Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orban Viktor

Dobszay János, Riba István hvg360

Orbán megpróbálja eladni, hogy kiáll Izrael mellett, de közben a Hamászt dicsőítő Erdogannal parolázik

Két lovat próbál egyszerre megülni Orbán Viktor, aki a Türk Tanácsban támogatta azt az izraeli konfliktussal kapcsolatos állásfoglalást, amire az ENSZ-ben nemet mondott. A „keresztényvédő” magyar kormányfő az azeri elnöknek is elismerését fejezte ki a keresztény örmények kiűzéséért Karabahból.

Para-Kovács Imre hvg360

Para-Kovács Imre: Trón és pénztár

Orbán Viktor Magyarországán a Magyar Nemzet szélsőjobbról előzte a Kurucinfót, Csurka István pedig bármelyik írásával csupán a Fidesz mérsékelt frakciójában kaphatna helyet, írja szerzőnk. Vélemény.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Orbán infláció elleni harcának története: Ha semmit nem csinált volna a kormány, akkor is meglett volna az egy számjegy

A kormány biztosra ment, amikor nagyot ígért, mert az egy számjegyű infláció az év végére fixen meglesz – írtuk meg már januárban. Orbán Viktor megvárta, hogy kedvezőre forduljanak a világpiaci folyamatok, és túl legyünk a legdurvább áremeléseken, amikor bejelentette: küzd azért, hogy onnan már csak tizedével nőjenek tovább az árak. Az MNB segítségére, a gazdasági növekedés beáldozására és a viszonylag jó időjárásra is szükség volt a cél eléréséhez, és persze arra is, hogy más országok leváljanak az orosz energiáról.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Nem akarunk mini-Gázákat Budapesten

A Kossuth Rádió reggeli műsorában a miniszterelnök a migráció kérdésével kezdett, és arról beszélt, hogy az EU nem fogadja el Magyarország „tolerancia ajánlatát". Ukrajnával kapcsolatban pedig arról beszélt Orbán Viktor, hogy olyan messze van az EU-s csatlakozástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

HVG360 hvg360

Frankfurter Allgemeine-jelentés: Nincs pardon Orbán csatlósának

Botrány tört ki a Nemzeti Múzeumban és ennek folyományaként menesztették az igazgatót, jóllehet az korábban politikai sikereket ért el a kormányfő uszályában. Most viszont azon a melegellenes törvényen bukott meg, amelyet annak idején képviselőként ő maga is elfogadott – fejti ki Stephan Löwenstein, a konzervatív német újság közép-európai tudósítója.

hvg.hu Gazdaság

Fülke: EU-pénz nincs, jobboldali áttörés nem is lesz

Halley-üstökös, Paks II., Biodóm, uniós források, Fidesz-szövetségesek Európában – ha szerencsénk van, mind az ötöt megéljük, de az biztos, hogy utóbbi kettőt nem a közeljövőben. Közéleti podcastunkban megnéztük, most éppen miért nem kapunk EU-pénzeket, miért hamis Orbán megérzése a jövő évi EP-választásokkal kapcsolatban, és képes lesz-e Európa a két háborút egyidejűleg menedzselni.

1
119 120 121 122 123
996
Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

A címlapról ajánljuk