Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

FTC-MTK: gyalázat a lelátón

A beavatkozást követően verekedés tört ki, a szektorba a lelátó más részéről is érkeztek szurkolók, majd a rendőrök távoztak a
... élőben közvetített mérkőzésen ezután is több alkalommal hallani lehetett antiszemita kórusokat. A magyar futballpályákon az élet megy
mert azt már korábban, stadionrekonstrukció címén megtették helyettük. A folyamatosan megújulását hirdető magyar futball felső és

Itthon

A sajtó szabadsága ellen

A Magyar Televízió épülete előtt pénteken rendezett tüntetésen elmondott beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök azt követelte
Orbán így beszélt: "Olyan törvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a magyar televíziót. Már nem elég, hogy csak
... sajtószabadságellenes ötletnek. Ugyanilyen elszomorító, hogy a magyar (közszolgálati és egyéb) média a rendszerváltás óta eltelt

Kult

A Nemzet szerint a nemzeti irodalom

A Magyar Nemzet, úgy tűnik, konok harcot indított a kortárs magyar irodalom egyes irányzatai ellen. Legalábbis valami
...: "A fiatal költők, írók nagy része semmiféle közösséget nem vállal a nemzeti oldallal, ami magában hordja annak a veszélyét, hogy nem
is megszólalt a lapban (augusztus 8.). Itt is kifejti nézeteit arról, hogy a balliberális média hogyan hat az új magyar irodalomra
..., s nemcsak azért mert egy magyar család regénye szövődik bele, hanem mert Esterházy beszédmódja nemcsak irodalmi, hanem nyelvtörténeti
... letagadhatatlan Ady öröksége, Térey Jánosnál és az erdélyi Orbán János Dénesnél pedig szinte az egész magyar költői hagyomány a háttér

hvg.hu non-base

A rosszkedv öl

az életvidám, céltudatos, magabiztos egyének valóban eredményesebben küzdenek meg a krónikus betegségekkel lehangoltságra és szorongásokra hajlamos

hvg.hu non-base

Minden sarkon álltak már

Magyar Sziget címmel "összmagyar nemzeti ifjúsági találkozó" színhelye lesz a Dunakanyar. Az augusztus 14. és 18. között zajló
identitás- és párhuzamkeresésének jegyében fogant ötlet nyomán - Magyar vagyok és palesztin címmel beszél Salha Falah, a
... klapanciákba szedve, alig burkoltan hirdeti Szálasi dicsőségét. Melléjük került a Magyar Szigeten a csövesek egykori
..., táviratot küldött ezzel a szöveggel: "Az idő nektek dolgozik. Az idő nekünk dolgozik. Az idő a magyaroknak dolgozik."  Huszonöt

Itthon

Ingyenreklám a gyűlöletnek

A választási kampány során a sajtó egy része kötelességének érezte a magukat nemzeti-polgárinak nevező lapokban megjelenő szélsőséges
... mikrokörnyezetük határait. Pillanatnyilag egy, a Magyar Demokratában megjelent cikk részesül az ingyenreklám fogalmát kimerítő
polémia forgatókönyvét követve jelenleg a Magyar Demokrata múlt heti számában megjelent írás körül robbant ki hasonló vita. A
...". Estére a hír benyomul a Magyar ATV vagy a Budapest TV valamelyik beszélgető műsorába, mondjuk a Közhang ba, az Újságíróklub ba vagy

hvg.hu non-base

Testcselek a bajnoki rajt előtt

Két éve három-öt éven belül önfinanszírozó magyar labdarúgást, élményszámba menő meccseket, üzleti alapú focit, átlátható
...-Muszbek duó vezette Magyar Labdarúgó Liga (MLL). Szigorú gazdálkodási feltételeket szabtak a kluboknak. Ám a káosz egyelőre maradt. A
nehezteléssel vegyes arrogancia jellemezte a ligaigazgató attitűdjét. A Dabas története pedig a magyar futball állapotait jellemzi
... piaci értékét nehéz felmérni akkor, amikor központi direktíva alapján a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) először kötelezettséget
... szerezhet, s ez, úgy látszik, visszatartotta  a klubokat a hiteligényléstől. Ezért hirtelen ebből a pénzből kezdték el finanszírozni a

Világ

Schröder és a szocdemek felemelkedése Németországban

százalékos hátrányukat a konzervatívokkal szemben. Az ellenzéki drukkerek egy része szerint e változás csupán az elfogult
A választások közeledtével - hasonlóan a magyar kampányfinishez - egyre gyakrabban esik szó Németországban a közvélemény-kutató

Kult

Mítoszteremtő krimik

A könyvhétre jelent meg magyarul Borisz Akunyin Azazel című bűnügyi regénye, a szerző okosan és szellemesen megírt krimisorozatának első
.... Akunyinban a kritikusok egy része új Agatha Christie-t vél felfedezni, aminek az álnéven alkotó szerző minden bizonnyal örül, és jókat
az, ami a másik két szerzővel összeköti (ha mindenképpen hasonlítani kellene valakihez, Akunyin Fandorinját leginkább Andrea Camilleri - már
... nyelven is olvasható - Montalbano felügyelő je mellé lehetne állítani). Magyar kollégájával ellentétben Akunyin ugyanis nem
... és a stíluson van. A Fandorin-sorozat első része, az Azazel nem is az a tipikus Agatha Christie-krimi; cselekményében nem sok

Műértő Műértő

A nagypapával szövetségben / Beszélgetés Marosi Ernővel a művészettörténetről a millenniumi évben

a magyar társadalomban”. Azt gondolom, hogy egy ilyen szociografikus nézőpontból, a művészettörténész mindenkori „szereplehetőségeire”
... is megírható a magyar művészettörténet-írás története Aktualizálva: volt-e szerepe és ha igen, milyen, a művészettörténetnek mint
Van egy nagyon jó, az utóbbi időben magyarul is megjelent, Martin Warnke tollából származó feldolgozása annak a kérdésnek, hogy mi a
... művészettörténész ezt a kitörést részben az iparban, részben a vállalkozók szolgálatában, részben pedig a
...), vagy egyenesen kreatív művésznek, illetve kiállításcsinálónak. A millenniumi évben ezeket a lehetőségeket részben itthon is

Öthavi csúcsára ugrott a forint

Öthavi csúcsára ugrott a forint

Ártatlan flopilemeznek tűnt, de a világ első zsarolóvírusa tanyázott rajta

Ártatlan flopilemeznek tűnt, de a világ első zsarolóvírusa tanyázott rajta

Ukrajna automatikus NATO-tagságát javasolja a finn elnök, ha Oroszország megsértene egy majdani tűzszünetet

Ukrajna automatikus NATO-tagságát javasolja a finn elnök, ha Oroszország megsértene egy majdani tűzszünetet

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

Trump vámháborúja és Ukrajna-politikája hullámvasútra tette a forintot

Trump vámháborúja és Ukrajna-politikája hullámvasútra tette a forintot

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

A GVH-nak meglehetősen egyedi elképzelései vannak a verseny fogalmáról és a versenytörvény értelmezéséről

A GVH-nak meglehetősen egyedi elképzelései vannak a verseny fogalmáról és a versenytörvény értelmezéséről

A címlapról ajánljuk