Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Petrétei pert vesztett, nyilvános az új alkotmánytervezet

Pert vesztett Petrétei József, igazságügyi miniszter: a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett első fokú ítéletében helyt adott a
a társaság különösen örül az ítéletnek, mivel az új alaptörvény megvitatása túlmutat a Parlament megszokott "törvénygyári" szerepén
... alkotmánya esetében látható volt, hogy mivel jár az, ha megspórolják a nyílt vitát egy ilyen fontos jogszabállyal kapcsolatban" - áll a

hvg.hu Tech

Már a számítógépes vírusok friss mutánsait is felismerik

A hackerek már 6 nappal azután megírják az első vírust, hogy egy programon biztonsági rést fedeznek fel, miközben a szoftver
megoldást, mivel folyamatosan figyeli, hogy milyen felépítésű üzenetek érkeznek az adott gépre, s ha nem megfelelő a szignatúrájuk, az
... nélkül akadályozza meg a fertőzéseket. Az új antivírus program más programoknál 5-10 százalékkal gyorsabban indul, egyharmaddal kisebb
..., mert tapasztalatai szerint a felhasználóknak csak a 20 százaléka szereti eldönteni, hogy a vírussal mit csináljon a szoftver, például

MTI Választás 2006

Kósa az alkotmányos megoldást a tárgyalásban látja

Debrecen polgármestere hétfőn a Magyar Televízióban arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke péntekre
álláspontja az, hogy csak békés eszközökkel lehet a konfliktust megoldani, az erőszak nem vezet sehova, az erőszak erőszakot szül. A világ

hvg.hu Karrier

Kirúgtak az állásodból? Vágj vissza!

Miért pont én?” „Hol találok másik állást?” Ezek a kérdések óhatatlanul fölmerülnek az emberben, hogyha nemrég bocsátották el
.... A probléma akkor csúcsosodik ki igazán, amikor az állásinterjún arról faggatnak, hogy miért jöttél el előző munkahelyedről, ráadásul
van szükséged? Kellemetlen helyzetbe kerülhetsz, ha kirúgott a főnököd és mégis ajánlólevelet kell kérned tőle. Mi a teendő
... aláírásá-val hitelesítse. Amikor minden kiderül Elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb valamelyik interjúztató megkérdezze, vajon miért

MTI Itthon

Ítéletek a zavargások ügyében

hozott ítéletet első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság a budapesti zavargásokkal kapcsolatban
pedig lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. Több garázdát első fokon már elítéltek.   Hétfőn újabb előzetes letartóztatási

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Hogyan vegyünk új lakást?

Sok bosszúságtól megkíméljük magunkat, ha álmaink újépítésű otthonát körültekintően vásároljuk meg. Mire figyeljünk? Mi
Újépítésű ingatlant leginkább tervezőasztalról érdemes vásárolni, mivel a kivitelező a vételár mielőbbi beszedésére törekszik, és ennek
... csapok, de a konyhaszekrényeket és a beépített szekrényeket már külön kell kifizetni. Ez az oka, hogy sok új lakás első ránézésre
... árukapcsolás nem is sikerül, kedvezményre mindenképpen számíthatunk. Alkudni fordított pozícióból is lehet: ha például az ingatlanhoz járna garázs

MTI Befektetés

Charles Simonyi kiképzése folytatódik Csillagvárosban

Novemberben folytatódik Charles Simonyi, a 2007 tavaszán a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) készülő következő űrturista kiképzése, amelynek
még áprilisban közölte, későbbi, 2007 végi, vagy 2008 eleji időpontot részesítene előnyben, mert nagyon elfoglalt. A kiképzés, amelynek

MTI/hvg.hu Itthon

Három és fél évet kapott a randalírozó rendőr

Első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélete a bíróság a két hete a Szabadság téren saját kollégáira támadó
feléjük és egy poroltót is elhajított. A vádlott, aki már több mint tíz éve rendőr, arra a kérdésre, hogy miért vett részt a
... azt mondta: kíváncsiságból utazott Budapestre, motivációja nem volt. Arra a kérdésre, hogy miért bántott rendőröket, azt mondta: erre

