Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Gazdaság

A kormány szerint nem gond, hogy a Nemzeti Színház vastagon veszteséges, mert nemzeti

szerint ez nem gond, mert a színház műsorát nemcsak művészi/szakmai szempontok mentén kell összeállítani, hanem „nemzeti léptékben”. Ráadásul sok
el, ugyanakkor nemzeti identitásunk szempontjából nélkülözhetetlen”. Rétvári emlékeztet rá, hogy a Nemzetiben ingyen nézhetnek meg
... iskoláscsoportok, az „előző évadban több mint kétezer olyan nézőt hívtak el ingyen a Nemzetibe, akik még soha nem járta színházban”.
... töltötték fel. Nem véletlenül küzdött a Nemzeti Színház igazgatója olyan elszántan a tao-támogatás megszüntetéséért, hiszen ebből a

hvg.hu Tech

Az öné köztük van? Ezek a készülékek kapják meg a Huawei új szoftverét

Két újabb eszköz kapta meg a Huawei Androidba épülő felülete, az EMUI új, 9.1-es verzióját. A rendszer nem csak a most kapható készülékekre lesz
a Huawei. Július vége felé több mint 10 olyan eszközt soroltunk fel , amikre már tölthető a szoftver, most pedig itt vannak az
... Central szerint a Huawei Y9 és P30 Lite-ra is megérkezett az új rendszerváltozat. Az új EMUI-t a telefon automatikusan letölti, ha
... a HiCare alkalmazásban is tanácsos ránézni, hátha ott már jelezni fogja. A frissítés nem csak az újabb eszközökre (lesz) tölthető

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Nem tanultunk zenélni, mi csak csapatjuk – Parno Graszt-interjú

ismertté, a hazai zenei véráramba pedig A Dal után kerültek be. Egy-egy ügy apropóján ők is felemelik a hangjukat a rasszizmus ellen
...Egy szabolcsi kis faluból indultak, ma már a legtöbb budapesti helyet meg tudják tölteni: kanyargós út vezetett idáig, először külföldön
után elkezdtek muzsikálni a maguk szórakoztatására a büfében. Máig emlékszem, milyen érzés volt, olyan ősereje volt a zenének, hogy
... is a koncertünkön. Szerintem apránként és lassan, de tudjuk oldani a zenével az előítéleteket. Az egyik vendégzenészünk elhozta egyszer
... megjelenése óta számítjuk, 2001-től. Előtte csak járkáltunk Szabolcs megyében, nem is nagyon adtunk koncerteket, lényegében egy több mint 30 tagú

hvg.hu Tech

PC-sek, figyelem: két fantasztikus játék is ingyen tölthető most

A For Honor és az Alan Wake ugyan nem mostanában jelentek meg, de ma is megéri őket elővenni. A két program ingyen szerezhető be a pc-s
több ezer forintba is kerülő játékokat osztogatni – méghozzá ingyen. Ezúttal a For Honor és az Alan Wake című alkotásokat lehet
... letölteni a játékokat: a felhasználóknak egy erre létrehozott weboldalra kell látogatniuk , majd hozzáadni azokat saját
... nem kerül pénzbe, de mindenképp szükség van rá, máskülönben egyik program sem tölthető le. A For Honor egy kifejezetten online

MTI Élet+Stílus

Leszámolnak a műanyag palackokkal a San Franciscó-i reptéren

Újratölthető kulacsot kell vennie mindenkinek, aki vizet akar tölteni. Minden más egyszer használatos műanyagot is
van szükségük, újratölthető alumínium- vagy üvegkulacsot kell vásárolniuk, ha nem hoztak saját palackot. A repülőtér területén 100
... helyet alakítanak ki, ahol ingyen lehet szűrt vizet vételezni. A San Franciscó-i önkormányzathoz tartozó repülőtér egy 2014-es

hvg.hu Tech

Újabb gépekre jöhet ki a WhatsApp

A világ legtöbbször letöltött mobil alkalmazásai között található a WhatsApp, és úgy tűnik, hamarosan újabb platformokon
hogy a hivatalos WhatsApp alkalmazásról van szó, harmadik fél hasonló appját le lehet tölteni. Hamarosan viszont igazi

hvg.hu Tech

Rossz hír a samsungosoknak: visszavesz a hatalmas ingyenes tárhelyből a Microsoft

