Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

eurohirek.hu Kult

A bíróság szerint Jeunet új filmje nem eléggé francia

Egy párizsi bíróság úgy döntött: a Nagyon hosszú jegyesség című filmmel nem nevezhetnek az alkotók francia filmfesztiválokon, mert az
A film az első világháború idején játszódik, a francia történetet Jean-Pierre Jeunet, az Amélie csodálatos élete rendezője
...) költségvetésű film finanszírozásában részt vett az amerikai Warner Brothers franciaországi cége is, erre hivatkozik két francia
... bírósághoz fordult Jeunet filmjének „kitagadásáért” - sikerrel. A rendező cinikusnak és szürrealisztikusnak nevezi az ügyet, szerinte

MTI Itthon

Hárommillió európai füvezik naponta

az a jelentés, amelyet Brüsszelben tett közzé az európai kábítószerellenes hivatal, az OEDT. A magyarok általában füveznek és
ki először a drogot. Hozzátette: a magyar felnőtt népesség 11,4 százaléka próbált már ki életében valamilyen drogot, döntő többségében
... közöttieknek 1-10 százaléka mondta (országonként eltérő arányban), hogy már fogyasztott ilyen kábítószert. Miközben a teljes népességre
... a tájékoztatón közölte: várhatóan december elején tárgyal az országgyűlés egy eseti bizottság létrehozásáról, amely áttekintené a

Gazdaság

Blokádot vonnának Budapest köré a gazdák

Az utakat januárban torlaszolnák el, ha a szaktárca továbbra sem óhajt tárgyalni velük - mondta Hanó Miklós, a Magyar Gazdák és
tervezett akciójuk sem jár sikerrel, akkor a Kossuth térre vonulnak, illetve polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetnek. Hanó Miklós szerint „a
... földet művelő magyar gazdákat kell támogatni", és meg kell akadályozni, hogy rossz minőségű agrártermékek érkezzenek az országba. A

MTI Itthon

Gyalogos zarándoklat a kettős állampolgárságért

Száznál több üzenetet hoz Budapestre erdélyi és partiumi magyaroktól az a gyalogos zarándoklat, amely Nagyváradról indult
magyarok egységesen támogatják a kettős állampolgárság bevezetését - hangsúlyozta Mátéffy Balázs, a budavári Mátyás-templom ifjúsági
... kilométert tettek meg. A menet Biharkeresztes, Püspökladány, Kisújszállás, Szolnok, Tápióbicske és Nagytarcsa érintésével érkezik a

MTI Itthon

SZDSZ: aki változást akar az egészségügyben, voksoljon nemmel

"Akinek a magyar egészségügy általános állapota így elfogadható, az szavazzon igennel, akinek nem, tehát a magyar
az a kampány, amit a magyar egészségügy modernizációja ellen egyesek folytatnak. "Akinek a magyar egészségügy általános
..., az szavazzon igennel, (...) akinek nem, tehát a magyar egészségügyben gyógyulni és gyógyítani szeretne, az viszont szavazzon nemmel"

hvg.hu Világ

Szomália

Szomália a világ egyetlen olyan országa, ahol - központi kormányzat híján - teljes káosz uralkodik. A világ egyik legveszélyesebb helye

MTI Itthon

Műsoridőt akar magának a Magyarok Világszövetsége

A jövő héttől öt napon át napi egy óra műsoridőt kért a Magyarok Világszövetségének elnöke
A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke a kettős állampolgárságról szóló, közelgő népszavazásra tekintettel a jövő héttől öt napon
... pedig a különböző véleményen levő pártok. Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy minden nap egy
.... A Magyar Televíziót egy riporter és egy operatőr képviselte a rendezvényen, a riporter a kérés továbbítását vállalta. Patrubány

MTI Itthon

Fazekast egy évre eltiltották, Annust felmentették

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége azután döntött így, hogy mindkét versenyző szóban megerősítette: folytatni kívánja
Az elnökség a szerdai ötórás tárgyalás során meghallgatta Nagy Zsigmondot, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi titkárát, aki

MTI Itthon

Még idén hazajön Irakból az utolsó magyar katona

A kormány szerdai ülésén tisztázódott a magyar katonák Irakból történő kivonásának időpontja; a költözés december 17-én kezdődik és év
Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák utolsó szolgálattételi napja december 16., így másnap már megkezdődhet a költözés –
... Boglár kormányszóvivő. "Karácsonyra akár a törzsállomány nagy része itthon lehet, ez 200-220 fő" – mondta a kormányszóvivő, aki szerint: december

