Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Katonai incidens Dél-Korea és Észak-Korea között

A dél-koreai haditengerészet egyik őrnaszádja figyelmeztető lövéseket adott le kedden egy észak-koreai hadihajóra, amely Szöul állítása szerint a
arra, hogy átlépte a határt. Az észak-koreai hajó három perccel ezt követően visszafordult. Senkinek sem esett bántódása. Nem tudni

Itthon

Robbanás a Nyugati pályaudvar előtt

sérülést szenvedett - közölték a mentők és a rendőrség. A robbanást okozó vegyi anyag aceton-peroxid volt, ami egy fiatalember hátizsákjában

Világ

Bedugult a déli határ a szerbiai gazdatüntetés miatt

Megbénult a járműforgalom a déli országhatáron a Szerbia-Montenegróban zajló gazdatüntetés miatt csütörtök délben - közölte a rendőrség. Várhatóan
is a tompai határátkelő mellett, a kényszerűen leállt autósor Kiskunhalasig ér. Hortobágyi szerint a demonstráció végéig, este 10 óráig Bács-Kiskun

Itthon

Labdarúgás: új kormányrendelet a rendbontók ellen

Új kormányrendelet lépett érvénybe a sportrendezvények rendjének megbontásáról, illetve a szurkolók rendezvényről való kitiltásának
csoportjától elzárt területére jogtalanul belép, vagy ott tartózkodik, illetőleg e területre bármit bedob. A szabálysértőt

Gazdaság

OTP: bolgár versenyhivatali engedély a DSK-tranzakcióra

A bolgár versenyhivatal csütörtökön engedélyezte az OTP Bank Rt. tulajdonszerzését a DSK Bankban, Bulgária második legnagyobb
.... Az OTP-nek már csak a bolgár bankfelügyelet engedélye hiányzik a DSK-tranzakció tényleges
Csütörtöki döntésében a versenyhivatali szerepben működő Konkurencia-védelmi Bizottság kimondta, hogy az OTP-DSK ügylet nem sérti az
... így valószínűleg augusztus elejéig megtörténhet. Az OTP idén május 20-án írta alá a megállapodást a DSK 100 százalékának megvételéről
... illetékesek a legsikeresebb privatizációs ügyletnek minősítették nyilatkozataikban. Az OTP Bank 311 millió eurót fizet a Nép Bankjának

Karrier

A munkaidő nyilvántartása

Hogyan változott a munkaidő nyilvántartás ellenőrzése tekintettel az Mt. 2003. július 1-jével hatályba lépő

Világ

Ártatlan gyerekek - és másmilyenek

14 éves gyermeke. Pedig a gyermekek nem felelnek szüleik bűneiért, s az sem törvényszerű, hogy a diktátorcsemeték apjuk nyomába lépnek
ellenére sem tudja felkeresni az Üzbegisztánban élő 9 éves fiúgyermekét és 4 éves kislányát, mert azt állítja, ha az ország területére

Világ

Újabb robbantások voltak Korzikán

Robbanószerkezetek léptek működésbe Korzikán pénteken egy megkülönböztető jelzés nélküli rendőrautó, továbbá két hétvégi ház közelében a

Gazdaság

Adót csökkentenek az EU-csatlakozásra váró országok

A csatlakozásra váró kelet-európai országok erőteljesen csökkentik az adókat, kevesebb mint egy évvel a belépés előtt. Céljuk az, hogy
léptet életbe, egyfajta adóetikettet, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a versenyt különböző "adóajádékokkal" ne zavarja meg. Egy

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász: Kína sakkban tudja tartani Trumpot, és erre az egységes EU is képes lenne

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász: Kína sakkban tudja tartani Trumpot, és erre az egységes EU is képes lenne

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

Republikon: Négy százalékkal előzi a Tisza a Fideszt, erősödött a Mi Hazánk

Republikon: Négy százalékkal előzi a Tisza a Fideszt, erősödött a Mi Hazánk

Észvesztő tuningot kapott a 4 tonnás Cadillac luxusterepjáró

Észvesztő tuningot kapott a 4 tonnás Cadillac luxusterepjáró

A címlapról ajánljuk