Nem tudni mi állhat a háttérben, mindenesetre a Samsung Galaxy telefonok új tulajdonosai már nem kapnak 100 GB-nyi ingyen
OneNote, Skype) a Samsung csúcs-és középkategóriás eszközeire, egyúttal a Microsoft 100 GB-nyi ingyen OneDrive-tárhelyet adott két
... végétől azonban – írja a SamMobile – vége lett az ingyenebédnek, azaz nincs ingyen tárhely az új felhasználóknak, bár ezt a
... még nem erősítette meg hivatalosan. Most már tehát a OneDrive-ban mindössze 5 GB-nyi ingyen tárhely jár minden új fiókhoz – nem

hvg.hu Gazdaság

Áll a bál a siófoki kikötőépítés körül

A helyiek attól tartanak, hogy homokkal töltik fel a
azonban nemcsak a kikötő miatt aggódik, hanem azért is, mert a mellette található balatonszéplaki szabadstrand jelentős részét homokkal
... és iszapot kotornának ki. Kenesei István szerint nem igaz az a pletyka, hogy ezzel töltik majd fel a szomszédos szabadstrandot. Az
... lerakóba viszik, a szabadstrand egy részét pedig homokkal töltik fel. Ez – mint mondta – nem az ő ötlete volt, az önkormányzat csak úgy

HVG Kult

"Elolvastam őket, és mire felocsúdtam, kész volt a regény"

Egy évtizedet töltött az MTA kézirattárában Jolsvai András: régi jegyzetei segítségével most hús-vér emberként jeleníti meg Nincsen
nevek és célok is megváltoztak. Egy évtizedet töltöttem az MTA kézirattárában, tudtommal elsőként néztem végig és jegyzeteltem ki
... kellene bújnom a levéltárból. Újságíróként töltöttem a következő harminc évet. Az akadémiai jegyzeteim nemrég előkerültek egy

hvg.hu Gazdaság

Elérte a határait a foglalkoztatásban Magyarország?

Növekvő foglalkoztatás, csökkenő munkaerő-tartalék, rengeteg betöltetlen állás és sokáig húzódó álláskeresés – kijött a KSH új
ki. Rengeteg a betöltetlen munkahely Azt, hogy a külföldön dolgozók mennyire hiányoznak a magyar munkaerőpiacról, jól mutatja az
... a KSH tollából: az elmúlt időszakban fokozatosan nőtt a betöltendő álláshelyek száma és – a foglalkoztatás bővülése ellenére – az üres
... is emelkedett. Mindez számokban: az idei első félévben 80 ezer állást nem tudtak a cégek betölteni, amiből 57 ezer jutott a

hvg.hu Tech

Ezeket a mobilos alkalmazásokat imádja a világ a legjobban

az is kiderül, hogy melyik alkalmazást töltötték le a legtöbben a világon ebben az
és androidos) alkalmazást töltöttek le a felhasználók, és ebbe az óriási számba nem kerültek bele az alkalmazásfrissítések. A
... időszakban 22,6 milliárd dollárt költöttek appokra, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A

hvg.hu Tech

Ügyes új funkció kerül az Androidba

Hamarosan sokkal könnyebb lesz nyomon követni Androidon is a Bluetooth-fülhallgatók töltöttségi szintjét. De más újdonságok is érkeznek
töltöttségi szinten áll az adott készülék és/vagy annak tokja. További újdonság, hogy a jövőben könnyebb lesz megtalálni a Fast

MTI Kult

Lil Nas X rapper slágere is elérte a Despacito és Mariah Carey rekordját

Ha még egy hetet tölt a Hot 100-as listán, 61 éves rekordot dönt meg
és Justin Bieber közös dala, a Despacito. A Billboard-slágerlisták 61 éves történelmében egyetlen dal sem töltött még 16 hétnél
... . A Billboard-slágerlisták 61 éves történelmében egyetlen dal sem töltött még 16 hétnél többet az első helyen a minden műfajt

1
151 152 153 154 155
647
Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

A címlapról ajánljuk