A rendszerváltás óta hatszorosára ugrott a diplomások aránya
A falvakban azonban továbbra is nagyon kevés főiskolát, egyetemet végzett ember van, hiányoznak a mobilitási csatornák.
A falvakban azonban továbbra is nagyon kevés főiskolát, egyetemet végzett ember van, hiányoznak a mobilitási csatornák.
Nem világos, mik az osztrák kormány valódi szándékai a muszlimellenes intézkedések bejelentésével.
Hiánycikké válnak a lakások a felkapott városközpontokban, aki ilyet akar venni, árlicitre készülhet.
Fénykorában Horthy Miklóst évente négyszer ünnepelte a hódoló nemzet. Márciusban a kormányzóvá választásának, júniusban a születésének, novemberben budapesti bevonulásának, decemberben pedig nevének a napján. A kormányzó magasztalása az évek során istenítésbe torkollott. A szinte folyamatos ünneplés legfőbb üzenete az volt, hogy aki magyar, Horthyval tart.
Az adathordozókban utazó bűnözők sem érezhetik magukat nagyobb biztonságban, mint a kábítószer-kereskedők, ha elterjed a connecticuti rendőrség módszere: speciális keresőkutyákat képeztek ki az elrejtett elektronikai eszközök megtalálására.
A feladat unalmas szerződésírás és ellenőrzés volt, de az ügyvédi munka túlnyomó része ilyen rutindolgokból áll. A jogászok nem fognak sírni, ha ezeket gép végzi el helyettük.
Már egynapi koplalás erősítheti a belek őssejtjeinek gyengülő regenerációs képességét. Erre egérkísérleteket követően amerikai kutatók hívták fel a figyelmet a Cell Stem Cell tudományos folyóiratban.
Lazítás után enyhe megszorítás, személyre szabott átalakítások, látszatkeltés jellemzi a jövő évi költségvetés tervezetét, amely nélkülözi a háttérszámításokat, és szűkmarkú a nyugdíjasokkal.
Megnőtt az esélye egy újabb komoly kiigazításnak vagy a világgazdasági növekedés lassulásának – véli Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley befektetési bank kockázatkezelési igazgatója.
Miközben az újépítésű otthonok kínálata és az értékesítésre meghirdetett ingatlanok száma csökkent, a kereslet tovább erősödött – derül ki a Cordia budapesti újlakáspiaci elemzéséből.
Klaus Iohannis román államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnöknek második ítélete után el kell tűnnie a közéletből, ahogyan ez még az "éretlen demokráciákban" is ilyen esetben megtörténne.
A baloldali közgazdász, politikus 95 éves volt.
A 18-37 év közöttiek 10 százaléka rendszeresen nem ad borravalót akkor, amikor étteremben étkezik - derül ki egy amerikai kutatásból.
Akkora a munkaerőhiány az építőiparban, hogy az épített medencék esetében csak az építkezési munkálatok több millió forintba kerülnek, és akkor magáról a szerkezet áráról még nem is beszéltünk.
Berlinben tárgyalt Albánia belügyminisztere- számolt be a Deutsche Welle hírportálja egy olyan eseményről, amely általában nemigen érdekelné a német publikumot. Miért lett hirtelen nagyon fontos Albánia belügyminiszterének berlini látogatása?
A repülőcirkusz pilótái pénteken elkezdték a szabadedzéseket a 12. Red Bull Air Race versenyre. A rossz idő ellenére nem csak a versenyzők, hanem a veterán gépek pilótái is kipróbálták magukat a légiparádé kezdete előtt.
Első fokon három és féléves börtönbüntetésre ítélte a Legfelső Bíróság Liviu Dragneát, Románia erős emberét. Az ok: a kormánypárt két munkatársát a gyermekvédelmi hivatal alkalmazta- papíron. A politikus még fellebbezhet.
A francia Nemzeti Front, a nemrég önmagát Nemzeti Összefogássá átkeresztelő párt hosszú évek óta belpolitikai céljaira használja az európai parlamenti képviselői jogokból származó juttatásokat. A legújabb uniós bírósági állásfoglalás szerint Marine Le Pennek 300 ezer eurót kell visszafizetnie az Európai Parlament kasszájába.
