon ritka magreakciót sikerült elsőként megfigyelni az olaszországi Gran Sasso Nemzeti Laboratóriumban, magyar kutatók részvételével. A méréseket a világ egyetlen mély földalatti gyorsítójával végezte a LUNA nemzetközi együttműködés, amelyben az MTA Atomki kutatói is részt vesznek.

1 2
Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta

Remekül él Szíjj László az állami útépítésekből, 5 milliárdos osztalék lett a jutalma tavaly

Remekül él Szíjj László az állami útépítésekből, 5 milliárdos osztalék lett a jutalma tavaly

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

NZZ: Telik a pohár, de még nem csordult ki – nincs meg a kellő többség a „nukleáris opció” bevetése mellett Magyarország ellen

NZZ: Telik a pohár, de még nem csordult ki – nincs meg a kellő többség a „nukleáris opció” bevetése mellett Magyarország ellen

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Hegyekben állt a kokain Robin Williams filmjének forgatásán

Hegyekben állt a kokain Robin Williams filmjének forgatásán

Ezért merülhet nagyon a telefonja mostanában – és így oldhatja meg

Ezért merülhet nagyon a telefonja mostanában – és így oldhatja meg

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Ilyen élményszerűen még senki nem mesélte el egy verseny izgalmait, mint a nyíltvízi úszó-Eb magyar ezüstérmese

Ilyen élményszerűen még senki nem mesélte el egy verseny izgalmait, mint a nyíltvízi úszó-Eb magyar ezüstérmese

A címlapról ajánljuk