Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

MTV: kuratóriumi elnökség fideszes tagok nélkül?

Az Országgyűlés hétfőn a tervek szerint megválasztja az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) elnökét és a Magyar Televízió
... kell javasolniuk a kuratóriumi elnökségébe, de "semmilyen elvtelen kompromisszumot nem kíván kötni, sem a kormánypártokkal, sem a
Az ORTT elnöki posztjára Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió korábbi elnökét
.... Az Országgyűlés várhatóan szavaz a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két ellenzéki tagjáról is, akiknek
... a Magyar Demokrata Fórum tesz javaslatot. A parlament legutóbbi ülésén választotta meg a kuratóriumi elnökség hat tagját, akiket az

hvg.hu non-base

Chirac az unió bővítésének támogatásáról biztosította Medgyessyt

Medgyessy Péter szerint közös a magyar és francia alapállás Irak kérdésében: a békés rendezésé az elsőbbség. Az álláspontok ott térnek
meg kell próbálni békésen megoldani. Egy ponton túl azonban - a magyar álláspont szerint - tovább már nem tűrhető, hogy Irak semmibe
... Medgyessy közölte, hogy a "nyolcak" levele a megbeszélésen érdemben nem került szóba, de érintették a témát. A francia elnök biztosította a
... és a magyar fél azonos álláspontja szerint egy megfelelően erős bizottság és egy hosszabb távon működő elnökség szükséges ahhoz, hogy

hvg.hu non-base

Ötven év után újra magyar gimnáziumok a Vajdaságban

A vajdasági kormány szerdán engedélyezte, hogy Szabadkán és Zentán magyar gimnázium jöjjön létre. Ha a döntést a tartományi parlament is
A javaslatot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagja, Bunyik Zoltán tartományi oktatási miniszter tárcája terjesztette a kormány elé
... nyelvű középiskolát - ötven évvel ezelőtt zárták be a "testvériség-egység" jegyében. (Csak magyar nyelvű általános iskolából jelen

hvg.hu non-base

A Magyar Posta elsőfokon megnyerte a Fidesz elleni pert

között kézbesített 3,5 millió levél ellenértékét mindeddig nem fizette meg a párt a Magyar Postának. Az ítélet nem
kötelezte a Fideszt, hogy fizesse meg a Magyar Postának a 109 millió forintos kézbesítési díjat, illetve a kamatokat. Szalai Péter

hvg.hu non-base

Megválasztották az MTV kuratóriumi elnökségét

Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hat tagját; a szavazás előtt kivonult a
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe választották az MDF által jelölt Bakó Lajost és Peták Istvánt, a szocialista
... jutnia a Magyar Demokrata Fórum (MDF) frakciójával, a kuratóriumba pedig a Fidesz jogi felfogása szerint csak "oldalak" és nem
... fűződik a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének működéséhez, mint hogy egyáltalán ne jöjjön létre a testület

hvg.hu non-base

Baló és Friderikusz nem indul az MTV elnöki tisztéért

A korábban a Magyar Televízió Rt. elnöki tisztére aspirálók közül sokan - köztük Baló György és Friderikusz Sándor - nem nyújtottak be
között. "Korábban azért indultam, hogy maradjon nyoma: volt egy nő, aki azt mondta, a Magyar Televízió költségei jelentősen

hvg.hu non-base

A 2004-es tagjelöltek közül Magyarországon a legnagyobb az EU iránti bizalom

A GfK csoport nemzetközi vizsgálata szerint novemberben a magyar lakosság 63 százaléka egyértelműen támogatta az Európai Unióba (EU
illetve 60 százalékban pártolják a magyar belépést. A legkevésbé Portugáliában támogatják a bővítést, ahol a lakosság
... döntene a belépésről, tavaly novemberben Cipruson az emberek 69 százaléka válaszolt igennel, 24 százaléka határozott nemmel. A

