Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Idén nagyobb bevételre számítanak a balatoni kempingek

Miközben a KSH adatai szerint a turistáknak szállást adó cégek az első negyedévben - a múlt évihez viszonyítva - 5 százalékkal kevesebb
igazgatója elmondta: a legutolsó, keddi összesítés 1.741 vendégről ad számot - egy éve ugyanezen a napon 1.114-en voltak. Székely

Itthon

Blix kirohant a Pentagon ellen

Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője a brit The Guardian napilapnak adott interjújában a tőle megszokott diplomatikus

hvg.hu non-base

Párthonlapok: harmadik típusú nyilvánosság

unalmas és propagandisztikus. "A Coca-Cola honlapján sem írnak a Pepsi-Coláról" - ad magyarázatot a valóság elfogult látásmódjára az
Pedofilbotrány Portugáliában: előzetesben a volt szocialista miniszter – adta hírül a fidesz.hu a minap a fiatal demokraták számára
... kiszolgálva – a bulvár híreknek is teret ad, jóllehet, nem ok nélkül: a Honvédelmi miniszterék esete Zsanett bugyijával című zaftos

Gazdaság

Hét érdeklődő a Postabank privatizációs tenderén

A hétfő esti beadási határidő leteltéig hét befektető vásárolta meg a Postabank privatizációs pályázati dokumentációját. A tranzakció
... érdekében az ÁPV Rt. a lehetséges pályázók kilétéről a mostani szakaszban nem ad

Világ

Észak-Korea folytatja az atomfegyverkezést

aláírni az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé tenné nukleáris létesítményeinek bejelentés nélküli
Hétfői nyilatkozatában elmondta: vendéglátói értésre adták, hogy Észak-Korea nukleáris gyártókapacitással és fegyverekkel is
... helyettese. Közben az iráni kormány megerősítette, hogy nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely
... Szentpétervárott aggodalmuknak adtak hangot Irán nukleáris programja miatt, egyúttal felszólították a nyugat-ázsiai országot: tegyen

Kult

Egy előadás tragédiája

Május 26-án ment utoljára a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája. Az előadás Jordán Tamás igazgató szerint drága, esténként egymilliós
... termel, és nem nagyon jönnek be rá a nézők. A rendező Szikora János szerint a színház nem tett meg mindent az előadás megmentéséért
tovább az előadás, miközben félházakkal megy, és lefoglalja a teljes műszakot, vele párhuzamosan tehát nem mehet más darab a
... a televíziós követelményeknek is meg kellett felelnie. Szembe is került ennek nyomán Orbánékkal. A televíziós közvetítés akár egy
... az egy, a témáról szóló rádióműsorban elhangzott, a protkollvendégek nyomban az előadás után elsiettek a színházból. Ettől persze most

Itthon

MTV: Ragáts Imre az elnök

elnöksége korábban egyhangúlag jelölte elnöknek Ragátsot, akire a társadalmi szervezetek delegáltjait is magában foglaló nagykuratórium 27 szavazója

Itthon

Belgrád kiadja Hágának a vörössapkások volt parancsnokát

Belgrád kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Franko Szimatovicsot, a vörössapkás osztag néven ismert volt szerbiai
dönt a részletkérdésekről, arról is, hogy mikor adják ki Simatovicot Hágának. Szimatovicsot és Sztanisicset a Zoran Gyingyics szerb
... munkát", beleértve az ellenzékiek elleni merényleteket is. Szimatovicsról gyakorlatilag alig tudott valamit a közvélemény, sosem adott

Világ

SARS: a WHO feloldotta a Hongkongot érintő utazási figyelmeztetést

kiadott utazási figyelmeztetését. Eközben hongkongi tudósok bejelentették: a halálos betegség vírusa a cibetmacskától
"A WHO azért változtatta meg ajánlását, mert a helyzet sokat javult a térségben" - indokolta a döntést a szervezet által kiadott
... április 2-án adta ki figyelmeztetését. Szakértők szerint a vírus tavaly novemberben jelent meg a délkínai tartományban, de csak idén

Karrier

Pontosabb kritériumrendszer az önfoglalkoztatásra

járulékokat, ha munkaviszony szerint dolgozó munkavállalókat megbízási vagy vállalkozói szerződés alapján
jelent azoknak a munkaadóknak, akik ilyen formában foglalkoztatnak. A törvény ugyanakkor lehetőséget
... teljesítenek, jogszerűen önfoglalkoztatóként végezhetik tevékenységüket, és az adott vállalkozói, társasági forma alapján fizetik meg

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

Már Amerikában kutat László András a magyar USAID-pénzek után, egyből fel is mondták az összes Magyarországot érintő szerződést

Már Amerikában kutat László András a magyar USAID-pénzek után, egyből fel is mondták az összes Magyarországot érintő szerződést

Jay-Z beperelte a nőt, aki azzal vádolta, hogy 13 éves korában megerőszakolta

Jay-Z beperelte a nőt, aki azzal vádolta, hogy 13 éves korában megerőszakolta

Magukra hagyják, nem tájékoztatják, megalázzák a betegeket – újabb kórházi történeteket mutatott be a Direkt36

Magukra hagyják, nem tájékoztatják, megalázzák a betegeket – újabb kórházi történeteket mutatott be a Direkt36

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan finanszíroznák a rákosrendezői beruházást

Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan finanszíroznák a rákosrendezői beruházást

A címlapról ajánljuk