Itthon

Öt évig is tarthat a határon túliak honosítása

Az eddigi egy-kétéves várakozás helyett három-öt év is eltelhet, mire egy határon túli magyar állampolgárságot kaphat, ha Magyarország
letelepedési lehetőséget biztosítani a határon túli magyar nemzetiségűek számára, mert az uniós jogszabályok ezt tiltják, így
... is csak évekkel később folyamodhatnak - mondta Végh Zsuzsanna. Hozzátette: a jelenlegi magyar jogszabályok értelmében a határon túli
... várakozási idő nélkül kaphatnak letelepedési engedélyt, majd egy év után már kérhetik az állampolgárságot. A nem magyar

MTI Itthon

Az EU nem szól bele a kettős állampolgárság kérdésébe

Az Európai Uniónak az állampolgárság megadását illetően nincs semmiféle jogköre, ez teljesen a tagállamok felelőssége, az államok
Petrucci hozzátette: azok, akik Magyarországon teljes jogú állampolgárrá válnak, automatikusan EU-állampolgárok is lesznek, és szabadon
... vezetett be az új tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben. A szóvivő hangsúlyozta: az EU többi 24 tagállamában azt a személyt, aki a
... hatóságok által kiadott azonosító okmánnyal igazolja magát, magyar állampolgárnak tekintik. Petrucci konkrét példát is mondott

Itthon

Hazatért a Budapesten kezelt iraki kisfiú

magyar katonák okozta balesetét követő féléves kezelés után gyógyultan tér vissza
okozott a magyar honvédség zászlóalja. A balesetet követően Juhász Ferenc honvédelmi miniszter felajánlotta, hogy a sérült
..., a honvédség központi kórházában végezzék el. A kisfiú június 12-án érkezett a magyar fővárosba. Iváncsik Imre, a HM politikai
..., Juhász Ferenc a Honvédelemért kitüntető cím I. fokozatát adományozta. "Abbasz Dzsabar teljesen meg fog gyógyulni" - hangsúlyozta

Média

Megállapodott az MTI és a Magyar Rádió

Helyreállt a szerződéses kapcsolat a Magyar Távirati Iroda Rt. és a Magyar Rádió Rt. között. Januárjától a közrádió ismét
vezetői által megkötött szerződés értelmében a Magyar Rádió mindhárom adójára, valamint ingyenes internetes honlapjára megkapja az MTI
...Az ezt rögzítő megállapodást Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke és Vince Mátyás, az MTI Rt. elnöke írta alá. A két közszolgálati
... hírkiadásának felhasználási jogát a 2005. évre. Egy másik most aláírt szerződés lehetővé teszi, hogy az MTI saját szolgáltatásaiban felhasználja a

Itthon

Fazekas taktikai visszavonulása

Kedden bejelentette visszavonulását az athéni olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott Fazekas Róbert. A diszkoszvető azért döntött így
illetően. Ezzel kapcsolatban a keddi levél így fogalmaz: "Szerdán minden bizonnyal meghozta volna végleges döntését a Magyar Atlétikai

MTI Gazdaság

A Ringier az A Pontnak adta el a Magyar Hírlapot

Megvásárolta a Magyar Hírlap kiadói jogait a Ringier Kiadói Kft.-től az A Pont MH Kiadói Kft., amelyben a napilap korábbi munkatársai
Papp Béla, a Ringier Kiadói Kft. ügyvezetője elmondta: a szerződés részeként az előfizetői listákat, valamint a Magyar Hírlap
... jogokat is értékesítették. Közlése szerint egyelőre megtartották az újsághoz kapcsolódó kiadványok (például a száz leggazdagabb, legsikeresebb

Négyszer már eltiltották a vezetéstől, most egy forgalomból rég kivont kocsival kaptak el egy férfit – videó

Négyszer már eltiltották a vezetéstől, most egy forgalomból rég kivont kocsival kaptak el egy férfit – videó

Orbán indiai nyaralását figyelmen kívül hagyva luxusbaloldalozik a propaganda Márki-Zay négyhetes ázsiai körútja miatt

Orbán indiai nyaralását figyelmen kívül hagyva luxusbaloldalozik a propaganda Márki-Zay négyhetes ázsiai körútja miatt

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Sztrájkkészültség van az Audi egyik győri beszállítójánál

Sztrájkkészültség van az Audi egyik győri beszállítójánál

A címlapról ajánljuk