hvg.hu non-base

Fidesz: Orbán vállalja az elnökjelöltséget

tagja - nyilatkozatban fejezte ki egyetértését azzal, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Pártot nyitott, széles néppárttá
ki egyetértését azzal, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Pártot nyitott, széles néppárttá alakítsák. Az Orbán Viktor volt kormányfő és a
... által aláírt dokumentum szerint ezt a változtatást az Európai Unió politikai fórumain a magyar nemzeti érdekek érvényesítésében való
... a magyar közéletben bekövetkezett változások igénylik. A fideszes politikusok úgy látják, hogy a párt szervezeti életének

hvg.hu non-base

Szenes Andreát visszahelyezték az MTV alelnöki posztjára

Jogerősen, azonnali hatállyal visszahelyezte Szenes Andreát a Magyar Televízió Rt. alelnöki posztjára a Fővárosi Bíróság csütörtökön
mert a műsorokért felelős alelnök egy szerződéskötés ügyében hatáskörét túllépve járt el. A Fővárosi Bíróság - helyben hagyva az

hvg.hu non-base

A magyar konyha utolsó esélye New Yorkban

A New York-i magyar konyha jövője a Touch of Hungary éttermen múlhat - írja a New York Times. A kritikus dicséri a "hatalmasnál is
..., a "komplex fűszerezést", a töltöttkáposztát, de elégedetlen a gulyással és hiányolja az igazi magyar
megfogyatkozott New York-i magyar éttermek száma. Anyja és lánya, Julianna és Andrea Koltai üzemeltetik a helyet, előbbi főz, utóbbi

hvg.hu non-base

Tenisz: Sávolt legyőzte Henmant

Az egymillió dollár összdíjazású dubai tenisztorna eddigi legnagyobb meglepetése, hogy Sávolt Attila legyőzte a brit Tim Henmant. A
és fonákelütéseinek köszönhette. A rangsorban 102. magyar játékos már az első szettet is megnyerhette volna, de az utolsó öt játékból
.... A záró szettben a magyar teniszező 5:3-nál már két meccslabdát szerzett, majd a következő játékot megnyerve jutott a nyolcaddöntőbe

hvg.hu non-base

Sulinet: egyelőre a régi szolgáltatóval működik tovább

A Sulinet márciustól is működni fog a törvényes előírásoknak megfelelően - jelentette ki Magyar Bálint oktatási miniszter Rogán Antal
Az Oktatási Minisztérium (OM) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) határozatáig meghosszabbítja a jelenlegi szolgáltató szerződését - mondta
... előtt ismertette a tárca. Rogán szerint a meglévő szerződést 1997-ben hat évre kötötte Magyar Bálint, lejárata ismert volt, az új
... konzorciumot kívánta győztesen kihozni, nem adva esélyt más pályázóknak. Magyar Bálint kijelentette: a közbeszerzési törvény

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Bűnösnek vallotta magát a nőbántalmazás miatt lemondott fideszes EP-képviselő

Bűnösnek vallotta magát a nőbántalmazás miatt lemondott fideszes EP-képviselő

Nem dolgozhat végrehajtóként, mégis százmilliókat kereshet Schadl György évente

Nem dolgozhat végrehajtóként, mégis százmilliókat kereshet Schadl György évente

Mérőhálózat felállításával igyekszik megnyugtatni az akkugyárak ellenzőit a debreceni önkormányzat

Mérőhálózat felállításával igyekszik megnyugtatni az akkugyárak ellenzőit a debreceni önkormányzat

Kiderült, kiért cserébe engedték haza az Oroszországban fogvatartott amerikai tanárt

Kiderült, kiért cserébe engedték haza az Oroszországban fogvatartott amerikai tanárt

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Spiegel: Lehet, hogy Orbánt is elsöpri a Trump-tornádó

Spiegel: Lehet, hogy Orbánt is elsöpri a Trump-tornádó

A címlapról ajánljuk