Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Visszaestek a hazai autóeladások

Az új személygépkocsik és terepjárók értékesítése Magyarországon 7,4 százalékkal csökkent 2005 első negyedévében az előző év azonos időszakához

MTI Világ

Magyarellenes akcióra készül a Szlovák Nemzeti Párt

A magyar sovinizmus állítólagos európai offenzívája ellen készül ellentámadást indítani az Európai Parlamentben a magyarellenes
... elhíresült Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS), akik szerint a szlovák kormánypártok is túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a
is túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a magyarokkal, és megengedhetetlenül tűrik a szlovák kormányhoz tartozó Magyar
..., valamint a Magyar Köztársaság hivatalos vezetőinek egyes kijelentéseit. "Kellemesen meglepődtünk, hogy a külügyminiszter szinte
.... Slota szavai szerint az SNS kedvezően értékeli, hogy Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő állítólag lemondta magyar kollégájával

MTI Itthon

Egy gyilkos okozta a pincetüzet a Távíró utcában

Egy kínai kereskedő holttestét akarta eltüntetni feltételezett gyilkosa, így keletkezett szerdán pincetűz a IX. kerületben; a bűncselekmény
" után, 13-án éjszaka sikerült elfogniuk azt a Távíró utcai házban élő, 39 éves magyar nőt, aki később elismerte tettét. A nő, aki a

MTI Itthon

Füstbe ment a Gyurcsány-Dzurinda találkozó

Szerdán kiszivárgott pozsonyi értesülések szerint elmarad Gyurcsány Ferenc magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök baráti
de valószínűsíthető, hogy a találkozó azért marad el, mert Pozsony sérelmesnek találja a magyar külügyminisztérium politikai
... rádióinterjúban elhangzott véleményét. A magyar diplomata akkor úgy vélekedett, hogy a hivatalos szlovák szemlélettel ellentétben a
... magyarok második világháború utáni jogfosztását "törvényesítő" Benes-dekrétumok ügyét politikailag nem lehet lezártnak tekinteni. A

hvg.hu Itthon

A Fidesz kereszténydemokratái megszavaznák Szilit

A Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában Deák András, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke úgy nyilatkozik, az MKDSZ
A Fidesz parlamenti frakciójában helyet foglaló Magyar Kereszténydemokrata Szövetség képviselői megszavaznák Szili Katalint – mondta a

hvg.hu Kult

Dezsavű és Underground Fesztivál

A Dezsavűben megelevenedik a magyar történelem utolsó hetven éve. Fellép az Amorf Ördögök az A38 állóhajón, ismét szól a Rádió
kortárs magyar versantológiának, Balogh Attila Gypsy Drill című, 2005 telén megjelent kötetének, valamint József Attila 2005 tavaszán
... társulata, amikor műsorára tűzte a Dezsavű című produkciót, amelyben megelevenedik a magyar történelem utolsó hetven éve. Tizenkét
..., a korszakban egy-egy divatos táncot, a táncban a magyar történelem legfontosabb eseményeit. A színpadról a magunk, a szüleink, a

MTI Világ

Nem fizet büntetést a Trianon erdélyi levetítője

a városi törvényszék ugyanis érvénytelennek nyilvánította az erről szóló jegyzőkönyvet - adták hírül a szerdai romániai magyar
ítéletet a Kovács Imre Csaba, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője által benyújtott panasz ügyében. Kovácsra szintén 50 millió lejes

MTI Gazdaság

Megbénulhat a magyar légiközlekedés?

A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete szerint a biztonságos közlekedést veszélyezteti és a légiforgalmi irányítás
felügyelő Eurocontrol adatai szerint a magyar légiforgalmi irányítás tavaly egymillió perc késést okozott a légitársaságoknak, ez

