Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Kult

Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét

Az új főszerkesztő egy Borkai Zsolt ellen petíciót aláíró szerkesztő
a botrányba keveredett, majd végül távozó, újraválasztott volt fideszes győri polgármester, Borkai Zsolt ellen, a távozását követelve

hvg.hu Itthon

Kósa Lajos meglátogatta a győri Fideszt – és egy szót sem szólt Borkai Zsolt utódjáról

Borkai Zsolt távozása után három nappal Győrbe látogatott a Fidesz-elnökség egyik tagja, az egyúttal kampányfőnöki teendőket is ellátó
elhelyezkedése azért figyelemfelkeltő, mert a nevét már a szex-botrányba keveredett Borkai Zsolt múlt heti lemondása előtt a
... választották a kormánypárt vezetői. A politikus állítása szerint ugyanakkor továbbra sem tud erről semmit: amikor Borkai Zsolt
... azonban egyáltalán nem kapott helyet. (A politikus 2006 előtt meghatározó tagja volt a helyi Fidesznek, két évig volt a párt helyi elnöke is, de

MTI Itthon

Kövér: Gyurcsány pitiáner, senkiházi nemzetáruló, Borkai csak botlott


A házelnök a politikát érdekes műfajnak nevezve úgy fogalmazott: Borkai Zsoltnak az egyébként magánbűnök körébe tartozó erkölcsi
... hazudozásáig, amiről ő beszélt" – és a Borkai által elkövetett erkölcsi kisiklás nem mérhető össze. Azt is mondta, sajnálja azokat
... arra, amit Borkai Zsolt a közösségük tagjaként művelt, arra viszont igen, hogy a nemzeti oldalon nem lehet következmények nélkül

hvg.hu Itthon

Nyilvános ülésen fogja tárgyalni Borkai ügyét az olimpiai bizottság

Hivatalosan is felkerült a MOB következő ülésének napirendi pontjai közé a Borkai-ügy
Borkai Zsoltot, Győr korábbi polgármesterét az olimpiai életjáradékától. "A sporttörvényt módosító javaslatát a MOB jogi osztálya
.... Borkai Zsolt, egykori győri polgármester szex- és korrupciós botrányairól szóló cikkeinket itt találja .

hvg.hu Itthon

Megtalálhatta a Fidesz Borkai utódját

Dézsi Csaba Andrást jelölheti a Fidesz a lemondását bejelentő Borkai Zsolt helyett a győri időközi önkormányzati
A botrányba keveredett győri polgármester, Borkai Zsolt pénteken délután 4 órakor mondott le hivatalosan, de előtte még csütörtökön
... volt és részt vett a városi közgyűlés alakuló ülésén – ahol óriási volt a felfordulás, Borkait például óvszerrel dobták meg . Már
... elkezdődött a találgatás, ki lehet a Fidesz jelöltje Borkai után , a hvg.hu szerint felmerült a három korábbi alpolgármester közül

hvg.hu Itthon

Botránypolitizálást emleget a győri Fidesz


Borkai Zsolt nevét nem, az „MTV székház ostromáról elhíresült országgyűlési képviselőket” viszont annál inkább emlegette
...-e, hogy Borkai Zsolt megválasztott polgármester péntek délután négykor lemond mandátumáról.

Csányi Nikolett Itthon

"Az Adria pornósztárja felveszi a mandátumot" - videónk a botrányos győri közgyűlésről

Tüntetők verték az ajtót a győri városházán: be akartak jutni a közgyűlés alakuló ülésére, ahol Borkai Zsolt polgármester is letette az
.... Nem jutottak be, így csak érkezéskor és távozáskor fújolták és dobálták Borkai Zsoltot. A Fideszből kilépett polgármester ma délután
  Az Index felvette, amint Borkai mosolyogva távozik a városházáról, a rá váró újságíróknak annyit mondott , "most már menjenek

hvg.hu Itthon

Felfújt óvszerrel dobálták a tüntetők Borkai Zsoltot – videó


Megalakult a győri képviselő-testület, ahol utolsó nyilvános szereplésén vett részt Borkai Zsolt, aki péntek 16 órai hatállyal 
... a helyszínre, sorfalat álltak. Így csak pár másodpercig fújolhatták az ülésteremből távozó Borkait. Részletek a videóban:

hvg.hu Itthon

Borkai Zsolt a botrányba fulladt győri közgyűlésen: Kuplerájt csinálnak!

bejutniuk – ezt biztonsági őrök akadályozták meg –, végül rendőrök is kiszálltak. Borkainál is elszakadt a
Botrányba fulladt a győri közgyűlés alakuló ülése . Az önkormányzati választás előtt kiteregetett szexbotránya miatt lemondásra kényszerült
... bekiabálással, sípolással, dudálással, fújolással zavarták az ülést. Borkainak végül sikerült letennie az "ünnepélyes" esküt (ami
... Borkait. Amikor például az MSZP-s Pollreisz Balázs kért szót, és azt javasolta, hogy azonnal bontsanak fel minden szerződést a

Horn Gábor hvg360

Horn Gábor: Most jön a neheze, hogy 2022-es ikszeink ne menjenek kárba


és az ámokfutás műfaját is mellőzik majd. Mindeközben tétlenül várták a Borkai-ügy hatását. Tekintve, hogy nulla szellemi munkát
... tovább, Borkaiéi igen. A féktelen költekezés, a hedonizmus, a győri polgármester sunyi vigyora igazolta a realistább kormánypárti

Gergely Márton hvg360

Gergely Márton: Döbbenet és világbotrány, a megválasztott szocik valójában szocik


ezt.” A Borkai-botrány pillanatában azok, akik most Draskovicson szörnyülködnek, éppen Glázer Tímeán akadtak ki. Miért nincs
..., fotogén, népszerű, frappáns, européer jelölt, aki képes tökéletes időzítéssel és üzenettel reagálni Borkai Zsolt zuhanására? –
... az önkormányzatokig. A közügyekkel foglalkozók ügynökmúltját harminc éve titkolják, és ez valahogy átmegy a választókon is. Borkai

hvg.hu Itthon

Balhé a győri városházán, Borkai letette az esküt


Szerdán  jelentette be lemondását a botrányba keveredett győri polgármester , Borkai Zsolt pénteken 16 órától távozik posztjáról. Mivel
... illetményéről is döntenie. Borkai lemondására a  botrányt kirobbantó névtelen blog, illetve blogger, "Az ördög ügyvédje" is reagált
... – erről itt olvashat tovább. Mi történt ma? A közgyűlés megalakulása előtt sajtótájékoztatót tartott az ellenzék, ahol elhangzott

1
19 20 21 22 23
57
NER-es cég szervezi a parkolási reform elleni civilnek mondott tiltakozást Erzsébetvárosban

NER-es cég szervezi a parkolási reform elleni civilnek mondott tiltakozást Erzsébetvárosban

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Vashiányom van – de melyik típus?

Vashiányom van – de melyik típus?

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

Többen belehaltak a teknőspörköltevésbe a Fülöp-szigeteken

Többen belehaltak a teknőspörköltevésbe a Fülöp-szigeteken

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Ennyit a tűzszünetről: előbb a Hezbollah támadott rá egy izraeli őrtoronyra, most meg az IDF légiereje bombázza Libanont

Ennyit a tűzszünetről: előbb a Hezbollah támadott rá egy izraeli őrtoronyra, most meg az IDF légiereje bombázza Libanont

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

A címlapról ajánljuk