A sikerpropaganda és ami mögötte van: az Orbán-kormány hét főbűne
Ha csak a számokat nézzük, hihetünk a kormány gazdasági sikerekről szóló nyilatkozatainak, ha viszont a számok mögé nézünk, egészen más kép rajzolódik ki. A mostani kampányban ugyan a migránsozás gyakorlatilag kiszorította az ilyenkor kötelező sikerpropagandát, azért mi igyekszünk megcáfolni a kormány állításait.
1. Csökkent az államadósság
Az államadósság elleni harcot csak pártolni lehet, azt azonban már kevésbé, ahogyan annak Matolcsy György 2010 végén nekilátott: a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával. Csaknem 3000 milliárd forintról volt szó, amely egyik napról a másikra így eltűnt a nyugdíjrendszerből. (Mindezt úgy, hogy a beígért egyéni nyugdíjszámlákból sem lett semmi.)
Ráadásul nem ez volt az egyetlen forrás, amely a feneketlen kútban végezte: a társadalombiztosítási járulékból (ellátásra nem jogosító, a központi kasszába folyó) adó lett, az állami földek eladásából származó pénz pedig az adósság finanszírozására ment el. Sőt, a jegybank által alapított alapítványok is bevásároltak állampapírból – annak ellenére, hogy ezt jogszabály tiltja.
És hogy mindezzel mit sikerült elérni? Fényévekre vagyunk a 2011-ben – aztán nagyjából elfelejtett – a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott (GDP-arányos) 50 százaléktól, de még az EU által elvárt 60 százaléktól is. Az éveken keresztül az oligarchák kifizetőhelyének számító Eximbank állományát ráadásul beszámoltatta az EU az adósságba, így egyelőre a 70 százaléktól is messze vagyunk. A nyugdíjvagyon államosítása nélkül pedig még most is valahol a 2010-es 80 százalék körül lennénk.
2. Felvettük a harcot az IMF, az EU, a karvalytőke stb. ellen
Az unortodox gazdaságpolitikának nem volt sok híve a 2010-es évek elején, és Matolcsy György „tündérmesés” ígéreteit sem vették sokan komolyan. A mostani bírálatok azonban ártatlan hajhúzogatásnak tűnnek ahhoz képest, amiket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként vagy jegybankelnökként vizionált, és amelyek valóban érték a kormányzatot.
A szabadságharc legnagyobb mélyütése az volt, amikor a kormány és a Nemzetközi Valutaalap/Európai Bizottság tárgyalásai 2011 végén megfeneklettek. Az illetékes EU-biztos elviharzott az országból, a hitelminősítők pedig azonmód bóvliba vágták a magyar államadósságot – mindez azt jelentette, hogy a jócskán megdrágult annak kamatterhe, mellesleg a befektetők jó része elfordult az országtól. A három nagy hitelminősítő 2016-ben emelte újra befektetésre ajánlott kategóriába a magyar szuverén államadósságot, igaz, akkor ennek már inkább szimbolikus jelentősége volt, hiszen a mélybe süllyedtek a kamatterhek.
Matolcsy azonban még sok egyéb támadás ellen is viaskodott, amit így magyarázott:
olyasmit tud Magyarország, olyan modellt mutatott Európának és a világnak, ami példaértékű. A siker hírnöke és tükörben megjelenő képe az, hogy bennünket ilyen mértékben megtámadnak.
3. Csökkent az emberek adóterhe
Az adórendszer átalakítása mögött meghúzódó filozófia lényege az volt, hogy a munkát terhelő adók helyett a fogyasztást adóztatja az állam. Ez így nem csak szép, de modern gondolat is, megint csak a megvalósítással akadnak problémák.
A személyi jövedelemadó csökkent – a progresszív kulcsok helyett egykulcsos, előbb 16, majd 15 százalékos lett, sőt a kormány időről időre belengeti az egyszámjegyű szja-t is. Mindez már a kezdetekben is évi 600 milliárd forint adót engedett ki az államkasszából, és volt, aki nagyot nyert is vele: a magasabb jövedelműek.
Ez azonban csak a kirakat volt: a munkabérre terhelődő közterhek alig csökkentek, még ma is a teljes bérköltség csaknem fele az államkasszában köt ki. A foglalkoztató társaságok számára könnyebbség ugyanakkor, hogy tavaly 10/19 százalékról 9 százalékra csökkent a társasági adó mértéke – az megint egy másik furcsa pont, hogy az adóból a tao-rendszeren keresztül becslések szerint 500 milliárd forint sportberuházásokra ment el. (Azért van szükség becslésre, mivel az "adományokat" teljesen átláthatatlanná tette a kormány.)
A kormány erről nem szívesen beszél, de az adóelengedést elsősorban azzal pótolta ki, hogy világrekorder szintre, 27 százalékosra emelte fel az általános forgalmi adó kulcsát. A válság elmúlt, ám ebből azóta sem engednek, legfeljebb egy-egy áru vagy szolgáltatás esetében csökkentik az adót, ám ez leginkább az adócsalás visszaszorítását szolgálja, az árakban annyira nem látszik meg.
Nyoma sincs a söralátét méretű adóbevallásnak sem, bár nagyon sok embernek egyszerűsítette meg az időközben a vámigazgatósággal összevont, majd egy csúnya botrány után az NGM alá rendelt adóhivatal. Az alkalmazottak ma már egy alap bevallást kapnak a NAV-tól, ebbe csak extra tételeiket – például a szintén az Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezményt – kell átvezetni. Az adónemek száma azonban még ma is 58, tele furcsábbnál furcsább különadókkal.
4. Gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság
A kormány célkitűzése volt, hogy az évtized végére egymillió új munkahely legyen az országban. Ehhez a kormány is hozzátette a magáét, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb pénzbe kerüljön. Minimálisra csökkentették a munkanélküli segélyt, minden egyéb ellátást pedig egy központilag finanszírozott közmunkaprogramban való részvételhez kötöttek – itt a minimálbérnél is jóval alacsonyabb a fizetés, amely ráadásul, a minimálbérrel ellentétben, nem is nagyon növekedett az elmúlt években. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy még ma is két és fél millió embert fenyeget a szegénység. A számuk ugyan egy módszertani változás miatt csökkent, ám a probléma attól nem tűnt el.
Az átlagbér és a foglalkoztatás mindenesetre nőtt 2010 óta. Utóbbi 750 ezerrel, igaz, ebbe a közmunkásokon kívül azok is beletartoznak, akik külföldön keresik a boldogulást. Számukat az elmúlt időszakban már félmilliónál is többre teszik, miközben az elvándorlás – főleg a szakképzett, diplomás fiatalok távozása – egyre súlyosabb munkaerőhiányt okoz, ami hosszabb távon elveheti a kedvét azoknak a befektetőknek is, amelyeknek a magánszférában létrehozott munkahelyek jó része köszönhető.
5. Megerősödött a nemzeti ipar
Persze kinek kellenek a multik, ha erős a magyar vállalkozói réteg? Orbán Viktor 2014-ben adta ki a parancsot arra, hogy négy ágazatban magyar túlsúly legyen. Ezek azok:
- Energetika
- Bankszektor
- Média
- Kiskereskedelem
Ez utóbbiba egyelőre beletört a bicskája a kormánynak (bár forgalmat tekintve az arány 45-55 százalék körül van), pedig tényleg minden törvényes és törvénytelen eszközt bevetett. A jellemzően külföldi tulajdonban levő kereskedelmi láncok kaptak a nyakukba – a teljesség igénye nélkül – különadókat, plázastopot és vasárnapi boltzárat is. Halálos sebet egyik sem ejtett.
Ami az energetikát illeti, a rezsicsökkentést is segítségül hívva öles léptekkel haladtak előre a cél eléréséig. A rezsicsökkentés persze nem csak abban nyilvánult meg, hogy a szolgáltatók profitját vágta meg, de a lakossági szolgáltatások ára is csökkent. Az igazán csak kötözködés, hogy amíg a gázpiacon ismeretlen árképzéssel az oroszoktól vásárolja Magyarország az energiahordozót, annak ára a szabadpiacon közben jelentősen csökkent. Vagyis a lakossági szolgáltatás is jóval olcsóbb lehetne.
Az árampiacon is kétséges a nemzeti túlsúly, amíg mindenfajta előzetes információ és tender nélkül egyszerűen az oroszok kezébe adták a paksi atomerőmű bővítését – és mellesleg mindjárt felvettek rá hitelt is Moszkvától olyan feltételekkel, amelyek ma már pont annyira nem előnyösek, mint a földgázár.
A bankszektorban több bankba is bevásárolta magát az állam, és egyet már el is adott, az MKB-t, amely furcsa utakon éppen Orbán Viktor jelenlegi kedvenc vállalkozója, Mészáros Lőrinc többségi tulajdonába került. Akárcsak a magyarországi médiapiac jelentős része.
Az út itt sem volt kevésbé kacskaringós, és volt benne egy olyan megálló, amely a rendszerváltás utáni magyar sajtó legsötétebb napjaként vonul be a történelembe: a Népszabadság puccsszerű bezárása 2016. október 8-án.
A nemzeti tőkésosztály (más olvasatban: a kormányközeli oligarchák) megerősítése persze nem szorítkozott az említett négy ágazatra, már csak azért sem, mivel uniós pénzeket itt nem nagyon osztogattak. Márpedig 2015 előtt a magyar állami fejlesztések több mint fele ilyen forrásból valósult meg, ennél jobb pénzcsap pedig aligha kellett – sem a 2014 előtti kedvencnek, Simicska Lajosnak, sem a harmadik Orbán-kormány üstökösként előretörő üzletemberzsenijének, Mészáros Lőrincnek.
6. Hatékonyabb lett a közbeszerzési rendszer
Az oligarchák megerősödéséhez persze az is kellett, hogy átalakuljon a közbeszerzési törvény, amit szakértők egyszerűen a korrupció intézményesítéseként jellemeznek. A reklámadónál és a kiskereskedelmi láncok szívatásánál is látható személyre szabott törvénykezéssel, a rendszer egyre átláthatatlanná tételével, az offshore-ozással vagy éppen a letelepedési kötvények furcsaságaival együtt ez is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországot ma már az EU egyik legkorruptabb államaként tartják számon.
7. Épül az ipar 4.0
És még két gyászos lista az elmúlt nyolc évből: a diákok képességeit értékelő PISA-felmérésből az derült ki, hogy drámaian romlott a magyar diákok teljesítménye. A Világgazdasági Fórum versenyképességi listáiból pedig az, hogy a magyar gazdaság nem tudja felvenni a versenyt, akármennyire ismételgeti Orbán Viktor azt, hogy az európai növekedés motorja ebben a régióban van.
Lehet, hogy ebben a régióban, ám nem feltétlenül Magyarországon, részben amiatt sem, mert az innováció erősítése is inkább szólam maradt, az ország pedig Európa összeszerelő üzemévé vált az elmúlt évtizedben, miközben a kormány előszeretettel emlegeti, hogy ki kell vennünk a részünket a legújabb ipari forradalomból.
Felzárkózásunk pedig egyre távolibb: még a kormányellenességgel nem vádolható Matolcsy György is úgy fogalmazott a 2010 óta tartó időszakot értékelve, hogy Magyarország 2050-re érheti utol Ausztriát.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