MTI Itthon

Kondor Katalin pert nyert a Ringier ellen

Első fokon, nem jogerősen, pert nyert Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a Magyar Hírlap korábbi kiadója, a Ringier Kft
nem volt az NBH-nál". Mint írja, a bíróság ítéletében megállapította azt is, hogy "a Magyar Hírlap valótlanul állította, hogy Kondor
... 18-án hozott jogerős ítéletet a Magyar Rádió Rt. elnöke által a Népszava ellen indított perben, s helyreigazításra kötelezte a lapot és
... szerint valótlan állításokat jelentetett meg róla, így például azt közölte, hogy a Magyar Rádió Rt. elnöke az állambiztonsági szervezet

hvg.hu Tech

Magyar internet helyzetkép – 2005

A magyar internetvilág az egy évvel ezelőtt mértekhez képest ütemesen, bár nem túl gyorsan fejlődik. Egy év alatt 250 ezer új PC-t
internetezők között még mindig a férfiak és a fiatalok vannak többségben. Az internet-felhasználó magyarok 59 százaléka férfi, 55
..., és a napi használók több mint fele a fővárosban él. A Visitor Media Research 2005-ös adatfelvétele során az NRC Piackutató és a TNS a

MTI Itthon

Hogy állunk az idegen nyelvekkel?

Ellentétben az általános vélekedéssel, amely szerint a "magyar nem beszél idegen nyelv", 1998 óta gyorsan nő az idegen nyelvet beszélők
... a népesség 18 százaléka, tudott a magyaron kívül más nyelvet is, 2003-ban 23 százalék volt az arányuk, idén pedig már a népesség 35

Heimer György Gazdaság

Prémiumautók milliókkal olcsóbban

helyezett új autók BM-statisztikáját a Magyar Gépjárműimportőrők Egyesületének (MGE) kimutatásával, kiderül: a két darabszám-lista
statisztika szerint összesen 1467 új BMW kapott rendszámot. Vagyis 606 bajor luxusjárgány – a márkaképviselet forgalmának több mint 70 százaléka – a
... inkább megéri árengedményt adni a hozzájuk betérő magyar felvásárlóknak, mivel a nagyobb eladásokat nagyobb árréssel díjazzák a

MTI Itthon

Visszautasítják Matthaus kritikáját a labdarúgóedzők

Az MLSZ edzőbizottsága és a Magyar Labdarúgóedzők Testületének (MLT) elnöksége visszautasítja, hogy a Bulgária elleni világbajnoki
a magyar válogatott mérkőzéseit abból a szempontból, hogy a magyar bajnokságban szereplő játékosok a fizikai és taktikai

MTI Világ

Magyar nőket futtató hálózat bukott le Olaszországban

Ötszáz magyar lány és asszony szerepelt egy, a héten lebukott firenzei callgirl-hálózat listáján. A magyar nők kéthetes
A magyar lányokat a telefonos szexuális szolgáltatások piacára egy harmincas éveiben járó magyar nő szervezte be, akit
..., köztük ingatlantulajdonosokkal az olasz rendőrség letartóztatott - írja az olasz lap. A magyar kerítő egy pesti műsorújságon
... munkát" hostessként Toscanában kéthetes turnusokban a magyar hölgyeknek, akiknek napi száz euró járt szolgáltatásaikért. A madám - aki

MTI Világ

Magyar állami vezetők szavai a temetés után

Egy rendkívüli kor rendkívüli személyiségeként értékelték az elhunyt pápát a temetésen részt vett magyar állami vezetők a
Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken a Római Magyar Akadémián a gyászszertartás után fogadást adott, amelyen a magyar
... Péter bíboros és más magyar főpapok is részt vettek.     Mádl Ferenc sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy II. János európai értékeket

hvg.hu Itthon

Késik a fogyatékkal élők pénzének átutalása

Előreláthatóan csak két hét múlva juthat az állami támogatásának első negyedévi részletéhez a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos
Szűcs Attila: Vak ember a megtalált kutyájával A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének három éve azonos, 205
... az adótartozást. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének főtitkára szerint a fogyatékos ügyben kialakult viszonyokat

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Martini Noémi: Náci minimalizmus

Martini Noémi: Náci minimalizmus

Az édesanyját is viszi magával Robert Fico a pápához

Az édesanyját is viszi magával Robert Fico a pápához

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Tömegesen pusztulnak a halak az Által-ér tatai szakaszán – videó

Tömegesen pusztulnak a halak az Által-ér tatai szakaszán – videó

Kikapott a Manchester City, és most mindenki azt találgatja, mi lesz Agüero férfiasságával

Kikapott a Manchester City, és most mindenki azt találgatja, mi lesz Agüero férfiasságával

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

A címlapról ajánljuk