Nemcsak a civil szervezetek vegzálása és a gyülekezési jog szűkítése a célja az alaptörvény módosításának, hanem „a keresztény kultúra védelme” is.
Megkongatták a vészharangot a francia halászati szakmai szervezetek országos konferenciáján. Két éven belül minden hatodik francia halász, tehát kétezer ember nyugdíjba megy és nincs utánpótlás.
Most filmet tervez önéletrajzi könyve alapján.
Egyre többen vásárolnak nyaralót a Velencei-tónál, és a lakásépítés is beindult.
Trump hivatalba lépése előtt 41 millió amerikai élt a szegénységi küszöb alatt, tehát a teljes lakosság 12,7 százaléka, és közülük 18 és fél millióan mélyszegénységben. Azóta tovább nyílt az olló szegények és gazdagok között.
Győri Péter független jelöltként indult el az időközi polgármester-választáson, miután megüresedett Kocsis Máté széke. A helyi választási bizottság szerint azonban törvénysértést követett el, a választás tisztasága ellen van, ha valaki független, de támogatják más pártok is.
Azt mondta, a Fidesz számára nincs határ, bármeddig képes elmenni. Tudja, hogy lehet legyőzni a kormánypártokat.
Owen Jones, a brit The Guardian publicistája nem kertelt, szerinte a közösségnek lépnie kell, és ki kell raknia Magyarországot az EU-ból a sorozatos normaszegések miatt.
A kulturális államtitkár bevallott egy hajó szállítására alkalmas utánfutót is. Az artista személyemelő motorról nem is beszélve.
Megérkezett az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének állásfoglalása a Stop Sorosról, amit Orbán Viktor nem várt meg, inkább gyorsan elfogadta a törvényjavaslatot a parlamenti Fidesz-kétharmad a Jobbik szavazataival kiegészülve.
Székely János megyéspüspök levelet írt az Alaptörvény-módosításra. Szerinte szigorítani kéne az Alaptörvény másik részét is, és hosszasan sorolja, hol nincs elegendő infrastruktúra a szociális helyzet javítására. Azt is mondja: "Az egyház és a társadalom kincsei a szegények."
Az év első négy hónapjában 279 embernek adott védelmet Magyarország különböző jogcímeken (van köztük elismert menekült, oltalmazott, valamint befogadotti státuszú). Áprilisra aztán csökkent az előző hónapokban tapasztalt lendület. Könnyen lehet, hogy az Alaptörvény módosításával és a Stop Soros-jogszabály elfogadásával a kormány most hermetikusan lezárja az országot.
Az argentinoknak létfontosságú meccs egy töredezett, durva találkozónak indult, majd a horvátok fokozatosan egyre jobban játszva felülkerekedtek a görcsösen, ötlettelenül játszó argentin csapaton. Ezzel Messiék nagyon nehéz helyzetbe kerültek az utolsó forduló előtt a D-csoportban.
Mi tekinthető valójában baloldalinak, és mitől sikeres egy kormányzás? Vélemény.
Ha bármilyen politikai értékrendről vagy beállítottságról kérdezik a választókat, legtöbbször a szociáldemokrata álláspont kerül többségbe. Mégis a Fidesz nyeri a választásokat, a baloldal pedig soha nem látott mélységben. Erre az anomáliára kereste a választ egy friss tanulmány.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye már most megkezdte a felkészülést a 2030-as ezeréves évfordulóra. Kaptak is 20 milliárd forintot, aminek közel a fele stadionra ment. Erre jött a semjéni logika.
Csaknem 400 millió forintért teheti rendbe a győri állatkertet, közbeszerzésen nyerte a pénzt.
A Diákhitel Központ közzétette a diákhitel kamatát.
Egyik csapat sem lehet elégedett a döntetlennel, az ausztráloknak viszont jobban kellett volna a győzelem.
Az Egri Törvényszék másfél milliós sérelmi díjat ítélt meg annak a hatvani férfinek, akit rendőrök bántalmaztak, és eközben eltörték a bordáját. Az áldozat a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele. Az ítélet nem jogerős.
Négy betű körül forog a vébé, az egyik vakargatja a pelyhedzőjét, a másik szenved, hiába rőtszakállú. Argentína összecsap Horvátországgal a nap meccsén. De pályán a franciák és Dánia is.
