Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Hiller István: ez egy politikai kormányzás

István és több miniszterjelölt társa a Magyar Televízió szombati Nap-kelte műsorában beszélt az új kormánystruktúráról és szakmai
és vidékfejlesztési miniszterjelölt arról beszélt, hogy változtatni kell a "klasszikus" magyar mezőgazdasági szerkezeten, és más

MTI Világ

Betiltották az EU-ban a román baromfit

Az Európai Unió pénteken Románia teljes területére kiterjesztette a baromfi-behozatali tilalmat, a madárinfluenza nagyon fertőző, H5N1
Az EU állategészségügyi testülete az Európai Bizottság javaslatát hagyta jóvá a teljes embargó kimondásával. - A döntés inkább csak

MTI Autó

Új elnök a lízingszövetség élén

A Magyar Lízingszövetség éves rendes közgyűlésén, június 1-jén új elnökséget választott az elkövetkező két évre, a szövetség új elnöke
vezérigazgatóját. Az új elnökség célja, hogy a Magyar Lízingszövetség a korábbi évekhez képest jelentősebb befolyásoló képességgel
... meg a gazdasági életben, fokozza a kapcsolatot az európai társszervezetekkel, és igazi értékké tegye a szövetségi tagságot. A Magyar

MTI Kult

Tilos a Da Vinci-kód két indiai államban

Már a második indiai szövetségi államban tiltották be A Da Vinci-kód című film vetítését, ezúttal az ország déli részén elterülő
A múlt héten az északi Pandzsáb állam vezetése minősítette vetítésre alkalmatlannak a világ sok pontján botrányt kiváltó alkotást, miközben a
... államban, ahol nincsenek nagyobb filmszínházak.   Tamilnádu hatóságai szerda este úgy nyilatkoztak: olyan panaszok miatt tiltották be a
... vetítését, amelyek szerint az sérti a keresztények érzéseit. A regény és a film alaptémája az, hogy Jézus Krisztus elvette feleségül

MTI Gazdaság

Ismét drágul az olaj

Péntek reggel újból emelkedett a nyersolaj ára a szabadpiacon annak az OPEC elhatározásnak ellenére, hogy az olajkartell közel teljes

MTI Itthon

Gyurcsány zárt ajtók mögött egyeztet a miniszterjelöltekkel

A sajtó teljes kizárásával folytatódtak a Gyurcsány Ferenc kijelölt és ügyvezető kormányfő és miniszterjelöltjei közötti megbeszélések
biztos, Kiss Tibor, a brüsszeli magyar EU-missziót vezető nagykövet, valamint Simonyi András jelenlegi washingtoni nagykövet esélyes

Vélemény

Táborélet-és halál a XX.században

A huszadik század folyamán a különböző totalitárius rendszerek csaknem 800 ezer magyar állampolgárt küldtek a halálba, jelentős
becslések is tíz-tizenöt millióra teszik.   Megjegyzendő, hogy a szovjet hadifogságba esett magyar katonák olyan táborokba kerültek
... Világháború után a  Duna-deltában és más romániai térségekben  létesített táborok lakói között tízezer számra voltak erdélyi magyarok
..., nincs hősiesség, csupán azonnali halál a teljes névtelenségben. Embertömegeket úgy kezelnek itt, mintha már nem léteznének. Rettenetes

Gramofon

Fantomok az Operában

operajátszással is. Ám a szakpolitikusok teljesen érzéketlenek a katasztrófa-sorozat iránt. Így a Magyar Állami
Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok Magyar Állami Operaház Rendező: Vidnyánszky Attila Karmester: Jurij Szimonov A
... mesterdalnokok Megadták magukat a helyzetnek? © Éder Vera-Magyar Állami Operaház A három színpadi Bartók-mű után komoly várakozás
... az ismert színházi rendező, Vidnyánszky Attila panaszkodva és már kívülállóként nyilatkozott. A magyar kulturális közélet időnként

MTI Itthon

Kínaiak tanulmányozzák a Fővárosi Bíróságot

Szakmai tapasztalatcserén vesz részt egy kínai bírósági küldöttség a Fővárosi Bíróságon, ahol a küldöttek tanulmányozzák a magyar
kezdeményezte az európai – többek között a magyar – jogrendszer tanulmányozását, és a szakmai tapasztalatok cseréjét, hogy a Kínában

MTI Itthon

Orgazdákat fogtak negyvenezer doboz cigarettával

A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai 2006. június 1-jén összesen 41660 doboz magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le
lefoglalták, a járművek magyar állampolgárságú vezetői ellen jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt

MTI Világ

Magyar minta: fizetős román autópályák

és úthálózat kezeléssel foglalkozó országos CNADNR cég vezérigazgatója. A nyilatkozó utalt ezzel kapcsolatban a magyar példára
kilométernyi autópálya építésén dolgoznak, közte a Bukarest-Brassó (Brasov) autópálya-szakaszén, és a Berettyószéplaktól (Suplacu de Barcau) a

Vélemény

Szétverik, ami működik?

a politikai államtitkárok lesznek, az eddigi államtitkárhelyettesek avanzsálnak szak-államtitkárrá. Jó ez nekünk, magyar
felügyelt helyettes államtitkárok általában a szakterületükkel foglalkozó főosztályok munkáját irányítják. A jelenleg körvonalazódó új

Itthon

Lajos Iván élete és halála - I. fejezet

kurzus diktálta németbarát közhangulattal, s már a könyv előszavának címében is arra figyelmeztetett: „Mindenki felelős!” azért, hogy milyen irányba
esélyei a német szakirodalom tükrében” címet viselte. Az 1930-as évek végén a magyar sajtó is tele volt a háborús latolgatásokkal
... a Milotay István főszerkesztette szélsőjobboldali Új Magyarság című napilapban pedig olyan, egyébiránt a sulykolt közvélemény által
... szerint legalább 70 ezer) példányban megszólalt Lajos Iván. Idézzük fel (kissé rövidítve) könyvének előszavát, amely teljes egészében

MTI Világ

Megérkezett Jakartába magyar mentőosztag

Megérkezett Jakartába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Főnix Speciális Mentők orvoscsoportja, amely a földrengés sújtotta Jáva
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdik meg a munkát a földrengés sújtotta Jáva szigetén a területen, Yogyakarta térségében
... Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának elnöke korábban elmondta, hogy a szeretetszolgálat, valamint a
... tölt el a katasztrófa helyszínén. Az orvosok között sebész, szemész, traumatológus is segíti a természeti katasztrófa sérültjeit. A

MTI Itthon

Egykori guantánamói foglyok érkeztek Budapestre

Három, az amerikai fogolytáborban egykor fogva tartott férfi is részt vett a Guantánamo című film magyarországi bemutatója előtt
... sajtóértekezleten szerdán Budapesten; az eseményt az Amnesty International Magyarország a forgalmazó Budapest Filmmel közösen
"Felszólítjuk a magyar kormányt, így Gyurcsány Ferencet is, hogy amikor találkozni fog amerikai politikai vezetőkkel, akkor szólítsa fel
... bemutatott Guantánamo című film négy fiatalember igaz történetét dolgozza fel, akik 2001. szeptemberében egy esküvőre indultak a

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az orosz állami propagandisták rárepültek az Anora Oscar-győzelmére

Az orosz állami propagandisták rárepültek az Anora Oscar-győzelmére

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

A címlapról ajánljuk