MTI Itthon

Gyurcsány: hiszek a programunkban

az elkezdett kormányprogramban. Az egyensúlyteremtést elkerülhetetlennek, a reformokat elodázhatatlannak nevezte, mikor bejelentette

hvg.hu Autó

Pekingbe indul 33 Mercedes-Benz

A Párizsi Autószalonon egy különleges próbatétel részleteit is nyilvánosságra hozza a Mercedes-Benz : október 21-én indul a francia

euractiv.hu Tech

Alain Prost népszerűsíti a bioüzemanyagot Franciaországban

energiahordozó tartalma 85 százalékban etanol, s az E85 a poszt-olaj korszak első, széles körben elterjedt üzemanyaga
szerint korszakalkotó kezdeményezéshez. A projekt 2007 januárjában indul. A terv szerint nem csak az új üzemanyag termelését növelik

MTI Választás 2006

Tarlós elismerte Demszky győzelmét

Elismerte Demszky Gábor győzelmét a főpolgármesteri cím elnyeréséért független jelöltként, a Fidesz és a KDNP támogatásával induló
" - mondta Tarlós István, aki független jelöltként, a Fidesz és a KDNP támogatásával indult a főpolgármesteri székért.   Demszky

MTI Itthon

Tárki: Fidesz-KDNP- és Demszky-győzelem a fővárosban

A fővárosi listás szavazáson kis különbséggel a Fidesz-KDNP, míg a főpolgármesteri választáson az SZDSZ és az MSZP közös támogatásával
a független jelöltként induló, Fidesz által is támogatott Tarlós Istvánt, 6 százalékuk Katona Kálmánt (MDF) nevezte meg. A

MTI/hvg.hu Választás 2006

Medián: Demszkyé lehet a főpolgármesteri szék

A budapesti főpolgármesteri székért folytatott küzdelemben Demszky Gábor 5 százalékkal megelőzi majd riválisát, a független jelöltként
A háromezer fős reprezantatív felmérés alapján megpróbáltuk megbecsülni, hogyan alakul a választásokon induló jelöltekre leadott

MTI Világ

Megtalálták az őserdőbe zuhant brazil utasszállító roncsait

Lezuhant egy brazil belföldi utasszállító repülőgép 155 személlyel a fedélzetén, roncsait szombaton az amazóniai őserdőben találták meg. Az
egy nehezen megközelíthető térségben bukkantak rá a légierő felkutatására indult gépei – jelentette a brazil Globo TV. A roncsok

MTI Világ

A Kínai Nagydíj rajtsorrendje

Az összetettben élen álló spanyol Fernando Alonso, a Reanult pilótája indulhat az első rajtkockából a Forma-1-es autós
Bridgestone-abroncsot használó pilótának, akik közül csak Schumacher került be az első tízbe. Csapattársa, a brazil Felipe Massa 10

Hogyan forgatja fel a világot Trump? Amerika-szakértőkkel és Wahorn Andrással keressük a választ a HVG Címlapsztoriban

Hogyan forgatja fel a világot Trump? Amerika-szakértőkkel és Wahorn Andrással keressük a választ a HVG Címlapsztoriban

Trump közölte, az ő terve szerint a palesztinok nem térhetnek vissza Gázába

Trump közölte, az ő terve szerint a palesztinok nem térhetnek vissza Gázába

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Az angolok dühe magyar terepen is odavág: Én, Daniel Blake a Radnótiban

Az angolok dühe magyar terepen is odavág: Én, Daniel Blake a Radnótiban

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

Párizsi MI-csúcs: Franciaország és az EU a technológiai bürokrácia csökkentését ígéri

Párizsi MI-csúcs: Franciaország és az EU a technológiai bürokrácia csökkentését ígéri

A címlapról ajánljuk