Jövőre már nyugdíjas-szövetkezeti tagság sem kell ahhoz, hogy egy idős dolgozhasson akár a korábbi munkahelyén, akár máshol. Ezzel a szövetkezetek lényegében lehúzhatják a rolót.
Mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet valósít meg, hogy a magyar jog nem biztosítja a letelepedett külföldi állampolgárok nemének jogi elismerését és a kapcsolódó névváltoztatást.
Hány lélegeztetőgépet lehetett volna ebből venni?
Megnövelte a beépíthetőség mértékét, és csökkentette a zöldfelület előírt arányát a Dunakanyar egyik pontján a visegrádi önkormányzat. A képviselő-testület ezzel gyakorlatilag bedőlt Tiborcz István cége ígéretének, miszerint a 195 szobás szálloda és az 1700 négyzetméteres wellnessépület mellett közparkot, valamint kerékpáros-pihenőhelyet is épít a 11-es út mellett.
Argentínából Oroszországig utazott az a sclerosis multiplexben szenvedő nő, aki fiaként tekint Messire. A valódi fiával utazó nő nem ismer lehetetlent, ha kell, a fia emeli ki a székből, hogy lássa a meccset.
Szubjektív lapajánló.
Történelmi döntést hozott a japán törvényhozás: félmillió külföldi munkavállalónak adnak speciális vízumot. Japán a világgazdaság egyik meghatározó szereplője, de óriási munkaerő-problémákkal küzd.
Három egygólos győzelem, semmi több. A csapatok vagy taktikusak vagy spórolnak, esetleg ebben a napban ennyi volt. A vébé 7. napjának összefoglalója.
A magyar letelepedési üzlet egyik résztvevője, Milan Cimbolinec tárgyalásokat folytatott 2015-ben a Mossack Fonseca nevű panamai ügyvédi irodával
Felejthető meccsen gyűrte le Uruguay Szaúd-Arábiát. Hajtás volt, iram is, de játék kevésbé. A küzdő jelleg dominált, de ez kevés lesz a sokra hivatott dél-amerikai csapattól. Ezzel továbbjutott Oroszország és Uruguay is, Egyiptom és Szaúd-Arábia csomagolhat.
Így döntött rendkívüli ülésén a képviselő-testület.
Rákérdeztünk Kósa Lajosnál, mire alapozva került a jövő évi költségvetés tervezetébe az összeg. Nem tudta megmondani.
Nekiment a kormány foglalkoztatás- és gazdaságpolitikájának a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László komplex programot követel a kormánytól a munkaerőhiány csökkentésére. Különben az áhított 4%-os GDP-növekedésből nem lesz semmi.
Portréinterjút adott a HVG hetilapnak Dúró Dóra exjobbikos képviselő. Férje, Novák Előd korábban azt mondta, azért nem fogan meg a negyedik gyerekük, mert feleségét nagyon felzaklatta a Jobbikban zajló vita.
Burnout – ezt az angol kifejezést használják a franciák is arra, hogyha valaki úgy érzi, semmi értelme sincs annak, amit csinál. Franciaországban a munkavállalók 56%-át fenyegeti ez a veszély, állapítja meg egy friss tanulmány, melyet a párizsi Le Figaro ismertet.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) "rendkívül elégedett a bíráskodás színvonalával és a videobírós rendszer (VAR) sikeres alkalmazásával".
Tudományos kutatások tucatjai bizonyították már, hogy a zene hatása olyan az emberi agyra, mint a drogoké vagy az alkoholé, de legalábbis kimutatható a hasonlóság. Ezért most az éttermek, a vendéglők is nagyon odafigyelnek azokra a vizsgálatokra, amelyek keresik az összefüggést a vendéglátóhelyen hallható zene és a rendelt ételek típusa között.
A vébé csoportmeccseinek második körében az A csoportból Uruguay már tovább is jutott. A B-ből Spanyolország nyert Irán ellenében. Portugália is győzött, hozta a kötelezőt, de semmi többet. A nap krónikája.
Rendkívüli testületi ülésen döntenek a XX. kerületi képviselők arról, hogy Lakatos Roland és családja maradhat-e abban a szükséglakásban, amelyet azután kapott, hogy a középső gyerek, a 4 éves Viktor agyhártyagyulladást kapott, és amputálni kellett a végtagjait.