Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG hvg360

E-busz vagy villamos? Rejtett bombák a fővárosi közlekedésfejlesztés útján

Kötött pálya és kötött összegek. Budapest nem mer akkorát álmodni, mint a kormány embere, akinek elképzeléseire egyelőre nincs
hogy túl drága lenne. „Na, látja, éppen ezért nem lehet elfeledkezni arról, hogy Budapest közlekedésének több mint harmadát az
... intézmény, a Budapest Fejlesztési Központ élére szemeltek ki. A fiatal szakember terveinek 80-90 százalékával egyet lehet érteni
..., minden szempontból támogatható fejlesztés, az ára százmilliárdos nagyságrendű. Az sem véletlen, hogy az eddigi vasútfejlesztések rendre megálltak

Szakszon Réka hvg360

Maurer Dóra: "Nehezen viselem a fenyegetettséget és a kalodát"

Korábban sohasem érdekelte a napi politika, most pedig sokszor heves érzelmekkel reagál rá a Széchenyi Művészeti Akadémia elnöke. A
után Kosáry Domokos, az MTA akkori elnöke, az 1949-ben megszüntetett széptudományi osztály helyett megalapította a Széchenyi Irodalmi
... próbálkozások, hogy egyesüljenek a Széchenyi Akadémiával, de a tagságunk ezt nem akarja. HVG: Makk Károly halála után, 2017-ben
... a Széchenyi Akadémia elnöki posztja . Miért vállalta el? M.D.: Azért fogadtam el a felkérést, mert senki más nem vállalkozott rá

MTI Autó

Baleset az M3-on, teljes az útzár

megsérültek. Az autópálya Budapest felé vezető oldalán is forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Pest Megyei
miatt a sztráda Budapest felé vezető oldalán is forgalomkorlátozásra kell számítani.

hvg.hu Autó

De miért pont Budapesttel reklámozzák az új orosz villamost?

Érdekes kép bukkant fel az interneten: valamilyen orosz város helyett Budapest szerepel egy orosz villamos
Úgy tűnik, Budapest nem csupán a turisták számára tűnik vonzó városnak, egy cseh-orosz villamosgyártó is minket nézett ki
... régiók részére, írta az Omnibusz blog. Az első látványterv már meg is jelent, de azon bármilyen cseh vagy orosz város helyett a budapesti

MTI Kult

Tőkéczki László síremléket kapott

Temetésének második évfordulóján felavatták Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész síremlékét a Fiumei úti
idézet olvasható: „Légy hű mindhalálig, s neked adom az élet koronáját”. Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész 2018. január 8-án

hvg.hu Itthon

Varga Ivett a BKK vezére

Budapest történetében először női vezetője lesz egy fővárosi közlekedési
életét belülről. Biztos vagyok benne, hogy Varga Ivett kiváló partnere lesz a fővárosnak abban, hogy Budapest közlekedése egyre jobban
... a globális kihívásoknak” - fogalmazott a főpolgármester. Varga két éve védte meg doktori disszertációját, aminek a címe „Budapest

Tóth Richárd Itthon

Orbán 100 nap után eltolta magától a problémát, amit Karácsony jelent

Csütörtökön nevezheti meg Karácsony Gergely főpolgármester a BKK új vezérét, miután Vitézy Dávid az ellenzéki vezetésű Budapest helyett
... mondott igent, és a kormány által létrehozott Budapest-politika szakmai műhelyt vezeti majd. Ezzel a viaskodás gócpontja új helyszínre
a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyét, a Budapest Fejlesztési Központot, a nonprofit zrt. vezérigazgatója
... elismerik a kormányoldalon, és Karácsony csapatában is. Vitézy azonban egy hete arról írt Facebook-oldalán, „Budapest közlekedési
... ezt így értékelték: úgy látszik, ennél többre vágyik. A kormány által létrehozott Budapest Fejlesztési Központ (BFK) feladata a

T. R. Itthon

Fürjes az M1 Karácsony-interjúja után: Ez vállalhatatlan volt

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár úgy véli, jó, hogy az interjú nem az októberi választások előtt
rákérdezett arra is, hogy a klímavészhelyzet kihirdetése milyen konkrét intézkedésekben mérhető, szólnak-e már a szirénák. Fürjes Balázs

hvg.hu Gazdaság

Vitézy: Nekiláthatunk a Népliget megújításának és a belváros forgalomcsillapításának

