Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közösségi közlekedés

Kovács Gábor Gazdaság

Az utasok jobban járnak, de Karácsony Gergely eladta a jövőt Lázár Jánosnak – minden, amit az új bérletekről tudni érdemes

A fővárosiak új, olcsóbb szuperbérletet kapnak a vármegyebérlet képében. A BKK csökkenti a Budapest-bérlet árát, még árverseny is kezdődhet, ha a MÁV beszáll. A főpolgármester végső soron feladta a főváros önálló tarifapolitikáját, a bevezetendő rendszerben csak a kormány politikai akaratán múlik, elszipkázza-e a kritikus bevételeket, és keresztbe tesz-e a fővárosnak ez elszámolásokkal. Amelyek részleteit még ki sem dolgozták.

hvg.hu Itthon

Lázár János kivéreztetné a Budapest-bérletet, utazási kedvezményeket is eltörölnek

Lázár szerint a jövőben Debrecenben épül fel a vidék fővárosa, ehhez pedig a kormány 700 milliárd forintnyi beruházással járul hozzá, aminek a java azt szolgálja, hogy a városban épült vagy épülő gyárakat megközelíthessék, mert például 50 ezer új munkást is mozgatni kell. Lázár megnyugtatott mindenkit: alkotmányos jog, hogy eljusson a magyar A pontból B pontba. A Budapest-bérlet megszűnik, bár Lázár jelezte: „a kormány nem akarja szívatni sem a főpolgármestert, sem a budapestieket".

hvg.hu Gazdaság

És akkor fél Európa a Hősokk terén nyaral

Extrém hőség tombolt Európa nagy részén; tovább csökkent a magyar irányadó kamat és az MNB szerint folytatódhat a gazdasági helyzetünk javulása; kútba esik a nagy Mbappé-üzlet, de a szaúdi nyomulás így is egyre nagyobb a sportban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

1 2 3 4 5 6 7
12
Ha tényleg ukrán kém Holló István, akit a TEK elfogott, akkor a magyar elhárítás valamit nagyon benézett

Ha tényleg ukrán kém Holló István, akit a TEK elfogott, akkor a magyar elhárítás valamit nagyon benézett

Orbán gyenge jobbos kínálattal és a Harcosok Klubja második részével táplálja a patriotizmus tüzét az idei CPAC-en

Orbán gyenge jobbos kínálattal és a Harcosok Klubja második részével táplálja a patriotizmus tüzét az idei CPAC-en

Az OLAF csalást talált, a magyar rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében

Az OLAF csalást talált, a magyar rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Kilenc autó ütközött az M7-esen

Kilenc autó ütközött az M7-esen

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Távozik Elon Musk a DOGE éléről

Távozik Elon Musk a DOGE éléről

Hegyekben állt a kokain Robin Williams filmjének forgatásán

Hegyekben állt a kokain Robin Williams filmjének forgatásán

„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

A címlapról ajánljuk