Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

A kettős állampolgárság mint minimális maximum

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke újabb levelet írt Medgyessy Péternek, s megajándékozta egy kis munícióval a kettős
Levelében Ágoston méltatlan vitáról, riogatásról beszél, de úgy véli, a kettős állampolgárság ügyében folytatott vita mellébeszélései

Itthon

Brókerbotrány: több bank is gyanúba került?

mert a Pannonplast-ügyben kezdett PSZÁF-vizsgálat szerint több mint 6 milliárd forint jutott el két szíriai állampolgár magyarországi
Lapértesülések szerint a két magánszemély számláira a K and H Equities-ügyből már ismert offshore cégektől több tízmilliós, esetenként
... tételek érkeztek, amit ők aztán készpénzben vettek fel. Szász Károly, a PSZÁF elnöke szombaton az Inforádiónak elmondta, hogy pénzmosás
... szokatlan ügynek az összefüggéseit szeretnénk feltáratni a rendőrséggel" - tette hozzá az elnök. Az OTP hétfőre ígért választ az

Világ

Százezrek tüntettek a Hamász-vezető gázai temetésén

Legalább százezren vettek részt pénteken a szélsőséges Hamász palesztin szervezet egyik magas rangú vezetője, Iszmail Abu Sanab
még nem vettek részt. A hatalmas tömeg bosszút követelve vonult végig Gáza utcáin Abu Sanab zöld Hamász-zászlóval letakart koporsóját

Itthon

MSZP-elnökség: nincsenek szocialista ügyek

alapját. A zárt tanácskozáson történteket ismertető Kovács László pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón kijelentette: "a Magyar Szocialista
Jánosi korábban egy televíziós műsorban sürgette, hogy tisztázzák a "gyanúsnak nevezhető" ügyeket, például a jelenlegi sportminiszter

Itthon

Várja a Szászra vonatkozó vizsgálat eredményét a kormány

Kovács László MSZP-elnök azt mondta, Szász "mulasztásokat követett el", s egyben jelezte, a kormány tudomásul vette, hogy a
... vizsgálatot indított a PSZÁF-elnök tevékenységére vonatkozóan; Jánosi György, a párt választmányi elnöke felvetné a K and H ügyet az
ezeket "nem tartja politikai ügynek", a kormány ugyanakkor tudomásul vette, hogy László Csaba pénzügyminiszter
... György választmányi elnök a hírügynökségnek jelezte, az ülésen szóba fogja hozni az általa már a televízióban is felvetett, "gyanúsnak nevezhető"

Világ

Halálos ítéletek a casablancai merényletek elkövetőinek

követelő casablancai merényletsorozattal kapcsolatban folytattak le. Az ügyben újabb perek
hogy a merényletsorozat kitervelése és megszervezése nemzetközi hálózat műve volt. A bírósági ítélettel még nem zárult le a májusi merényletek

Világ

Békemegállapodás Libériában

éve dúló polgárháborút lezárni hivatott szerződés pontot tesz az átmeneti kormány megalakításának ügyében kirobbant vitára, és
meg. Moses Blah korábbi alelnök az augusztus 11-én lemondott és nigériai száműzetésbe vonult Charles Taylor volt hadúrtól vette át az

Itthon

Román-magyar csúcs előtt közös vadászat

Magyarországi vadászaton vett részt vasárnap Adrian Nastase román kormányfő Medgyessy Péter magyar miniszterelnök meghívására - közölte
Despina Neagoe elmondta, hogy a vadászaton több magyarországi és külföldi politikus, bankár vett részt. A román és magyar miniszterelnök

Világ

Indonézia: letartóztattak egy feltételezett merénylőt

Az indonéz rendőrség őrizetbe vett egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy részese volt a dzsakartai Marriott szálloda ellen
arról nyilatkozott, hogy többeket előállítottak kihallgatásra az ügyben, de egyikkel szemben sem találtak elegendő bizonyítékot. Az

Itthon

BRFK: több százmilliós hűtlen kezelés a Magyar Postánál

A rendőrség a Magyar Posta Rt.-vel (MP) kapcsolatban két ügyben is folytat nyomozást, de a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eddig
A másik folyamatban lévő nyomozás a Hungexpo Reklám Marketing Kommunikációs Rt.-vel kötött reklámszerződésekre vonatkozik, de az

Világ

USA: repülőgépet vett volna célba a csempészett rakéta

lévő Newarkban őrizetbe vett egy brit állampolgárságú indiai férfit. Az FBI ezzel egy időben New Yorkban két, drágakő-kereskedéssel
A hetek óta tartó nyomozásban az FBI mellett a brit és az orosz hírszerzés is részt vett. Az indiai származású brit férfit, Hekmat
... értesülések szerint az al-Kaida és más terrorszervezetek újabb támadásokra, egyebek között repülőgép-eltérítésekre készülnek. Az üggyel

Világ

Gyingyics-gyilkosság: vádemelések tizenöt napon belül

Lezárult a nyomozás Zoran Gyingyics egykori szerb miniszterelnök márciusi meggyilkolása ügyében. A tárgyalás várhatóan szeptemberben
is, aki röviddel a gyilkosság előtt adta meg magát a jugoszláviai háborúban elkövetett bűntettek ügyében ítélkező hágai Nemzetközi

Világ

Kelly-ügy: elkezdődött a tanúk meghallgatása

Megkezdte az ügyben érintettek és más tanúk meghallgatását Londonban hétfőn az a független bizottság, amely David Kelly brit
még nem hallgatja meg. A brit kormány számára roppant kínos tájékoztatási ügy már számos tisztviselő számára közeljövőbeli távozáshoz
... is elismerte, hogy az Irak-ügyben nem lesz könnyű visszanyernie a lakosság bizalmát. Azt is leszögezte, hogy kész bármikor tanúskodni

Világ

Charles Taylor távozik Libériából

„Száműzetésbe kényszerülök" – fogalmazott vasárnap Charles Taylor libériai elnök az ország népéhez intézett, előre felvett televíziós

Világ

Letartóztatott IRA-szakadárok

A brit és az ír rendőrség közös akcióban vett őrizetbe három férfit Nagy-Britanniában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban
rendőrségi akciók nyomán került sor. Lefoglaltak több kézifegyvert is, így az őrizetbe vetteknek tiltott fegyverviselésért is felelniük

Itthon

A PSZÁF cáfolja felelősségét a brókerbotrányban

tájékoztatása alapján felvetik a felügyelet felelősségét a K and H brókercégének ügyében. Korábban a Pénzügyminisztérium és a kormányfő
Alapítvány igazolását a felügyelet nem 2002. július 23., hanem 2003. július 23. napján vette kézhez. Ebben a levélben a brókerképző
... hiányosságokat, ám konkrét lépést nem tett az ügyben. A felügyelet szerint azonban arra vonatkozóan nem volt információja, hogy egy
... felelőtlenséget követett el a Kulcsár-ügyben, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is rá kellett volna bukkannia arra, hogy

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

A címlapról ajánljuk