Az új, Budapest Fejlesztési Központ vezetője, Vitézy Dávid reagált a kinevezésére, és azt is megírta, mire számíthatnak a budapestiek a
Szerdán új Facebook-bejegyzést tett közzé Vitézy Dávid, akit a napokban neveztek ki a Budapest Fejlesztési Központ (BFK
... "óriási lehetőség". Budapest és vonzáskörzete legfontosabb, évtizedekre szóló állami beruházásai és fejlesztései összpontosulhatnak
... koncepció mentén egy intézménynél mostantól – hangsúlyozta Vitézy Dávid a bejegyzésben, melyben megköszönte a kinevezést Fürjes Balázs

HVG hvg360

Kormányzati leigazolás

Létrehozzák a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyét, a Budapest Fejlesztési Központot (BFK); a nonprofit zrt
közlekedésszervező cég első emberének. A Közlekedési Múzeum megbízott főigazgatója azonban jelezte, Budapest sokkal súlyosabb
..., fiatalon is tapasztalt klasszissal gyarapodott a kormányzati Budapest-csapat”. A BFK a városépítésben, a budapesti

hvg.hu Itthon

Karácsony örül Vitézy kinevezésének

Elégedett a főpolgármester azzal, hogy a kormány által létrehozott Budapest Fejlesztési Központ élére Vitézy Dávidot nevezték
Örülök, hogy létrejön a Budapesti Fejlesztési Központ, mert ezek szerint – szemben egyes kormányzati munkaanyagokkal – mégiscsak
... Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár
... a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyét, a Budapest Fejlesztési Központot, amelynek vezérigazgatója a volt

T. R. Itthon

Budapest-politika szakmai műhelyt hoz létre a kormány, Vitézy Dávid a vezérigazgató

Létrehozzák a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyét, a Budapest Fejlesztési Központot, a nonprofit zrt
... – tájékoztatta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció
Gulyás Gergely kiemelte: Budapest jelentősége, szerepe, lakosságszáma és lehetőségei alapján is a legfontosabb magyar város. A
... is megkapták, ezt köszönik neki, korrekt partneri gesztus volt – közölte. Elmondta, Fürjes Balázs az új Budapest Fejlesztési
... a kormányzati Budapest-munkában. Vitézy Dávid a BKK korábbi sikeres vezetőjeként az egyik legtapasztaltabb, legjobb városfejlesztési

hvg.hu Kult

Azt mondják, ilyen Magyarország valódi arca

Már lehet szavazni a Highlights of Hungary idei jelöltjeire. Biokertészet, Wagner-napok, alternatív szülészeti mozgalom, természetfotós
Hetedik alkalommal szavazhat a közönség a Highlights of Hungary jelöltjeire. A független kezdeményezés kategóriák nélkül gyűjti
..., újságíró, Szendrő Péter belsőépítész, és Törőcsik Franciska színművész. Szavazni 2020. január 13. és február 10. között, a Highlights of

hvg.hu Gazdaság

És akkor kiderült, hogyan költene el a kormány 50 ezer milliárd forintot

A szemétdíjról vitázik Budapest és a kormány; bemutatták az 50 ezer milliárd forintos klímavédelmi programot; korrupciónak minősítenék
a lelethez. De nem csak jó híreket kapott Budapest. Jávor Benedek nyilvánosságra hozta azt a prezentációt , amely alapján a Népszava
... elégetnek a régi kályháikban, ám gyakran így sem tudják kifűteni a lakásukat. Bezárt a Budapest Airport bádogvárosa , két
... teljes mértékben a Budapest Airport Zrt. finanszíroz. Ami pedig a repülőtérre kijutást illeti: Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség

1
85 86 87 88 89
564
Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

A Kajla nugáttól a Michelinig: hogyan lett egy cselédházból csúcsétterem egy Pest megyei falu szélén?

A Kajla nugáttól a Michelinig: hogyan lett egy cselédházból csúcsétterem egy Pest megyei falu szélén?

Mekkora lendületben van Európa? És mi a helyzet a magyar IT-szektorral?

Mekkora lendületben van Európa? És mi a helyzet a magyar IT-szektorral?

Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére

Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére

Bombatámadást hiúsított meg a brazil rendőrség Lady Gaga riói koncertjén

Bombatámadást hiúsított meg a brazil rendőrség Lady Gaga riói koncertjén

Bekapcsolta a NASA az űrtávcsövet, ami feltárhatja az univerzum titkait

Bekapcsolta a NASA az űrtávcsövet, ami feltárhatja az univerzum titkait

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Az Orbán-kormány éppen annyit hajlandó foglalkozni a bántalmazott nőkkel, amennyiből kommunikációs előnye származik

Az Orbán-kormány éppen annyit hajlandó foglalkozni a bántalmazott nőkkel, amennyiből kommunikációs előnye származik

A címlapról ajánljuk